Tiszatájonline | 2013. április 2.

Gömöri György versei

Éjjel. Üresség. Lépcsők
a csöndes Montmartre alatt.
Két fénygömb, két hold-alak.
A harmadik lombokba bújva
világít sejtelmesen.
Kétoldalt alvó házak.
Az évszak? Talán még nyár van,
levelek nem hullanak.
[…]

Fénykép az ötvenes évekből

Éjjel. Üresség. Lépcsők

a csöndes Montmartre alatt.

Két fénygömb, két hold-alak.

A harmadik lombokba bújva

világít sejtelmesen.

Kétoldalt alvó házak.

Az évszak? Talán még nyár van,

levelek nem hullanak.

sehol egy lélek, üres lépcsőkön

lobogó, bő köpenyében

csak a hontalan szél szalad.

Sehol egy lélek, céltalan fények

a kihalt Montmartre alatt.

  

Gyereket, ilyenkor?

Anyám császári kínban nehezen hozott világra

és már korábban is megharcolt értem apámmal

aki 1933-ben így szólt: „háború lesz!

ilyenkor akarsz gyereket?” talán jogos

is volt aggodalma mert már rikácsolt

a rádióban az eszelős „vezér és kancellár”.

Lett is háború csak kicsit később és eközben

anyám megszült táplált elküldött óvodába

és apám – aki talán kicsit szégyellte magát

a korábban feltett kishitű kérdés miatt –

még évekkel később is úgy vitt iskolába

hogy a Baross utca sarkán mindig lelkemre kösse:

„vigyázz nagyon fiam az átkelésnél!”

Megjelent a Tiszatáj 2013/3. számában