Herczeg Jonatán: gyöngyösi melós, 1999.
az otthonom, ahol az ég Biblia-fekete, a csillagok táppénzre járnak. Itt suttogok éjfélkor minden lánynevet háromszor a tükörbe, karmazsin-maszkos háremet tartok. Régi tank-telepre épült kovácsgépben lakom, a szakmád öregeit lerántom a gép-aknába, arra se vagy méltó, hogy felgyújtsalak. Itt az összes hangot rossz torokból hallod, visszhangzik a tenger padlózata – korallok lakta templomokról álmodok. Üvöltöttél már a Föld középpontja felé? Üvölts velem, tagadd meg önmagad – nézz az égre nevetve. Most vagy a legveszélyesebb – a kudarc és utálat éltet. Leírhatatlan ideje voltam a sötétben és gondolkodtam – felvágtam, szétégettem ereimet, azt hittem, magamat utálom, azóta rájöttem, a világot. Szétbontottam bordáimat – a gyűlölet purgatóriuma. Uralom az északkeleti szeleket, a világítótorony őreit Én kevertem viharba azon a skót szigeten. Én vagyok a Polaris ökle. Fényt hozok, de ha belém állsz, sugárban hányom rád a sötétet, azt vágni sem lehet – rétegeire hullik a damaszkolt katana. Karmazsin-maszkos lányok imádatára vágysz? Látogass meg, ahol nincsenek csillagok, az ég Biblia-fekete, Gyöngyös-Detroit.
