RETRODUKCIÓ: A GYAPJÚ VISSZABONTÁSA FONALSZÁLAKKÁ
Németh G. Béla emlékére
1
Hová cipeli a szó a jelentést? Kérdezte a fiam valamelyik reggel, amikor Georg Wilhelm Friedrich Hegel könyvét olvasgatta. A szellem fenomenológiája. Igen. Egyetlen szó képes kilométereket utazni, fejből fejbe, számítógépről a tudatba, repülőgépből a vonatba, nyelvekbe és fogakba.
Hegel szerint a meghasonlottság a forrása a gondolkodás iránti, magasabb rendű igénynek. Ah! Mindvégig a lét lényege felé navigál minket a megértés. De: először úszni akarunk tanulni, mi előtt a vízbe merészkednénk. Az ellentétek segítenek látni az üvegfalon túl, ami a költészet. Ne szálljunk el, de próbáljunk minél többet a „könyvben” tartózkodni, javasolja a bölcs Tandori.
Tieck mondja: „Két nyelv létezik. Az egyiket Isten beszéli, a másikat csak néhány kiválasztott, a természet és a művészet képviselői. (Ito 1991) Ebből következik a megértés nehézsége: a műalkotás lényege voltaképpen mindig rejtve marad. Ugyanúgy, mint ahogy az ember legbenső lényege is örökre zárva marad a nyelv előtt. A szó elégtelensége nem csupán a romantika kezdetén foglalkoztatta a gondolkodókat.” Ma még inkább, amikor a gépek is képesek bizonyos fokig műveleteket elvégezni.
Az abdukció a mindennapokban: mint nyomozás, jelfejtés, relevanciahíd-teremtés. Az abdukció módszerét legnyilvánvalóbban a nyomozásban lehet fölhasználni. Peirce például egyszer egy utazása során sikeres vélekedéssel kerítette elő az ellopott óráját (rámutatott arra az emberre, amelyikről azt „hitte”, tudta, hogy a tolvaj). Mit jelent tudni? Jaj. Lopni? Nem. Mégis legtöbb gondolatunk citátum és kompiláció.
Az ember csoportokra osztja a jelenségeket, hogy megragadhassa sokféleségüket. Az értékek három legmagasabb rendű típusát szokás megkülönböztetni: a jót, a szépet és az igazat. Ezeket sorolta fel Platón (Phaidrosz, 246e), és az európai kultúrában azóta is ezek a legfőbb típusok. Ez a hármas a középkorban is gyakran megjelent a bonum, pulchrum, verum latin képletében, csupán egy kis változtatással: ekkor nem három értéknek, hanem a három transzcendentáliának vagy az ítélet legfőbb három fajtájának nevezték őket.
2
A legendás Nyugat folyóiratban jelent meg Joó Tibor cikke Huizinga könyvéről 1936-ban. Onnan az alábbi idézés: „Arról van szó, hogy napjainkban olyan emberek kerültek széltében vezető helyekre, a tömegek élére, olyanok diktálják a közvéleményt, (kiemelés tőlem, K. ZS.) olyanokat követ mintaképként a tömeg, akik elfeledték a kultúra legelső alapelvét, létalapját: a kötelesség és a közjószolgálatának elvét.”
Elfeledték, hogy a kultúra eleven lelke a magasabb és jobb szakadatlan törekvése, a szellem szolgálata, amelynek lényege, hogy sohasem elégszik meg azzal, ami éppen nyersen a realitás, az elsőre valóságnak tűnő romok. Olyan ma a világ, mintha az emberek legnagyobb része nem jutott volna túl a pubertás korának eszmei zűrzavarain és zabolátlan érzelmein, melyek felett képtelen uralkodni. Sőt egyenesen elvvé tették ezeknek az érzelmeknek a jogát, az ösztönöknek, szubjektív kívánkozásoknak és érdekeknek a jogát, elvetve az igazság, erkölcs, szépség ésszerű parancsait. Az objektív, transzcendens és abszolút norma uralma dőlt meg. A szellem uralma.
Johann Huizinga 140 éve született, Joó Tibor, kolozsvári történetfilozófiai író, könyvtáros 110 éve, de, ami izgatta őket, az ma is égető kérdések fehérjelánca. Mintha ez a szellem tért volna vissza az országunkba, ami megakadályozza a nemzeti fellendülést, gátat szab a prosperitásnak. Első sorban nem gazdasági-technikai problémáról van tehát szó, hanem erkölcsi-szellemi gondról. Meg ennek az alapjairól, mondhatni, a krisztusi kinyilatkoztatás, az evangélium értékrendjéről. De erről nem szabad ma értekezni bizonyos körökben. Kár.
Arról van szó, amit Rugási Gyula fejteget a Messianizmus és történetfilozófia című könyvében, hogy a múlt nem tud még mindig elmúlni, kapaszkodnak bele, körömszakadtáig, a névleges hagyományőrzők.
A szolgálat ethosza eltűnt hazánk légteréből, az udvariasság és a politikai elegancia, ami korábban alapfeltétele volt a közéletben való megjelenésnek, most szinte ismeretlen. Persze, én, mint volt titkos ügynök a kádár-érában, nem akarok senkit kioktatni etika tantárgyból. Mea culpa. (2005-ben nyilvánosságra hoztam az És, és a Hetek hasábjain. Kukorelly Endre biztatására.)
Akkor, mi legyen? Várjunk még valakire? Vagy lépjünk és idézzük fel egyre több fórumon Huizinga és a magyar Nyugat szellemiségét. Talán erre még nem kell külön engedély.
Hogy ne éljünk folyton árnyékban, A holnap árnyékában. Huizinga mesterrel szólva. Túljutni és áttörni! Csak ez segíthet, meg a kegyelem, a karizma, a Bibliai világszemlélet adja az ihletet, inspirációt. A konzervált értékek romolhatatlanok. maga az Isten konzervatív személy. Távol áll Tőle minden morál-hamisítás.
Heidegger azt mondta, nem mi beszélünk, hanem maga a beszéd. A nyelv, ami ott van épp.
