Gömöri György versei
Hat viharos nap után végre kijött a Nap és
tűzpiros a kamélia kinn a tavaszi kertben.
Két kisunokám még alszik, az „igazak” álmát
alusszák. Vajon milyen a kényszeres hazugok
álma? Hajnalban kelnek, elszántan twittereznek,
álságos szólamokat fröcsögnek. Miközben a szén-
meg olajlobbik a haszon érdekében százezreket
gyilkolnak az egyre fertőzöttebb levegővel.
[…]
Álmok és tüntetések
Hat viharos nap után végre kijött a Nap és
tűzpiros a kamélia kinn a tavaszi kertben.
Két kisunokám még alszik, az „igazak” álmát
alusszák. Vajon milyen a kényszeres hazugok
álma? Hajnalban kelnek, elszántan twittereznek,
álságos szólamokat fröcsögnek. Miközben a szén-
meg olajlobbik a haszon érdekében százezreket
gyilkolnak az egyre fertőzöttebb levegővel.
De valami más lett: gyerekek, kiskamaszok
tömegei tüntetnek mindenütt az önző
öregek ellen, akik nem csak vaksiságuk,
féltett kényelmük miatt is nap mint nap elveszik,
elragadják tőlük az élhető jövőt.
London, 2019 márciusában
Egy 1944-es fényképre
A legszomorúbb az a két leventesapkás,
csillaggal megjelölt kisfiú (8-10 évesek?)
akiket (büszke kismagyarok!) a deportálás előtt
vagy már az auschwitzi rámpán kap el
a fényképész – a legszomorúbb, mert úgy tudják
(megmondta ugye a kormányzó úr is!)
– a mamát csak munkára viszik el valahová,
ahol talán ők is tanulhatnak tovább.
Meglehet, ahogy megérkeznek a táborba,
ahol szörnyű a szag, és nem is adnak enni,
és Mengele intésére az idősebb fiúk
mind más irányba mennek, ezt a két gyereket
elfogja a félelem, hogy, igen, megérkeztek,
de vajon mikor jutnak, mikor jutnak megint haza?