Ha mindenki egyforma lenne, az dögunalmas lenne

Az SZTE BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék és a Bakonyi Géza Alapítvány kortárs magyar gyerekirodalomra és irodalomterápiára fókuszáló programsorozata tette lehetővé, hogy az írónővel megismerkedhessen a közönség. A Vagánybagoly és a harmadik Á – avagy mindenki lehet más mesekönyv kapcsán Szekeres Nikoletta gyerekirodalom-kutató, a Kortárs folyóirat szerkesztője és a HUBBY elnöke beszélgetett a szerzővel. A nyitott író-olvasó találkozót egy zártkörű irodalomterápiás foglalkozás előzte meg, melyen a tanszék harmadéves Informatikus könyvtáros szakos hallgatói Péczely Dóra biblioterapeuta vezetésével vettek részt. Már a beszélgetés legelején sejthető volt, hogy egy igen nyitott és humoros másfél órának nézünk elébe, és ez nem pusztán amiatt volt, mert az író és moderátora igencsak jól ismerték egymást, hanem eleve személyiségükből, attitűdjükből fakadt.

A legelső kérdés, ami elhangzott, természetesen arra vonatkozott, hogy miért is kezdett el Bán Zsófia gyerekkönyvet írni, hiszen mindeddig pusztán a felnőtt olvasók számára publikált könyveket. Persze a válasz sem volt meglepő, mint ahogy azt az írónő mondta: „egy csomóan azért kezdünk el gyerekkönyvet írni, mert a családban van gyerek”. A szerző kislánya pedig szerette, ha az édesanyja fejből mesél neki, így évekkel ezelőtt együtt írták meg a Vagánybaglyot egy esti mese keretében, sőt a kislány le is rajzolta, hogyan képzeli el a címszereplőt. A könyv 2019-ben jelent meg a Pagony Kiadónál, fontos, hogy bár Nagy Norbert készítette a képanyagát, Orbán Hannának ez a ceruzarajza bekerült a kötet szennycímoldalára. Az írónő számára egyébként nagyon felszabadító gyermekkönyvet írni, véleménye szerint bátrabban lehet kísérletezgetni a gyerekirodalomban. Úgy érzi, azt csinálhat, amit akar, azaz felhőtlenül játszhat.

„Nádasdy Ádám mondta egyszer, hogy a Wikipédiából tájékozódni olyan, mint az utcán aranyat venni.” – ezzel a mondatával oszlatta el a tévhitet moderátora kérdésére, miszerint, ahogy a Wikipédia állítja, ő csak tizenkét évesen tanult meg magyarul. Ez a portál szereti kiszínesíteni a tényeket, valójában csak olvasni és írni nem tudott akkor még jól magyarul. Az viszont egyáltalán nem igaz, hogy szülei 1956 miatt emigráltak volna Brazíliába. Bán tehát Rio de Janéróban született, több évig külföldön élt, így a hatvanas évek végén, amikor szüleivel hazaköltözött, hirtelen rászakadt a kultúrsokk (Magyarország teljesen más volt, mint ahol ő eddig lakott). Kívülállónak számított, akárcsak bizonyos értelemben a Vagánybagoly szereplői, pl. Hardtmuth Kohinoor. Minderre az irodalomterápiás foglalkozáson csodálkozott rá (melyen a hallgatók mellett ő is részt vett, aktívan bekapcsolódott), hiszen a kívülállóság (kulturális másság) kérdését szerzői szándéka szerint konkrétan nem akarta könyvében tematizálni, de valahogy mégis előjött. Nem szereti, ha érzékenyítőnek címkézik a Vagánybaglyot, ugyanis ez nem egy problémacentrikus könyv és hát – tette fel a fontos kérdést – „melyik könyv nem érzékenyítő?” „Egy jó irodalom, egy jó könyv, ha nem érzékenyítő, akkor kidobhatjuk a kukába”, mondta. A Vagánybagolyban – és véleményem szerint ezért szeretik az olvasók annyira – természetesen hatnak a másságok. Csakhogy a másság megjelenítése, történjen az ezek szerint bármilyen formában, nem mindenkinek tetszett, így egy parlamenti képviselő a Meseország mindenkié gyerekkönyv ledarálása után, úgy gondolta, hogy ezt a kötetet is meg kell semmisítenie. Habár feltehetően nem az volt a szándéka, hogy így mindenki el akarja olvasni ezek után a Vagánybaglyot, de ez történt, hirtelen hatalmasat ugrottak az eladási számok. Ehhez kapcsolódó ellenreakció az is, hogy kiderült, „és igen, jön majd a folytatás!” Így hát, ha minden igaz, akkor a Vagánybagoly rajongói ősszel már a kezükbe vehetik a következő kötetet, aminek a címe Vagánybagoly és a negyedik Á – avagy mindenki láthat mást lesz.

A továbbiakban felmerült még a könyv keletkezésével kapcsolatban, hogy a szerzőt anno az is zavarta, hogy nincsenek jó könyvek a másságról. „Nem toleránsnak kell lenni, hanem örülni kell annak, hogy mindenki más. Dögunalom lenne az élet, hogy ha mindenki pont ugyanolyan lenne.” – mondta.

Koncentrikus körökben dolgozik, vagy egy szó köré, vagy képek köré építi fel a világát, hiszen eléggé vizuális, képérzékeny alkotó. Nincsenek prekoncepciói, ezért gyakran, ha egy téma nagyon érdekli, akkor több műfajban is körüljárja. Így jönnek létre a novellái, esszéi, a kötetei. Ebből következik, hogy számára az is nagyon fontos, „egy könyv mint könyvtárgy, hogy néz ki.” A Vagánybagolyhoz éppen ezért tudatosan kezdte el keresgetni a megfelelő illusztrátort, olyan képzőművészt akart, aki megérti az ő elképzelését. Az egyik FISZ-tábor plakátja olyannyira megbűvölte az írónőt, rögtön úgy érezte, ennek alkotója tudná a legjobban és a legélethűbben megjeleníteni a gyerekeket, hogy nem is volt kérdés, Nagy Norbert fogja majd megrajzolni a könyvét, amibe szerencsére a Pagony Kiadó is beleegyezett.

Bán Zsófia a névgyűjtők táborába tartozik, megjegyzi a különös, furcsa vagy vicces neveket, emiatt reméli, hogy az egykori tanítványai nem haragszanak meg, ha kezükbe véve a könyvet, a saját nevükkel is találkoznak.

Végül Péczely Dóra irodalomterapeutát, a Prae Kiadó munkatársát, a Tilos az Á Könyvek szerkesztőjét is bevonta Szekeres a beszélgetésbe. Péczely száz százalékig idealista – habár időközben arra már rájött, hogy ez nem jó tulajdonság, elfogadta –, ezért remélte, hogy a huszonéves szerkesztői munkája után képes egy új irányt is behozni az életébe és még tud izgalmas és hasznos dolgokat felmutatni a világ számára. Így jött neki a biblioterápia. Nagyon sok múlik azon, hogy hogyan tud az ember hozzányúlni a szöveghez, fejtette ki Péczely, hiszen nem elég a sok olvasás, nagyon hasznos tud lenni a különböző olvasási stratégiák, elméletek, a szövegek működésmódjának az ismerete, ebben pedig őt szerkesztői munkássága is segíti.

A heves gesztikulációk, az, ahogyan Bán Zsófia beleéléssel, átéléssel beszélt a történeteiről és munkásságáról, számomra nagyon élvezetessé és hitelessé tette a beszélgetést. A személye és a könyve is erős nyomott hagyott bennem, amit úgy érzek, nem fogok egykönnyen elfelejteni.

Bödő Eszter

Fotók: Berta Petra