Halász Margit: Ámerika, álomvilág 1985

6. BÖMBÖLŐ CSODA

Hurrá! Megyünk a Niagarához három autóval. És három kutyával. Nia Gara, Nia Gara, ismételgetem magamban, és a végzet asszonyát látom magam előtt hosszú, kibontott, hamuszín hajzuhataggal. Útközben betérünk majd egy McDonaldsba, mondják. Annyit sejtek, hogy ez egy útszéli fogadó lesz, amolyan hortobágyi csárda, ahol húsos palacsintát vagy paprikás krumplit lehet kapni. A meleg szendvics nagyon finom, nem éreztem még ilyen ízt. Olyan amerikás. Benne van minden, amit eddig tapasztaltam: a műselyem ruhák csillogása, a makulátlanul tiszta fürdőszoba fapadlójának ropogása, a kertvárosi emeletes házak eltolásos szintjei, és a frissen felmosott szupermarketek illata.

Őszintén szólva nem értem, miért visszük a kutyákat. Csak a baj van velük. De hamarosan tisztázódik a talány, az út felét kutyákkal kapcsolatos sztorik töltik ki. Az egyik eb orvosi beavatkozás után van, rehabilitációra szorul. A másik nem tud csak légkondiban aludni, amit otthon épp szerelnek, a harmadik kutya vak, nem hagyhatták magára. Ez a vak kutya lidércesen romantikus éjszakával kedveskedett nekem. A középső kuzinoméknál vendégeskedtem két napig. A vendégszoba a földszinten volt, a család többi tagja az emeleten aludt. A kisborjúnyi vén eb éjszaka bejött a szobámba. Arra ébredtem, hogy valaki nyaldossa a karomat. A többit el lehet képzelni. Próbáltam finoman arrébb taszigálni, de nem ment. Az egész éjszakát ébren töltöttem. Ülve. Néztem a csillagokat, ábrándoztam és sóhajtoztam. Hajnaltájt őkegyelme elindult az ajtó felé. Na végre, gondoltam. Tökéletesen vette az irányokat, de csak a küszöbig jutott, és újra lepihent. Nem tudtam tőle kimenni a mosdóba. Szerencsére nem volt magasan az ablak. Kimásztam, és a kert egyik bokra mögött megmentettem magam a megszégyenüléstől.

De visszatérve a Niagarához, egy prospektust olvasgatok. Igen, ez egy vízesés-együttes. Magassága nem rendkívüli, inkább nagyon széles. Van egy különleges turisztikai attrakciója, a Maid of the Mist, Ködleánykának fordítom. Ez egy legendás hajó, ami 1846 óta üzemel, és turistákat visz a vízesés alá. Remélem, engem erre nem fizetnek be. A nevezetes utasok között volt Mihail Gorbacsov, aki 1983-ban szerencsésen túlélte a kalandot. Mint ahogy Annie, a pénzéhes, özvegy tanárnő is, aki a meggazdagodás reményében nem mindennapi ötlettel állt elő. Kitalálta, hogy egy hordóba záratja magát, és lezuhan a vízesésen. Fából és vasból épült a hordó, paplannal bélelték. Cicájával együtt repültek. Hírnévre ugyan szert tett, de a meggazdagodás elmaradt. Szegény pedagógusként költözött az örök vadászmezőkre.

Közeledünk. Még nem látszik semmi a vízesésből, viszont éktelen robaj hallatszik. Mintha egy dühös óriás hordókat döngetne, és dobálna le a szikláról. Amikor kiszállok az autóból finom permet csillog a karomon. Ez már Nia Gara asszony parfőmje, gondolom. Az illata friss, finom, üde, elegáns. Feltűnik egy kristálytiszta vizű, rohanó folyó, ami szintén Niagara névre hallgat. Aztán végre, igen, igen, előtűnik ő, a bömbölő csoda. Egy korláthoz sétálunk, lenézünk. Nem tébolyult asszony ez, inkább tündérkirálynő. Szivárványból szőtt tiara ékesíti a hajzuhatagát. Tátom a szám. Nem bírok mozdulni. Szerintem hosszú percek telnek el, mert a kuzinom egy frissen vásárolt jegyet lobogtatva jön felém. Befizettek a hajóra. Egyedül fogok menni, mert a társaság többi tagja már ezerszer látta a csodát. Torkomban dobog a szívem, és igen, felnövök a feladathoz. Megyek a Ködleánykán hajókázni a Niagara alá. Ha Gorbacsov megúszta, nekem is lehet esélyem a túlélésre.

Szép, tengerészkék esőkabátot kapok. A hajóhídig kísérnek, fájó szívvel köszönnek el. Azaz dehogy! Széles mosollyal kívánnak jó szerencsét. Bye-bye, good luck.  Sokan vagyunk a hajón, nagy kék család, együtt fogunk nevetni. Vagy sírni. Ehhez tényleg kell a jószerencse, nem véletlenül köszöntek el tőlem így. Elindul a hajó. Tarajos hullámok dobálják. Pár perc alatt átnedvesedik a ruhám az esőköpeny alatt. Milyen anyagból készült ez a köpeny? Ott vagyunk a bömbölő óriás testének közelében. Rajtam kívül mindenki fotóz. Bámulok, a félelemtől és csodálattól euforikus állapotba kerülök. Az áhítat az arcomra fagy. A szivárvány alá érünk. Felnézek az égre. Hálát érzek. Nem félek már a kis Ködleánykán, jó kezekben vagyok.

(Folytatjuk) 

1. rész >>>

2. rész >>>

3. rész >>>

4. rész >>>

5. rész >>>