tiszatáj | 2013. november 20.

Hitelesség és valóság

KALAPOS ÉVA: D.A.C.
Bármilyen szépirodalmi szöveget olvasson is az ember, mindig különleges dolog a hitelesség kérdésével foglalkozni. Mennyiben lehet egy fiktív szöveg hiteles, autentikus? Kiváltképp akkor, ha az egy jól körülhatárolható olvasói csoportot kíván megszólítani. Ilyen Kalapos Éva regénye, a D.A.C. is, amely „tiniregényként” autentikusan közelíti meg napjaink tizenéveseinek világát […]

KALAPOS ÉVA: D.A.C.

Bármilyen szépirodalmi szöveget olvasson is az ember, mindig különleges dolog a hitelesség kérdésével foglalkozni. Mennyiben lehet egy fiktív szöveg hiteles, autentikus? Kiváltképp akkor, ha az egy jól körülhatárolható olvasói csoportot kíván megszólítani. Ilyen Kalapos Éva regénye, a D.A.C. is, amely „tiniregényként” – az eddigi kritikák alapján – autentikusan közelíti meg napjaink tizenéveseinek világát. De mégis miben rejlik ez a hitelesség, és miért olyan jelentőségteljes?

A D.A.C. esetében három irányból érdemes megközelíteni az autenticitás kérdését. Az első a hiteles nyelv és a hiteles kulturális közeg. A szöveg valóban a mai tinédzserek nyelvét működteti, és ténylegesen azt a kulturális teret mutatja be, amely behálózza a mai kamaszok világát, a közösségi oldalaktól kezdve a kortárs popkulturális termékekig (film, zene). Egy olyan világot kapunk tehát, amely mesterkéltség nélkül tárja elénk korunk fiatal középiskolás generációjának nyelvi és kulturális közegét. A második a mondanivaló. A regény hitelesen ragadja meg az érintett korosztály valós problémáit, és a célközönség olvasója úgy érezheti, autentikus és hasznos válaszokat kap az életében felmerülő kérdésekre. Ez volna a hitelesség didaktikus funkciója.

A harmadik kérdéskör az, amit „hiteles valóságnak” nevezhetünk. Ez lenne mindazon elemek összessége, amelyek együttesen alkotják a regénybeli élethelyzeteket, a karakterek személyiségeit, nyelvi és tettleges reakcióit, vagyis azt a mátrixot, amelyet ők valóságként érzékelnek. Ezen a ponton azonban különleges helyzettel állunk szemben. Azt látjuk ugyanis, hogy a regény szereplői egytől-egyig folyamatosan elkerülik a valóság azon szféráját, amely túl van a már adott értelmezési kereteken. A barátságok alapvető összetartó ereje az internet (Facebook, Skype), a főszereplők pedig könyvekbe és filmekbe menekülnek. A főhős, Flóra elvesztette édesanyját, nehezen tud kapcsolatot kialakítani öccsével, a folyton úton lévő apa szerepét pedig a szobájában lévő Ryan Gosling poszter helyettesíti. A kép egyszerre a vágy tárgya és az apai szimbolikus rend megtestesítője. A színész posztere jelképezi azt az előre gyártott rendszert, amelyen keresztül Flóra látja és értelmezi a világot. Éppen ez indokolja, hogy a lány mindenkit és szinte minden élethelyzetet valamilyen filmes analógiával jellemez. Innen nézve az sem meglepő, hogy a történet felépítése nagyon hasonlít egy forgatókönyvéhez: egy magányos félárva lány furcsa barátokkal, az új barátnő, aki felforgatja az életét, a hirtelen jött szerelem csalódással, majd újra egymásra találással, akció jelenet, iskolai bál, a különc barátok rájönnek, hogy összeillenek stb.  Azt látjuk, hogy a regény szereplői számára a világ csupán egyetlen hatalmas pszeudo-valóságként működik, amely vállalati termékek és előre gyártott narratívák hálózatából áll össze.

A regény pedig éppen attól hiteles, hogy bemutatja, ez a pszeudo-valóság egészében meghatározza a világot, amelyben a karakterek élnek. Flóra azonban abban a kettős helyzetben van, hogy bár igyekszik otthonosan mozogni ebben a mátrixban, mégis ki akar törni belőle: „igazi” barátságot akar, „igazi” szerelmet, „igazi” életet stb. Azonban amikor megkapja, fokozatosan rá kell jönnie, hogy ami a pszeudo-valóság mögött van, az valami sokkal szörnyűbb. Miközben kibontakozik a cselekmény, Flóra egyre több olyan helyzettel találkozik, ami szétrombolja azt a valóságot, amit ismer: kiderül, hogy az öccsét drogfutárnak használják a „barátai”, az új barátnőjét, Zsanit bulimiába hajszolta az anyja, amikor pedig bulizni mennek, két fiú zaklatja, és talán meg is akarja erőszakolni őt és a barátnőjét. Flóra életét pedig egyre inkább áthatja a szorongás. Ez az érzés azonban sokkal mélyebb annál, mint hogy nem tud mit kezdeni Zsani problémájával, a családi konfliktusokkal vagy az új szerelemmel. A szorongás abból fakad, hogy a lány körül repedezik az a pszeudo-valóság, amelyben eddig élt.

A csúcspont, az igazi traumatikus esemény akkor következik be, amikor Zsanit szembesítik a betegségével, ő pedig végső kétségbeesésében minden barátja fejéhez vágja, hogy mekkora tragédia az életük. Ez a mozzanat nem csak azért meghatározó, mert a lány maga kénytelen nyíltan kezelni a problémáját, hanem mert a teljes összeomlás küszöbén a többi szereplőt is szembesíti azzal, hogy milyen színben tűnnek fel, ha lerántjuk róluk a pszeudo-valóság által konstruált identitást: magányos filmmániás lány, a szerencsétlen internetfüggő fiú, a könyvmoly, a testvér, aki engedett a szülői nyomásnak, és az elvárt karriert futotta be.

Hogyan lehet tovább lépni a trauma után? A regénybeli válasz erre a D.A.C., az a baráti szövetség, amely összeköti a főszereplőket. Mivel jelen kötet egy sorozat első része, felvetődik, mire szolgál majd ez a közösségi élmény. Az első lehetőség a peszudo-valóság további, közös fenntartása, és a korábbihoz hasonló esetek elkerülése. A másik annak a kibontakozása, hogy egy közösség milyen módon képes végigmenni azon az úton, amely lépésről-lépésre lebontja ezt a peszudo-valóságot, úgy is, ha ehhez tudatosan vállalni kell azokat a traumákat, amelyek a valódi „én” és a virtuális „én” közti kettősségből (és a köztük húzódó határ elmosódásából) fakadnak.

A „tiniregények” többsége úgy oldja fel a fent vázolt problémát, hogy történetek megkerülik azt. A cselekmények varázsvilágban játszódnak, a szereplők szuperképességeket kapnak, a szöveg irreális világot teremt, amelyben csupán az általunk ismert valóság egy-egy eleme fedezhető fel. Ennek alapvető oka, hogy a valóság túl traumatikus, túlságosan intenzív ahhoz, hogy szemtől szemben álljunk vele. Ha van tehát igazán autentikus üzenete Kalapos Éva regényének az éppen az, hogy egy mai fiatal számára a valódi szenvedést nem önmagukban a családi problémák vagy a barátságok és a szerelmek körüli konfliktusok jelentik, hanem az, ha egy traumatikus élmény hatására összeomlik körülöttük a virtuális, instant valóság. Az, ha a korunkat meghatározó „Légy önmagad!” jelmondat valósággá válik, és hirtelen már nem azt jelenti, hogy „Légy tökéletes fogyasztó!”, vagy „Légy impozáns internetes  profil!” A kérdés az, hogy egy közösség képes lehet-e új valóságot teremteni.

(Manó Könyvek, Budapest, 2013. 259 oldal, 2990 Ft)

 Bartha Ádám