Válogatás a kortárs olasz költészetből
Giuseppe Conte versei
A NEM SZŰNÖK MEG A TENGERRŐL ÍRNI VERSEIBŐL
Giuseppe Conte 1945-ben született Imperiában. Költő, író, drámaíró, esszéista, irodalomkritikus. Esztétikából szerzett diplomát a Milánói Állami Egyetemen 1968-ban. A mítoszok és a természeti motívumok már kezdettől fogva jelen vannak költészetében. Első jelentősebb kötetei Az utolsó fehér április (L’ultimo aprile bianco, Editore Guanda, Milano, 1979) és az Óceán és a fiú (L’oceano e il ragazzo, BUR, Milano, 1983). Tomaso Kemeny és Stefano Zecchi mellett a mitomodernizmus irányzatának egyik alapítója. Visszatérések tengerárja (Pen Club – Pluralica, Budapest, 2015) címmel magyar válogatáskötet is megjelent verseiből. 2021-ben regénye jelenik meg Dante in love címmel.
(Non finirò di scrivere sul mare, Mondadori, Milano 2019)
A névtelen vízbefúltak imája
(Preghiera degli annegati senza nome)
Hívd a nevükön őket, tenger, hívd te a vízbefúltakat mind, a mélyeden oszladozókat, nem voltak tengerészek ők, nem voltak katonák sem ők, – szegények voltak, s emberek – jöttek a Szaharán is túlról, fölégetett földekről szöktek, háborúk, éhség s szomjúság elől, hányan vagytok?, kérdezd meg őket szólítsd őket egyenként, ne hiányozzon senki. Tenger, add vissza őket, az arcukat, homlokukat, a halak által felfalt szemüket, nem voltak tengerészek ők, nem voltak katonák sem ők, – számkivetettek voltak, s emberek – az Ígéret Földjét keresték, se kardjuk, se kormánylapátjuk, iránytűjük a kétségbeesés, mint emberi maradvány, úgy hevernek bomlófélben, szétesve a mélyben algák, medúzák, korallok között. Tenger könnyel sirasd el őket, senki nem tudja, hol sirassa őket, a fel nem lelt hajótörötteket, nem voltak tengerészek ők, nem voltak katonák sem ők, – menekültek voltak, és emberek – Hívd a nevükön őket, tenger, egyenként szólítsd a nevükön őket, hogy a te szelíd áramlásaid legyenek ima az ártatlanokért, és a te sötét, zord viharaid emeljenek vádat a gyilkosok ellen Mennyországodban, a te Túlvilágodon, te, bűntelen tenger, fogadd be őket, a név nélkül elfeledetteket, a holtakat, mint tengerészeket, a holtakat, mint harci katonákat, őket, akik csupán a háborúk, az éhség s szomjúság elől futottak, hányan vagytok?, kérdezd meg őket, szólítsd őket egyenként, add vissza szemüket, a hajukat, akár mint mi, voltak, emlékezz rájuk, – emberek voltak, a testvéreink – 2016. december 31. – 2017. január 1.
A tenger, amint téged tükrözött
(Il mare che ti ha specchiata)
Mondd meg, reggeli hold, halvány hold, fakó és tünékeny mondd, az élet miért éppen ily rövid, s hozzád hasonló a sors? Mondd meg, reggeli hold, hold, ki mindig épp távozol, mit érzel magadhoz közel, oh mondd, mindenki haláltusáját? A tengert? A napot, aki téged eltörölni kelt, a tenger emlékét, ki téged tükrözött álló éjjel, s csókolt, s fényedbe öltözött, mindennek végét, vagy a kezdetet?
SZKÁROSI ENDRE fordításai
(Megjelent a Tiszatáj 2021. szeptemberi számában)
Kép forrása: ilgiornale.it
