Horváth Benji versei

Limbóban limózunk nárcisszal

egyszer kilógott a gatyámból a bal herém

egy szépségversenyen

jól megmarkoltam

mint a bűntudat

annyit fizettem hogy félek veled élni

zavar a neon

zavar hogy pislog

emésztem magam

pedig hiszek egyben-kettőben hűen

én az enyéimet hidd el hogy ismerem

van fegyverem katonám és privát

kamarazenekarom

ha kell az összes körülményt eltávolítom

a piros meg a kék bogyót

ha kell van fiatal öreg

az élvezetmátrixod lemérheted

jól vagyok csak pislog a neon

emésztem magam de jól áll az ostor a kezemben

utazgatok áldást osztok és soha nem halok meg

pörög a táj fújja a szél a hajam

rázendít a zenekar

és begyűlnek a legyek

„What else is there?”

Nárcisznak nehéz napjai voltak az intézetben.

Szeplőtlen arca megtelt pattanásokkal.

Szépen rajzolt, írt és festett. Ritka jól

keltette a gyűlöletet. Aki megsértődik,

azt fürdetik a legtöbbet. Akkoriban volt

először nagyobb dührohama.

Akit nem vesznek komolyan, azt megeszi a kétség.

Volt olyan, hogy már a telefonja sem érezte ujja érintését.

Mert nem volt ott, amikor cserben lett hagyva, újra meg újra,

nem volt ott, amikor a horgot bekapta századszorra,

nem volt ott, amikor elborult az agya,

nem nézte senki megvetően,

nem látszott az őrület a szemében egyes képeken,

nem fogant meg benne a pánik.

Ami az egyikben eltörik, azt nem érti a másik.

Nem értjük, ahogy bennünk munkálkodik.

Késő van már, amikor megmutatkozik.

Nárcisz nem volt ott, Nárcisz tudta,

hogy mind a mai napig

a vizek tükrében áll és világít.

Self made boy

egyszer volt egy gyermek

apja anyja volt neki

testvére és sok haverja

szedték vették egymást

szidták szabták kaszabolták

saját képükre vágták varrogatták

ideoda tologatták

hát a gyermek fogta magát elment

az Arénába ahol a Vért kifolyatják

és megnyúzta az összes békát

és kibelezett minden macskát

és a csillagok a nevét kiabálták

és tapsoltak egy napon át

és a gyermek egytől egyig

megvette a csillagokat

és megfőzte őket

és mai napig zabálja őket villogó szemekkel

nem néz fel

egyedül a megcsonkított éjszakában

Kurvák pénz drogok avantgárd

Most, hogy mégis megmenekültünk, jöhetnek a napfényes

boldogan-amíg-meg-nem-halunk napok,

a lazacos filé, és a szenvedés emlékeinek kipucolt póza,

nem lettem futóbolond, uram, én mondtam,

adok a császárnak, hogy neked is adjak,

adom magam, uram, adom magam,

ideje volna, hogy visszavonuljak,

jöhetnek a szeszélyfestészetek

egy elzárt garázsban,

reszelhetem a körmöm, olvashatok teát,

lőhetek púdert az égre,

egy pezsgővel telt medencében

fogdoshatok playboy-nyuszikat

remegő kézzel,

nyugodt szívvel,

és többé soha nem kell gondolnom

a kiszolgáltatottság éveire.

Ugye?

(Megjelent a Tiszatáj 2018/6. számában)