Gyerek választ, felnőtt-válasz

EGY GYEREKKÖNYVÁRUS FELJEGYZÉSEI

Sátoros ünnepekkor szülők, nagyszülők, közeli és távoli rokonok szívesen ajándékoznak könyvet, pláne, ha gyereket akarnak meglepni vele. Dizájnvásárok, karácsonyi bazárok, iskolai árusítások remek lehetőséget nyújtanak, hogy kicsik és nagyok kedvükre válogassanak, belekóstoljanak a kortárs gyerekirodalom egyre növekvő kínálatába. A felnőttek reakciója egy-egy gyerek, illetve ifjúsági mű láttán néha „megérne egy misét”… A különböző kommenteket hallgatva elgondolkodtató, hogy mennyire hálás  feladat egyáltalán a gyerekkönyv kiadás és értékesítés, hiszen elsősorban a felnőtt fogyasztót kell a termékkel megnyerni, és nem a kiskorút. Viszont a kiragadott esetek talán azt is szemléltetik, hogy a szülők helyzete sem fenékig tejfel.

Egy alkalommal anyuka három és féléves kisfiának kér ajánlást, valamilyen „eszesebb” könyvre. Elgondolkodtató, hogy miképpen létezik óvodás számára eszes könyv? Lehet, hogy rögtön már az érettségire készül? Miért nem vidám történetet keres inkább a szülő? Miért akarunk állandóan nevelő szándékkal könyvet választani?

Másik esetben, a nyugodtan nézelődő kislány apukája olyan könyvet szeretne, amiben rendes tanulság van. Az ötéves kislány egyből kiválasztja Annie M.G. Schmiedt klasszikusát, a Szutyoksárit. Apuka ismét rákérdez: „Ebben van tanulság?”. Persze, de főleg humor és nevetés, meg vicces rajzok.

Kilencéves kislány anyukájával vásárolgat, majd megegyeznek, hogy a kislány választhat egy könyvet. A szülőnek megtetszik egy kiadvány, a gyereknek egy másik, látszik, hogy már rögtön elolvasná. Anyuka erősködik, hogy az általa kiszemelt példányt vegyék, mert Ő azt szeretné. A kislány persze nem enged, szorítja magához a kötetet. A veszekedés odáig fokozódik, hogy a kislány sírva elrohan. Miért nem engedjük, hogy a gyerek válasszon? Talán sokkal szívesebben elolvassa a történetet, ha ő maga vonzódik a könyvhöz, és nem másvalaki jelöli ki neki. Azt megteszi az iskola meg a kötelező olvasmányok.  Miért gondoljuk, hogy jobban tudjuk náluk, mit szeretnének? A legtöbb esetben, főleg a már olvasó gyerekeknél, ösztönös a választás.

Iskoláskorú fiúgyerek (10-11 éves) anyukája jön, és újságolja, hogy az ő gyereke folyamatosan olvas (milyen szerencse), minden könyvet ismernek, most fejezték be a Harry Pottert, és neki már úgysem lehet újat mutatni. És mégis, győzelem: Lakatos István Óraverzuma elnyeri tetszésüket.

Számtalanszor ismételődik meg a jelenet, főleg óvodáskorú gyerekek esetében, hogy a szülő kijelenti: „Te még nem kaphatsz könyvet, mert nem tudsz olvasni.” Sajnos közös olvasás nélkül talán nem is fog soha.

Rengetegszer előfordul, hogy már egészen apró gyerekeknek (3-4 éveseknek) akarnak a szülők hosszú meseregényeket venni, mert vastag a könyv, jó sok betű és szöveg található benne, lehetőleg minél kevesebb illusztráció, hiszen arra úgy sincsen szükség. Hiába a meggyőző erő, hogy próbáljanak ki egy böngészőt, egy kisebb szövegtartalommal bíró, igazi (ne adj isten művészi) képeskönyvet. Sokszor csak a kötet hátán található korosztályos besorolásnak hisznek, és sokszor még annak sem.

Babás szülőknek rendezett dizájn vásáron főleg a pár hónapos csemetéknek keresnek könyveket, nehezen vehetők rá a kortárs illusztrátorok által készített lapozókra. Leginkább a saját gyerekkorukból ismert, kánon részét képező klasszikus mondókás kiadványokat keresik, kevéssé nyitottak az újra, sokszor kritizálják azt, és hűek a nagy közös nosztalgia-élményhez.

Persze léteznek pozitív ellenpéldák, ahol a szülő kíváncsi a gyerek véleményére, vagy együtt, közösen jut vele elhatározásra. Léteznek szülők, akik szívesen vesznek akár képeskönyvet is, meghallgatják a gyerekkönyveket jól ismerő szakember véleményét, ajánlását, és a szerint döntenek.

Találkozhatunk a kortárs gyerekirodalmat jól, felszínesen vagy egyáltalán nem ismerő felnőttekkel. Egyszer egy anyuka száját a következő mondat hagyta el: „Azok a könyvek, amiket ismerek, már megvannak otthon, amiket meg nem, arra meg túl sok időt kellene fordítani, hogy megismerjem.” Sok felnőtt csak a gyerekirodalmi bestsellereket keresi és ismeri, egyáltalán nem nyitott az új, kevéssé ismert szerzőkre. A nagy könyváruházak óriási mennyiségű gyerek- és ifjúsági irodalmi felhozatala sokszor megrémíti a szülőket, inkább a jól bevált, saját gyerekkorból ismert könyveket keresik, veszik meg (újra), és adják gyereküknek. Talán megérdemelne a kortárs gyerek-és ifjúsági irodalom egy esélyt.

Pákozdi Petra

Fotó: Schleisz Zsuzsanna