Tiszatájonline | 2012. december 2.

Hegyi István életrajzához

A FECSKÉK A PORBAN ELŐJEGYZÉSI ÍVE ÉS KÉT DEDIKÁCIÓJA
Hegyi István (1896–1951) alakja és munkássága gyakorlatilag ismeretlen az irodalomtörténet- írásban, bár többen is foglalkoztak vele, és a huszadik század első felének magyar irodalmában betöltött helye is jól kijelölhető […]

A FECSKÉK A PORBAN ELŐJEGYZÉSI ÍVE ÉS KÉT DEDIKÁCIÓJA

Hegyi István (1896–1951) alakja és munkássága gyakorlatilag ismeretlen az irodalomtörténet-írásban, bár többen is foglalkoztak vele, és a huszadik század első felének magyar irodalmában betöltött helye is jól kijelölhető. Ilia Mihály véleménye szerint „a szegedi népies novella kései képviselőjét” láthatjuk Hegyiben (JGYÖM 7:378.), aki – Juhász Gyula szavaival – Tömörkény „nyomaiban halad”, de „nem Tömörkény-epigon” (JGYÖM 7:233. – idézi Lengyel.). Munkáiról Juhász Gyula és Móra Ferenc is elismerően írt, a fiatal József Attila baráti társaságához tartozott, erre utal a költőnek a Nem én kiáltok című kötetébe adott egyik dedikációja is: „Hegyi István barátomnak / Szeretettel: a föld és – jaj! az ucca fia. / Nyugalom, nyugalom. A földek nagy nyugalma kéne! / Szeged, 1924. karácsony szombatja. / József Attila.” Pályaképét Lengyel András, írásainak bibliográfiáját és az életrajz áttekintését R. Nagy András írta meg (R. Nagy 1999.).

Ismeretlen újságíró társával egy szegedi szerkesztőségben (jobbról)

Hegyi 1896. november 11-én született Szegváron, paraszti családban. Középiskoláját már Szegeden végezte, utána itt ragadt. 1915-ben jelentek meg első írásai Móra lapjában, a Szegedi Naplóban, 1923-ban látott napvilágot első kötete, a Vándorló falu, melyet két év múlva követett a második, Szegénység című, ugyanannál a kiadónál és ugyanabban a kivitelben, mint József Attila első kötete. Tagja lett a Dugonics Társaságnak és a Tömörkény Asztaltársaságnak. Ezt követően a Nyugatban is majdnem megjelentek novellái: Móricz már elfogadta őket közlésre, de a szereplésből – Móricz távozása miatt – semmi sem lett. Hegyi ezt követően azonban 1932-ben kiadta harmadik kötetét, Fecskék a porban címmel.

Az egyik szegedi antikváriumban nemrég felbukkant ennek a kötetnek az előjegyzési íve. A szegedi Prometheus-nyomdában készült kétrét hajtott nyomtatvány első oldalán, fekete-piros színben nyomott, tipográfiailag jól elrendezett ismertető szöveg így szól:

Hegyi Istvánnak, a magyar szépirodalom egyik legértékesebb szegedi munkásának most jelenik meg a FECSKÉK A PORBAN című novellás könyve. A meglepő erővel feltűnt irónak ez a könyve a legigazabb előretörés és beváltása azoknak az igéreteknek, melyeket évekkel ezelőtt első irásaiban megmutatott.

Hegyi István a magyar parasztlélek kitünő művésze. Az uj magyar irodalomban alig van valaki, aki igazabban irja meg a magyar paraszt sorsát, mély emberi igazságait. A könyv Pólya Tibor művészi cimlapjával 100 oldalon, a könyvbarátok számára is rendkivül izléses kiállításban karácsonyra jelenik meg. Előfizetési ára P 2.40.

A nyomtatvány harmadik oldalán található maga az Előfizetési iv, a „szokásos” rovatokkal: Sorszám, Név, Lakás és Összeg. A most fellelt példányon csak egy sort töltöttek ki, azt is hiányosan: „Rosinger Emil Szeged” előfizetett a könyvre, ezzel is támogatva annak megjelenését. (Rosinger Emil – Apró Ferenc szíves tájékoztatása szerint – szegedi vezető beosztású baktisztviselő volt.)

Hogy pontosan mikor készítették az Előfizetési ívet, nem tudni. Egy bizonyos: a könyvet már végleges címén hirdeti, márpedig azt tudjuk, hogy amikor Hegyi 1932. október 14-én levélben kért anyagi támogatást a Dugonics Társaságtól, akkor a Fecskék a porban még csak az egyik címváltozat volt, mellette az Istent keresők is lehetséges címként szerepelt a beadványban (R. Nagy 1999: 197.).

Az előjegyzési ívnek részben előzetes reklámfunkciója van, hiszen az embereket meg kell győzni, hogy írják alá s ezzel segítség magának a könyvnek a megjelenését, másrészt konkrét célja: a pénzgyűjtés. És bár ezen a példányon csak egy aláírás szerepel, az akció mégis sikeres volt, hiszen a Fecskék a porban megjelent, szerzői kiadásban, valóban száz oldalon (a szöveg a kilencvenkilencediken ér véget), viszont a jó nevű és elismert grafikus-festő, Pólya Tibor „művészi címlapja” nélkül.

A várható megjelenés karácsonyi dátumához időzítve Hegyinek három novellája is jött a szegedi napilapokban: a címadó Fecskék a porban a Délmagyarország, A béna ember a Szegedi Napló, a Csizik Borcsa nyula pedig a Szegedi Friss Újság karácsonyi számában került az olvasók elé. És bár ezek közül kettő másodközlés, megvolt a reklámértékük. Ráadásul a Szegedi Friss Újságban egy rövid szerkesztői közlemény valóban magát a megjelenés előtt álló kötetet is hirdette: „Mutatvány Hegyi Istvánnak január 1-ére kiadásunkban megjelenő novellás kötetéből”, írták a novella alá (SzFÚ, 1932. dec. 25. 11.).

Ez a szerkesztői híradás két szempontból fontos: egyrészt konkrétan leírja a megjelenés – módosult – időpontját, másrészt a könyv kiadójaként a napilap magát jelöli meg. Ez utóbbi csak látszatra mond ellent annak, hogy a Fecskék a porban – ahogy önmagát jellemzi – szerzői kiadás; hozzá, ahogy azt éppen az előfizetési ív bizonyítja, valóban maga az író gyűjtötte, több-kevesebb sikerrel a pénzt, viszont a kötet mint sajtótermék a napilap nyomdájában (Endrényi Lajos Nyomda és Hírlapkiadó Rt.) készült. Hegyi ugyanis, mint ahogy azt egy önéletrajzában és egy álláskérő levelében is írta, tizenöt évig a Szegedi Friss Újságnál dolgozott, s erről igazolása is volt Rácz Antal felelős szerkesztőtől és kiadótól (lásd: R. Nagy 1997: 189.).

A közlemény másik új információja a megjelenés dátuma: 1933. január 1. Nem nagy eltérés, mindössze éppen egy hét, de hogy ez valóban így lehetett, kétfelől is igazolható. Egyrészt a kötet ismert dedikációi közül több is 1932. Szilveszter napján, azaz december 31-én keletezett. A szegedi Somogyi-könyvtárban őrzött példány (jelzete: H. e. 9974) ajánlása így szól:

Dr Sebestyén Károly tanár úrnak / a régi kis diák tiszteletével / Hegyi Ist. / Szeged. 932. Szilveszter napján

egy másik, valószínűsíthetően Terescsényi Gyula írótársának dedikált példányt pedig Hegyi „1932. Szilveszterén” írt meg (közli: Apró). Ezeknél korábbi ajánlás pedig jelenleg nem ismeretes.

Másrészt a kötetről szóló első írás már 1933. január 1-jén megjelent, éppen a Szegedi Friss Újságban: „Hegyi István, aki »Vándor falu« cimü első könyvével tette le névjegyét az irodalom asztalára, majd a »Szegénység«-gel ismételte meg látogatását, most »Fecskék a porban« cím alatt megjelent uj kötetével kopogtat a közönség ajtaján. Hegyi Istvánt nem sodorják divatos áramlatok; a földszagu és asszonytféltő paraszti élet biztos kezű mesemondója ő. Parasztjai nem műparasztok és nem klisé-parasztok, hanem husból-vérből alkotott parasztok, a magyar őserő nyers, de mindig hamisitatlan parasztjai. Történetei nem veritékkel kiagyalt hebehurgyaságok, hanem a tanyai magyarság valószerü életformáinak és sorsváltozásainak partjai között hömpölyögnek. Nyelve nem mesterkélten csiszolt és nem cifraságokkal cicomázott, hanem izesen zamatos és drámai feszültségekkel teljes.

Hegyi István, akinek számottevő irásait a hivatalos kritika is nyereséges értékek gyanánk tartja nyilván, széleskörü olvasóközönséget hoditott a maga számára. Kritika és közönség egyaránt bizott és bizik tehetségében, e tehetség mélységében és lendületében. Elhunyt öccse emlékének ajánlott könyvének néhány drámai erejű darabja még igy is örvendetes meglepetés.

Hegyi István novella-termésének legkalászosabb kévéit rakta most keresztbe. A kritika nem talál benne kivetnivaló ocsut, a közönség pedig gyönyörködve fog belőle „tiszta buzá”-t csépelni” (Márky).

*

Ha hiszünk a dokumentumoknak, akkor az alábbi dedikáció is – fentiek figyelembe vételével – csakis szilveszter napján születhetett:

Mély tisztelettel kérem a Budapesti / Hirlapot, hogy írja meg a vé- / leményét erről a könyvről. / Szeged. 932. / Hegyi Ist.

Hegyi tehát recenziós példányt küldött egy fővárosi napilapnak, a ceruzával írt dedikáció erről szól. Ráadásul a kötet borítójának bal fölső sarkában, szintén Hegyi ceruzás írásával ez áll: „BH.”, ami a Budapesti Hírlap rövidítése. Az író tehát feltehetőleg előre sorba vette, hogy milyen lapoknak szán recenziós példányt, majd előbb a borítóra jegyezte fel azok (rövidített) nevét, utóbb pedig megírta a figyelemkérő dedikációt.

A Budapesti Hírlapban – ahol Hegyi sosem publikált – nem jelent meg bírálat a kötetről.

Megjelent azonban a Magyar Hírlapban egy pár soros recenzió: „Hegyi István Fecskék a porban című novellás kötetében szintén népies íróként jelentkezik. Vannak témái és jelentékeny készséget mutat a lélekábrázolásban. Ha formaérzéke kicsiszolódik és megtanulja témáinak összefogóbb feldolgozását, jogosan számíthat arra, hogy figyelembe vegyék” (MH 1933). Mivel Hegyi itt sem publikált soha, erősen valószínű, hogy a fővárosi liberális napilapnak szintén küldött recenziós példányt.

A kötetről még egy recenziót találtam, ezt az Élet című katolikus hetilapban közölték. Maga a cikk is leírja, hogy miért: „A szerző neve ismerős csengésű olvasóink előtt. Kötetté nőtt irásainak javarésze folyóiratunk hasábjain látott először napvilágot”, ami persze erős túlzás, hiszen bibliográfiájának tanúsága szerint Hegyinek mindössze pár novellája jelent meg itt, azok is elég nagy intervallumban elszórva. A kötetről mindenesetre kedvező bírálatot írtak: „Hegyi István sajátos izü irásainak legnagyobb vonzóereje az a tiszta éleslátás és az az őszinte közvetlen hang, amellyel – jólmeglátott, valóságizü jelenetekben – a lelkéhez közelálló falu életét és a falu egyszerű népének sorsát teregeti elénk. A közvetlen hangon kívül éppen a könyvéből áradó emberszeretet teszi az irót rokonszenvünkre és irásait az olvasóközönség érdeklődésére érdemessé” (Berényi).

Mint ahogy Hegyi nyilvánvalóan juttatott el kötetéből a Délmagyarország és a Szegedi Napló szerkesztőségébe is. Mindkét lapban sokat publikált korábban, a Szegedi Naplónak munkatársa is volt. Annál meglepőbb, hogy fenti lapokban nem találtam semmiféle utalást a Fecskék a porban című kötetre. Meglehet, hogy ők „letudták” a híradást a karácsonyi számban megjelent egy-egy novellával.

Bíró-Balogh Tamás

Felhasznált irodalom: Apró: Apró Ferenc: Hegyi István négy dedikációja. In: Irodalom és művészettörténeti tanulmányok 1. Szerk.: Lengyel András. Szeged, 1997. 185–187. –– Berényi: B. L. [Berényi László]: Hegyi István: Fecskék a porban. Élet, 1933. ápr. 16. 136. –– Lengyel: Lengyel András: Egy elfelejtett szegedi író: Hegyi István. In: Múzeumi kutatások Csongrád megyében 1986. 224–229. –– Márky: (-ky –re.) [Márky Imre]: Hegyi István. SzFÚ, 1933. jan. 1. 3. –– MH 1933: Most jelent meg. Magyar Hírlap, 1933. febr. 5. 21. –– R. Nagy 1997: R. Nagy András: Adalékok Hegyi István életrajzához. In: Irodalom és művészettörténeti tanulmányok 1., 188–191. –– R. Nagy 1999: R. Nagy András: Hegyi István műveinek bibliográfiája és életpályájának vázlatos áttekintése. In: Irodalom és művészettörténeti tanulmányok 2. Szerk.: Lengyel András. Szeged, 1999. 191–198. –– Péter László: József Attila három dedikációja. Tiszatáj, 1958. máj. 4.

A képek forrása: Hegyi István két fotója In: Irodalom és művészettörténeti tanulmányok 1., 192–193.