Heli Laaksonen kisprózái

Heli Laaksonen (sz. 1972) az egyik legnépszerűbb kortárs finn költő, délnyugati finn nyelvjárásban írt verseivel vált ismertté. 2003-as Jänes pussis: Korvallissi runoi című, hangoskönyvként megjelent versgyűjteménye több mint 15 000 példányban kelt el Finnországban. Lírai alkotásai mellett szépprózát és publicisztikákat is ír. Itt közölt alkotása a Sekaherelmäpuu (Vegyesgyümölcsfa) című, 2003-as kötetéből származik.

A tájszóllás ëggyátalán nëm hāt ki

Ojan főfogás urākodik, hogy a tájszóllások ebbű az országbú ētüntek. Valamikor, még az 50-es évekbe’ itt-ott beszéték, és mostanába’ is némëjik, az isten háta mögött életét ētőttő öregasszony tudhattya a tájszóllást, de persze mindënki más a Finország-szërte átalános köznyelvën beszél. Ugy vélëm, hogy ez igën téves főfogás, és a mikrofontú való félelëm jelënségén alapul.

A dolog ugy fëst, hogy a mai kor embëre saját főfogását a világ hejzetérű főként a tömegtájékosztatás alapján alakittya ki. És ha ëgy tájékosztatási szakembër – akár ëgy tévériportër – mikrofonnyāvā kiáll Uusikaupunki piacára, asztán mëktudakója a hejbeliek véleményét, a tengërészsapkás pógár (akit félig erővē kényszëritëttek válaszóni) a szájában igyekszik a lëhető lektisztább, sëmlegës nyelvet mëkformáni. Valahogy ugy próbál beszéni, mint ahogy az Arvik hiróvasó mongya – ez véleménye szërint hozzá tartozik a dologhó, mëg ëgyébként is illedelmes az idegën embërëkkē, aszongya, hogy szívesen venném a halászati tevékenység megélénkülését. Nos, ha a tévénéző Hervanna-ba’ vagy Eespoo-ba’ láttya eszt a beszégetést, azgondója, hogy: ahā, bizony igy vagy ugy, de a kis hejségëkbű is kihāt a nyelvjárás, mikor ez az embër is csak ugyaneszt a fint beszéli. De mingyár, mikor a szërkesztő arrébb mënt a mikrofonnyávā, a mëgintërjuvót a piaci cimborákhó odamënve kifakad: „Istenverte kölök, ugy halálra izgútam magam!”

Beszégettem errű ëgy rádiószërkesztővē, és aszonta, hogy ugyaneszt a jelënségët tapasztāta az átala kérdëzëttekné mëg önmagán is. Ëgyébként az ëlég erős Pori-i tájszóllást beszéli, mëk szörnyü csunyán szokott szitkozódni, ha azomban ēkezdődik a közvetittés, ëgy csipetnyi Pori-i nyelvjárás së’ kerül a nyelvére, és ëggyetlen szitkozódás së’. Az ēhunyt nagymamám is – Hallikko-ba való, annyira szép tájnyelvet beszét, mint az egész életét Délnyugat-Finországba’ ētőtött embër ëggyátalán beszéhet – ëggyetlen esetbe’ hasznáta a végsőkig csiszót irodalmi nyelvet: mikor üzenetët hagyott az üzenetrögzittőn.

Az ugy van, hogyha az embër nekiindul körbejárni Finországot, és rejtëtt mikrofont tart magáná, egésszen másféle képet kap arrú, hogyan hasznáják a tájszóllásokat. Ugy áll a dolog, hogy a tájszóllásba’ beszélők kétnyelvüek: tuggyák mind a nyelvjárást, mind a köznyelvet is, és fővátva hasznáják őket a hejzet szërint.

Az is mëkszokott dolog, hogy a nyelvjárás használója nincs tisztába’ avvā, hogy ő tuggya a tájszóllást. Kajaani-ba’ jártomba’ ëggy északkeleti asszonyság odagyütt bizonygatni, hogy igëncsak könnyü versët irni délnyugati nyelvjárásba’, mer az annyira különlegës és jól tartya magát, és igy fojtatta: „Annyira bosszant, hogy nálunk Kuusamo-ba’ sëmijen tájszóllást nëm beszének má’.” Egésszen mëg vót rökönyödve, mikor mëgmontam neki, hogy az én fülembe’ mindën ëggyes szava nyelvjárásnak hangzik. Ugyanigy, mint ez a Kuusamo-i asszony, az ëggyik Mynämäki-i fiatal eszmonta a saját beszédérű: „A mi nyelvjárásunk annyira közē van az irodalmi nyelvhő, hogy igazábú nëm is hangzik nyelvjárásnak.” Pontossan…

A tájszóllások mëgnyilvánulásába’ vidékënként ētérésëk vannak: Finország ëggyes részein szabadabban hasznáják a heji nyelvet a hivatalossabb hejzetëkbe’ is. Különössen keletën bátrabbak tudnak lënni a saját nyelvjárásukkā, mint nyugaton. Éppen jómagam hallottam, hogy az ëggyik kelet-finországi fürdő ajtaján nëm is a Húzni és Tolni óvasható, hanëm a Huzzad és Lökjed. A Dél-Pohjanmaa-iak ragaszkodni tuttak a nyelvükhő, Kaustinen-be’ ajtón óvasható a Ráncigád és Taszajcsd. Éppen igy mér në áhatna nálunk a bótok ajtaján: Ráncsad ēre és Tójad āra. A fin ügyfél mindën esetben mëgértené, a külfődi mëg amugy së’ értené mëg.

A mi komoj Törzs-Finországunkba’ lëhet-ë ëlëgendő humorérzék mëgvalósittani az effélét? Emlékszëm, bennünket kölköket arra tanitottak, hogy nëm szabad tul vidámnak láccani – ha valakiné gyászidő van, mer szörnyen rossz kedve lëssz a mások örömködésébű.

A nyáron müsorvezető vótam a Savo-i derű napján. Ēhihetik, ugy érësztem magam, mintha tévedésbű vónék ott. Hozzájuk hasonlitva szükszavu és merev vótam, mint a Jopo kerékpár. Ott azgondótam magamba’, hogy ha ezën a tájon tartanák mëg a Törzs-finországi derű napját, ez a világ legrövidebb rëndëzvénye vóna.

De bisztos nálunk is akadnak viccës embërëk. Csak sëmmibű së’ lëhet észrevënni.

Önazonosság nékül utazni së’ érdëmës

Az idëntitás szót a tágabb fin nyelvën d-vē, a mi szükebb fin nyelvünkön r-rē irják. Ëggyátalán nëm szivelëm az idegën szavakat, és lektöbbször a fölöslegës ké­nyës­kë­dés eszközeinek tartom őket. De e nékül az idëntitás nékül nehezen sikerül ēmondani a szükségës dógokat. Idëntitás nékül létëzni is nehéz.

Ugy, ahogy én értëm az önazonosságot, ez saját magam mëkhatározását, mëgismerését jelënti, mëg behejëzését valamëjik kisebb közösségbe’ vagy tájba’. Ki vagyok, mit tudok, mit gondónak rullam a többiek. Az önazonosságba’ ëgy kicsit az a kérdés is benne van, kihëz szeretnék hasonlittani, kivē vagyok ëgy fábú faragva, kivē nincsen sëmmi közös dógom, még erőnek erejévē së’.

Ëléggé mëkszokott módon jártam a világot keresve saját önazonosságomat. Mikor gójaként Helsinkibe mëntem, ëggyátalán nëm tuttam, miféle embër vagyok, mit akarok és mēre tartok. A fővárosi környezetbe’ lassacskán kezdëtt mëgvilágosodni, hogy törzs-finországi akarok maradni, aki saját tájszóllását akarja beszéni, ëggyátalán nëm akar itt, idegën vidékën éni, s ojan sebëssen, amint csak tud, utnak indul vissza, napnyugat felé. Először bizony nékülözni kő a fontos dógokat, mielőtt főfogjuk az értéküket.

Mostanra visszatértem, itt vagyok a vágyott nyugaton, vezethetëm a müvelődési tëvékënységëket, és továbbra is elmékëdhetëm az önazonosság dógairú csaknëm mindën áldott nap. Ugyanis az ijen müvelődési rëndëzvényëktű mëkkövetelik az igazodást a mai idők kemény piaci viszonyaihó. Elő köllött varázsóni a kulturábú a gazdasági ódalt is, válaszóni köllött a kösségi vezetők ingërűt kérdéseire, hogy nekünk mi hasznunk lëssz valamijen ingyombingyom müvelődési eseménybű. A varázsige: az Idegënforgalom. Az utasembërëk pénztárcájába’ sok a pénz, ami a szellemi élményën kërësztű reméhetőleg átkerül a kösség számlájára. Az önazonosság kérdése utazás közbe’ rëndkivül fontos dolog. Az idegënforgalomba’ ojan a gondókodás, hogy erőssen figyēnek a piacra és hirdetnek: „Gyüjjenek hozzánk, nálunk nagyszërü! Nálunk csodálatossabb, mint bárhol másutt!” Mielőtt hozzáfognak hirdetni, tudni kő, mijenëk vagyunk és mifélék a többiek.

Gyakran szomorkodom Finország ëtységësülése és ëggyódalúsága miatt. A sokféle válākozási lánc és a nëmzetköziesëdés amugy is aszt eredményëszte, hogy mind a keleti, mind a nyugati városok is mëg a mezővárosok nagyon sokba’ emlékësztetnek ëgymásra. Mindën finországi városba’ taláható S-áruház, csunya Takarékszövetkëzet-épület, R-áruda, néhány mëgmaratt faház, a piacon krumplit mëk porzsákot árúnak. Viszont a tájszóllás még alapossan szétválasztya, ki hova való. A hazai idegënforgalomba’ még tul kevéssé hasznáják ki a tájszóllás lëhetőségeit. Ennek révén lëndületessebben és érdëkëssebben lëhet bemutatni a dógokat. Mindig a tájszóllásnak mëkfelelően alakul az észjárás is – a cselekvés móggya különféle hejzetëkbe’, és eszërint viszonyúnak a világhó.

Nálunk Törzs-Finországba’ a szërénység dicséretës dolog. „Csak ijenféle házikoszt van nálunk,” mongya az ünnepi fogadás gazdasszonya, mikor az asztalon lazac-charlotte és vajkrémës sütemény van. Az a lekkëllemetlenebb, ha az embërëk ugy vélik, hogy valamiképpen különlegësnek gondolom magamat. Önmagam ijetén alúértékëlése igazábú nagyon këllemes vonás, és eszt fő lëhet hasznáni a tul szépnek lëfëstëtt idegënforgalmi piacon való kiemēkëdésre. A mëkhökkentés vagy az ősi indulat élénkittő is lëhet. „Ha máshol nëm fér ē, akkor gyüjjön hozzánk.” „Ha nëm mëkfelelő, vásárold mëg máshol.” „T-ingëk kaphatók. A jó minőségü 10 ëuró, a rossz minőségü 5.” „Önt nëm érdëkli ëgy körut a szigetëkën?” Az eredeti kultura járomba fogása, értékesittése a tudatosittás mellett bátorságot igényël, hogy elő lëhessën hozni a háttérbű.

Másfelől, noha a lëkicsinylés nálunk erény, mindën zökkenő nékül óvassuk az ut menti hirdetőtáblákat, mëjekën a mi kösségeink igy mutattyák magukat: Elbájoló Mietoinen. Zöld Mynämäki. Üdezöld Laitila. Élénk Nousiainen. Azér, hogy mëkkivánnyuk az ëgyedit, ha főmerül az a gondolat, hogy valaki közülünk esetleg érdëklődik, és falura is ēgyün. Mikor a Könyvvásáron kösségi jelszóversënyt rëndësztek, az ëggyik Nousiainen-i a saját kösségének eszt a jelszót javasóta: Nousiainen – a ma­­radiság háccsóudvara. És a Vehmaa-iaktú pompás javaslat érkëzëtt az ut menti hirdetőtáblára: Vehmaa – ide në nyomújanak be! A másoktú való ēkülönülés az idegënforgalomba’ ēkerűhetetlen. Nëm ëlég aszmondani: A mi városunk tengërparti! Ten­gërparti a többi tengër melletti város is, és ez nagy bëtükkē fő van irva a honlapjaikra is. Mëk kő emlitteni, hogy nálunk a lekfehérebb a siráj, legmagassabb a Balti-tengër hullámtaraja és lekharciassabbak a kofák. Eredeti hirverésre a lekkitünőbb példa a Pori-i idegënforgalmi hirdetés, a Pori-i ördögökre hivatkozik, és a képën mosojgó fiataloknak hosszu ördögszarv van a fejükön.

Minek utazik átalába’ az embër? Főként nëm éppen azér, mer valami ujra és másra vágyakozik? Ha annak a hejnek nincsen sëmmi sajátossága, lëhet-ë örömmē odamënni? Önazonosság nékül nëm érdëmës sëhova utazni.

Saját önazonosságodhoz való ragaszkodás, az iránta érzëtt tisztëlet mindën müvelődési munka kiindulópontya. Ennek persze mëglëhet a fonákja is: szörnyü, ha ez mások ellen irányul. Ēkezdik azgondóni, hogy a mi fődünkön a mi szokásaink szë­rint, és ha nëm teccik, akkor mënnyé máshova. Ugy tartyák, hogy mindën másképpen gondókodó téved. Mindën uj gondolatot fenyëgetésnek tartanak. Avvā, hogy tanúva ismerjük mëg magunkat és másokat, hogy mind a saját, mind az idegën szokásokat ēfogadva dógozunk, máris többre jutunk a kultura mëg az idegënforgalom előmozdittásának munkájába’.

A Morris Mini bün?

Ma az én világi gondom az autóvā való közlekëdés, s a vágyam mëgvënni a világ legaranyossabb kocsiját, ëgy régi Morris Minit. Sohasë’ vót saját autóm, és azelőtt nëm is akartam ijesmit. Az efféle pógári gondolatok most csak befészkēték magukat a fejembe, ojkor ëgyenëssen szégyëllëm őket.

Az autózás ugyanis mostanába’ nëm ojan ëccërű, hogy az embër mëkszërzi a jogositványt, mëgvëszi az autót, kifüzeti az adót és tankol. Ide sujos erkölcsi nehésségëk társúnak. Az a korosztáj vagyok, amëjiket ugy nevēték, hogy rossz lëgyën a lelkiismerete az embëriségér. A természetbe’ mindën élőnek mëgvan a saját heje és haszna, a homo szápiënsz az ëggyetlen, aki zsákmányol és pusztitt, csak a baj van vele. Ha a világrú hirtelen kihānának az embërëk, örömmē fojtatná életét a terëmtëtt mindënség (az álatkerti álatokat persze rëttenetës éhinség érné). De ha akár az összes növény kipusztúna, kevés napunk lënne hátra.

Nekünk ugy tanitották, hogy az embërnek a lëhető lekkissebb életnyomot kéne hagynia a földgojón. Mind közül a leksujossabb hibának az autózást nyilvánitották: a mëg nëm ujuló természeti kincsëk kifogynak, a levegő ēszennyeződik, a gyerëkjáccóterek háttérbe szorúnak a parkolóhejekhő képest. Eszt nëm is kő tiltani, ha ëgyébként egésségës gondókodású az embër. De mikor sok embër élete annyira nehéz saját közlekëdési eszköz nékül.

Ëggy üzlet fölötti emeletën lakó belvárosi könnyen lëhet természetbarát, könnyü az erkéjérű bëcsmérlő szavakat kiabáni azoknak, akik odamerészkëdnek az autókormányhó. De kőtösztessük csak át a magánautózásnak eszt az ellenzőjét ëggy ojan házba, ahonnan a lekközelebbi bót 9 kilómétër, a könyvtár 12 vërszta, a Kela-i önkormányzat mëk 32 mérfőd, közlekëdési eszköz a naponta ëccër járó távósági busz. Csak nëm az ötlik fő benne, hogy a legnagyobb bün mégis a saját autó? Legutóbb, mikor ëgy Pohjanmaa-i tervezésü hintaszékët vásárót ëggy árverésën, és a mënetrënd szërinti járat ēső ajtaján gyömöszőte be, akkor eszébe jutott, hogy könnyebben is ē tudná eszt intézni.

Keserëktem az észt iró barátomnak, hogy szeretnék vënni ëgy Minit, de mikor a természet pusztul. Vigasztāt, hogy nëm az a baj, hogy azok az embërëk, akiknek fëltétlenű szükségük van autóra, avvā mënnek az ēkerűhetetlen utakra. Az a legrosszabb ebbe’, hogy a kocsivā járók nagy részének ëggyátalán nëm kőne autó, és igazábú nëm tudni, mi másra hasznánák, minthogy körbegurigázzanak, a városba’ vagy a Monza-i versënypáján. Az is a véleményëm, hogy a Ződ mozgalomnak mëk kéne biráni a fölöslegës autózást. Mindënféle humbug ralit, formula- mëg gyorsasági versënyt ëccërüen csak be kő tiltani. És mëkkëgyēmezni azoknak az embërëknek, akiknek tényleg kő az autó. Engedéjësztem magamnak napi öt përcët annak a gondolatnak a dédëlgetésére, hogy van saját kocsim, éppen ez a Mini. Az Ëgy galamb rëpül cimü kötetbű nëm kéne husz kilót a hátamon vonszóni ëggyik álomásrú a másikra, nëm kéne könyörögni a könyvtáros néninek, hogy a Pöytyä-i kösségházi mëgálótú ēvigyën valaki a szereplés hejszinére, csatlakozásra várva nëm kőne a homokfutta ut mentén gyünni.

Az én Minim gyöngyfehér lënne, rajta nagy bëtükkē a lakcimëm. A háccsó ülés hején ëgy kicsike, cserësznyefábú készűt raklap lënne (ojan pick up tipusra gondolok), ahol mindën szükségës dógot mëktalálok – rust, zsebnaptárat, gyapjuzoknit, piros gumicsizmát. Csak akkor mënnék a Minivē, ha fëltétlenű kénytelen lënnék rá, és avvā tënném jóvá a természet szennyezését, hogy ojan mëgindittó kinézetü kőttő lënnék az autóvā, hogy sënkinek së’ támadhatnának rossz gondolatai, mer minnyájan kimënnének a napraforgótábla szélére álmodozva tervezni, hogy hatékonyabb lëhessën a lakótelepi embër ënërgiahulladék-gyüjtése.

Sëmijen Minit nëm kaptam, és a legrosszabb kedvem el is mút. Autót mégis kénytelen vótam szërëzni, most ëggy ojan francia müanyag autóvā járok. Mindën második nap örülök, hogy az élet könnyü, és külön engedéj nékül oda lëhet hajtani, ahova akarok, mindën második nap arra gondolok, hogy az iraki háboru az én bünöm.

(Mészáros András fordításai)

(Megjelent a Tiszatáj 2018/4. számában)