Tiszatájonline | 2017. március 22.

Hogyan ugróköteleznek a román giliszták?

DAN LUNGU: TYÚKOK A MENNYBEN
Akácos út, ha végig megyek rajtad én, Eszembe jut egy régi szép regény – kezdődik a magyar nóta, hogy aztán a refrénben már egy „szerelmi könnyes vallomást” muzsikáltasson a cigánnyal az utca legszebb lányának ablaka alatt az énekes, miközben azon búslakodik, hogy a múlt elszaladt, s őneki csak e kis dal maradt. Dan Lungu Tyúkok a mennyben című műve, amely aligha nevezhető szép regénynek, de nem is szándékozik annak lenni, egy moldvai városszél Akácos utcáján kalauzolja végig az olvasót… – HAKLIK NORBERT KRITIKÁJA

DAN LUNGU:
TYÚKOK A MENNYBEN

Akácos út, ha végig megyek rajtad én, Eszembe jut egy régi szép regény – kezdődik a magyar nóta, hogy aztán a refrénben már egy „szerelmi könnyes vallomást” muzsikáltasson a cigánnyal az utca legszebb lányának ablaka alatt az énekes, miközben azon búslakodik, hogy a múlt elszaladt, s őneki csak e kis dal maradt. Dan Lungu Tyúkok a mennyben című műve, amely aligha nevezhető szép regénynek, de nem is szándékozik annak lenni, egy moldvai városszél Akácos utcáján kalauzolja végig az olvasót – bár a kalauzolás többnyire a Gyűrött Traktor nevű kocsmába érve megreked –, ahol a szép lányok többnyire már házsártos feleségekké lettek, és ahol a romantika iránti hajlamok leginkább a megesett hajadonokról szóló pletykákban teljesednek ki. Ami viszont a könnyeket illeti, azokból Lungu regénye is fakaszt néhányat – legalábbis komoly esélye van annak, hogy mire a végére jut, jónéhányszor sírósra kacagja magát az olvasó.

Dan Lungu regénye ugyanis a kortárs román művészetben oly hangsúlyosan jelen lévő neorealizmus ihletésében fogant. Ám míg a filmművészet többnyire a hétköznapok felszíne alatt zajló tragédiákra fókuszál, Lungu – hasonlóan az ország határain túl szintén sikeres írótársához, Petru Cimpoeşuhoz – a realizmus groteszk változatát műveli. Lungu regénye ugyanis olyan közegben játszódik, amely országhatároktól függetlenül ismerős lehet azoknak, akik a Lajtán innen születtek: egy városszéli utcában, amelynek lakói, a szocializmus gyári munkásai, a rendszerváltás során egyik pillanatról a másikra munkanélküliekké lettek, így aztán túlélési stratégia gyanánt felelevenítették a városba költözésük előtti időkből magukkal hozott életmódjukat, és újrateremtették maguknak a falusi világot a kültelki végeken. Persze szó sincs róla, hogy munkalehetőség híján nem volna mit tenni az ilyenféle környezetben. Lehet például világháborús emlékekről mesélni az utcabeli gyerkőcöknek, különböző méretű, üres spray-palackokat hajigálva a tűzbe, biztosítandó a harci jelenetek élethű aláfestését, minek eredményeképpen az „ott lévő gyermekek közül egyik sem fogja elfelejteni soha, mi a különbség a nagy és a kisebb ágyúk között” (37.), valamint arról diskurálni az asszonnyal, mihez kellene kezdeni, ha hirtelenjében a baromfiudvar tyúkjai úgy megokosodnának, hogy ismernék a szorzótáblát, de elfelejtenének rendesen tojni – „Hát te embeeer, elvisszük a ProTV-hez, és tele leszünk dollárral” (97.) –, vagy éppen nagy odaadással hiába várni arra, hogy megrepedjenek a falu gyüttmentjeként számon tartott Ezredes házának falai.

Lungu regényének kisvárosa ugyanis a legkevésbé sem ingerszegény környezet, és lakói gondoskodnak arról, hogy semmiképp se válhassék azzá. Itt még nem inflálódtak el az események, és minden új információnak minimum hírértéke van, némelyik pedig már-már mitikus jelentőségre tehet szert. Az, hogy az egyik fiatalasszony bekéredzkedik az Ezredes házába telefonálni, és aztán beszámol az ott látottakról, elegendő ahhoz, hogy ideig-óráig ő váljék az Akácos utca legnépszerűbb közszereplőjévé, mígnem letaszítja a trónról az álhír, miszerint Geambașuék lánya teherbe esett, ráadásul úgy, hogy „az embrió társtulajdonosának”  (14.) kiléte ismeretlen. Itt a pletykák főszereplőjének lenni nem szégyen, hanem dicsőség, és az Akácos utca lakói mindent meg is tesznek annak érdekében, nehogy kikerüljenek a köz figyelmének fókuszából. Mitu bá’ például aprólékos részletességgel meséli el a Gyűrött Traktor törzsközönségének, hogyan látogatott el még szerszámlakatosként és öntőgépészként Nicolae Ceaușescuhoz, amit a nép legszeretettebb fia – akit mellesleg a regény szereplői a Meglőtt, a Főbelőtt és a Kilyuggatott néven is emlegetnek – egy, az utcabeliek által sohasem látott Daciával honorált. Ám nem a Kárpátok Géniusza az egyetlen politikus, aki szerepet kap a regényben. Ion Iliescuról például azt tudhatjuk meg, miért volna sorscsapás, ha ő lenne az ember anyósa: „(…) egyfolytában vigyorog, s ettől nekem is vigyoroghatnékom lesz. Hát szólj hozzá! Jön a feleségem, mondja, nincs pénzünk kenyérre se, s én vigyorgok, mert látom vigyorogni Iliescut. Jön a főnök, mondja, hogy holnaptól munkanélküli vagyok, én vigyorgok, mert, a francba is, Iljicset vigyorogni látom.” (55.) A politika egyébként is kiszámíthatatlan fátum, amely a legfurmányosabb módokon képes lesújtani az emberre, ám az Akácos utca lakói átlátnak a szitán, és hiperrealista részletességű összeesküvés-elméleteket képesek közös erőfeszítéssel kidolgozni arról például, hogy a leendő építkezési helyszínen elhelyezett csövek miért azt jelzik előre félreérthetetlenül, hogy felsőbb utasításra a környék összes házát ledózerolják majd. Amikor pedig egy hibásan földelt háromfázisú villanyvezeték a felszínre űzi Covalciuc bácsi kertjében a gilisztákat, az az Akácos utcából kiinduló gyűrűsféreg-export koncepciójának kidolgozására ihleti a Gyűrött Traktor törzsgárdáját, elvégre „Nyugaton vagyont lehet csinálni egy szekér gilisztából”, főleg, ha a nyüveknek ugrókötelet adnak, hadd „csodálkozzanak azok a fafejű nyugatiak, milyen bokajátékuk van a román gilisztáknak.” (130.)

Muszáj, mert megérdemelt, hogy egy bekezdést szenteljünk itt a kötetet fordító Szonda Szabolcsnak is. Szonda ugyanis bravúrosan ülteti át a moldvai tájnyelvet magyarra, azáltal, hogy kissé székelyesen beszélteti a szereplőket, mindemellett a népetimológiai kifejezéseket is olyan invenciózus megfelelőkkel adja vissza, mint például a Covalciuc menyét gyötrő székrepedés. A másik ok, ami miatt elengedhetetlen méltatnunk a fordítót, abban rejlik, hogy ha létezik irodalmi diplomácia, annak bizonyára Szonda Szabolcs az egyik nagykövete, aki amellett, hogy remek technikával és merítéssel fordít kortárs román szerzőket magyarra, Bukarestben tart előadásokat Simona Popescu, Dan Lungui és Alexandru  Muşina írásainak stilisztikai aspektusairól a műfordító szempontjából, valamint a román nyelvű közönség számára ír cikkeket és elemzéseket a romániai magyar irodalomról. Valamint kiváló érzékkel választja ki azokat a fordítanivalókat, amelyek a magyar közönség számára minden kulturális háttér nélkül is élvezhetőek. Elvégre a Gyűrött Traktor lehetne akár Győrött is, valamelyik külvárosi panel alagsorában.

Mert a múlt, amely a nótában oly könnyedén elszaladt, közös teher. És ha ilyen, románul-magyarul is olvasható regények maradnak utána, akkor valamiképp mégiscsak megérte.

Haklik Norbert

 

3439860_5Dan Lungu: Tyúkok a mennyben

Fordította: Szonda Szabolcs

Pont Kiadó, 2016

152 oldal, 3465 Ft