Hungarian microdose

(ESSAY)

Nem mondhatod elég következetesen:
ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak.
(Márai Sándor)

Négy ökörrel se lehetett volna visszatartani.

Hatalmas erőkkel igyekezett Nyugatra (bármit jelentsen is ez), és közben valami olyasmit magyarázott a lányom, hogy régen is ez volt. Elindultak a barbárok Róma felé, mert azt gondolták, hogy ott jobb lesz nekik. Igen, gondoltam magamban, és aztán ezzel a nagy áradással el is pusztították a halhatatlan Rómát, amit aztán csak évszázadokkal később próbált majd feltámasztani a reneszánsz: furdalta a gyilkos vadakat a lelkiismeret. De azért támogattam, részben abból az önző okból, hogy tudni akartam, képes-e úgy élni Franciaországban vagy akárhol, hogy ne legyen része emigrációs érzelmekben. Azt azért mégsem akarhattam, hogy ő is kivándorló legyen.

A kivándorlás közben mindenki olyan lesz, mint amilyen valójában. Lehull róla minden, ami fölösleges. És Márai Sándor még azt is meglátta, nagyon rövid idő alatt, hogy ez a könyörtelen tétel rá is igaz. Ül a magyar író egy hatalmas, New York-i színpadon. Furulya szól a kezében, egy nyomorult tilinkó. Ki se hallatszik a nézőtérre. Nem akartam ezt, nem akartam, hogy ő is Ábel legyen Amerikában, és azt sem akartam, egyszer majd, mint Oravecz főhősének, neki is azt kelljen tanítania a fiának-lányának, hogy az autó magyarul úgy van, hogy – cáré. Meg akartam tudni, hogy a nemzeti eszme van-e még olyan erős, hogy akadályozza az európai identitás kialakulását. 2013-at írtunk ekkor, augusztus közepe volt, eszelős és buta, közép-európai forróság.

Évekkel korábban jártam a szegedi Csillag börtönben. Azt tapasztaltam, hogy a foglyoknak és a fogvatartóknak van egy közös céljuk: soha ne történjen semmi. Mert az komplikációkhoz vezethet. Baj lehet belőle. Az első híradás az volt, hogy a Nyugat olyan, mint egy előkelő börtön: senki nem akar semmiféle problémát. Olyan az egész, mint Hamburg kikötője: hatalmas tengerjárók és picike csónakok, mindenki óvatosan kerülgeti a másikat. A körültekintésről szól az egész. Ez részben azt eredményezi, hogy a közlekedésben mindig a gyengéknek van igazuk, Franciaországban még sohasem gázoltak biciklistát. Másrészt viszont azt, hogy ott megteremhetnek olyan alakok, mint Anders Behring Breivik, aki 2011. július 22-én hatvankilenc táborozó fiatalt lőtt agyon a norvégiai Utoya szigetén – nem szólt előtte senkinek.

Idővel arra jött rá, hogy Montpellier-ben az a szokás, hogy a kirekesztőket kirekesztik. Majd ha meggyógyul, visszafogadják. Aztán arra, hogy az egyetemen senki se magyar, senki se francia, mindenki máshonnan jött, és arra is, hogy ő hiába tudja, ki volt az a Kálvin János, ez a tudása senkit se érdekel. És aztán arra is, hogy arrafelé sokkal több és jobb minőségű élelmet kap a pénzéért, emiatt jóval egészségesebb, és ha esetleg mégis baja lenne, a francia egészségügy jóval hamarabb gyógyítja meg. Sírni egy platánokkal szegélyezett sétányon szokott, ha pedig nagyobb volt a szomorúsága, kiment villamossal a tengerpartra, és ott nézegette a hatalmas tömegekben mozgó, rózsaszínű flamingókat. Az embereit siratta, nem a nemzetét, de a magyar társas közösséget ekkor sem kereste meg. Közben pedig azt kérdezgette magától, mi az értelme annak, hogy itt van egyedül, ezen a rettenetes tengerparton, amit 1854-ben maga a nagy Gustave Courbet is megfestett. A lányom húsz éves volt ekkor. Még nem jött rá, hogy kérdésére maga a kérdés a válasz.

És aztán jöttek a férfiak. Az egyikkel, egy gyönyörű, fiatal franciával elment Marseille-be. Ott aztán elszerette egy nála néhány évvel idősebb görög legény, aki hamar átköltöztette Athénba. Úgy gondolta, minden költözés az ő akaratából is történt. De Athénban mégis abban a helyzetben találta magát, hogy hiába ment messzire, mégiscsak utolérte a nemzeti lét iszonyata. Ő görögül nem beszél, a barátja görög barátai pedig nem ismerik az ő nyelveit. Ül a kocsmában, issza a Diplomatico nevű rumot, nincsen játszótársa. Először egy dohánycégnél dolgozik, aztán a Google-nál, tanulja a görögöt.

És aztán 2019 decemberében elindult a járvány: a kínai Vuhan városában új típusú koronavírus okozta betegség jelent meg, és a járvány gyorsan átterjedt Kína más térségeire és a világ többi részére. Később az Egészségügyi Világszervezet hivatalosan SARS-CoV-2-nek nevezte el ezt az újfajta koronavírust, az általa okozott betegség pedig a COVID-19 nevet kapta. Görögországban 2.538.168 bizonyított megbetegedés és 26.303 haláleset történt. Görögország a 2022-es nyári szezont a tervezett április közepe helyett hivatalosan március 1-jén nyitja meg, és a 2019-es rekordév anyagi eredményeit teszi céllá. A lányom nem bízott a görögökben. Tudta, mit jelent az a szó, hogy Grexit. Tudta, hogy nem szeretnek adót fizetni, tudta, hogy amíg Magyarországon katonai módszerekkel tartják fenn a rendet és az államnak való teljes alávetettség képzetét, addig a hatalmas Hellász voltaképpen fittyet hány a járványra, talán nem is volt kezelés. Tetszetős volt ez a lazaság. A lányom mégis haza akart jönni.

Először busszal járt vissza Magyarországra. Több napos út, néha egész nyári hónapokat töltött ebben az országban. Őrizte a kapcsolatait. És közben kezdte elveszíteni a kintieket, ezen aggódott. Aztán áttért a repülőre, de akkor is sokáig maradt itt: hiába őrizte a kinti kapcsolatait, az ittenieket mégiscsak kezdte elveszíteni, pedig, végeredményben, mire is őrizgeti őket, miért. A barátja nyaranta, tavasztól őszig, egy kempinget vezet a 74 km² összterületű Szifnosz szigetén. Vele kellene maradnia márciustól szeptemberig. Jöjjön haza télen, karácsonyra, amikor a barátja úgyis egyfolytában az AEK Athénnak szurkol, összeurópai helyszíneken, a folyton ordítozó barátaival? Mi legyen a megoldás.

Nos, mint oly sok gonosz művelet, a mikroadagolás is a gyógyszeriparból ered. Ez egy olyan technika, amellyel a kábítószerek viselkedését vizsgálják emberekben olyan alacsony dózisok beadásával, amelyek valószínűleg nem fejtenek ki az egész testre gyakorolt hatást, de elég magasak ahhoz, hogy lehetővé tegyék a sejtválaszt. Ezt 0. fázisú vizsgálatnak nevezik, és általában az I. klinikai fázis előtt végzik el annak előrejelzésére, hogy egy gyógyszer életképes-e a tesztelés következő fázisában. Az emberi mikroadagolás célja az életképtelen gyógyszerekre fordított erőforrások és az állatokon végzett vizsgálatok mennyiségének csökkentése. (Ritkábban a mikrodózis kifejezést kis mennyiségű gyógyszer pontos adagolására is használják, és amikor ez a gyógyszeranyag folyékony is, a művelet potenciálisan átfedheti az úgynevezett mikroadagolást.)

Pszichedelikus mikroadagolásban is használnak szubküszöb dózisokat, annak érdekében, hogy javítsa a kreativitást, növelje a fizikai energiaszintet, elősegítse az érzelmi egyensúlyt és növelje a teljesítményt a problémamegoldó feladatok esetében, továbbá szorongás, depresszió és függőség kezelésében. A mikroadagolás gyakorlata a 21. században egyre elterjedtebbé válik, és egyre többen igényelnék és igénylik a gyakorlat hosszú távú előnyeit – különösen a Szilícium-völgyben.

Ülnek az okos és értetlen fiatalemberek a Silicon Valleyben. Rettegnek a koronavírustól. Mikroadagolnak. És ezek a mikroadagolók (akik 5-20 mikrogrammnál nem többet vettek be bélyegből, vagy 0,1-0,3 grammot pszilocibin gombából, vagy egyéb hallucinogénekből olyan csekély mennyiséget, ami mozizást vagy trippelést még nem okoz), sokkal magasabb pontokat értek el, amikor a nyitott gondolkodást, a bölcsességet vagy a kreativitást mérték náluk, és jóval kevésbé voltak hajlamosak diszfunkcionális attitűdökre vagy negatív érzelmekre, továbbá erősebb lett az immunrendszerük. Mindez azért lehet így, mert az agykérgi funkcióik gördülékenyebbé válnak. A szilícium-völgyiek bölcs eszet és kemény védelmi rendszert doppingoltak maguknak. Hátha más is megteheti. És nem csupán a kábítószerekkel.

Az athéni nő, a lányom, végeredményben arra jött rá, amire Esterházy Péter Béccsel kapcsolatban: néhány napig csudálatos, a fölött viszont rettentő. Bejárod a múzeumokat, és aztán hirtelen megmutatkozik a felső réteg alá befülledt, érintetlen és zsíros nemzeti szocializmus. Magyarországgal ugyanez a helyzet. A nézni- és hallgatnivalók kitöltenek néhány napot. De ha tovább maradsz, a felület alól azonnal kirobban az elementáris bunkóság, a jobbágyok és a dzsentrik gyávasága, úrhatnámsága és mindent elfedő részvétlensége. Egyszer, amikor ádvent idején hazajöttünk Rómából, a Nyugati pályaudvar aluljáróinak dzsungelében (útitársam – akkor még – alkoholista volt) bementünk egy kocsmába. Olyan volt, mintha a Csillagok háborújából került volna oda: szörnyűséges és büdös mutánsok kortyolták, iszonyú cigarettafüstben, a kevertet meg a korsó kőbányait. Úgy gondolom, az athéni nő ezt a tapasztalatot próbálja megspórolni magának.

A repülőgép éppen két óra alatt jut el Athénból Budapestre. Ferihegy állomáson felül az első szegedi IC-re, menetidő: kettő óra húsz perc. A városban taxit használ. Általában csütörtökön délután érkezik a Kisfaludy utca 52.-be, és vasárnap este indul el vissza. Megalszik az anyja pesti albérletében, onnan éri el a hétfő reggeli gépét, 06.50., már Athénban ebédel, Fotomara 63. A hungarian microdose, a magyaros mikroadagolás azt jelenti tehát, hogy mindig olyan kevés időre jön Magyarországra, hogy a családján és a barátain kívül ne legyen ideje mással is találkozni. Aztán egyszer ez a szép és bölcs szokás is véget ér, és egy borzasztó napon végleg ott marad majd a hatalmas Athénban.

(Megjelent a Tiszatáj 2022. májusi számában)