„Alternatív földrajz” – kortárs egyiptomi költőnők
Gihan Omar versei
Gihan Omar (e. Gihán Omar), Egyiptom, 1971, a Kairói Egyetem filozófia szakán végzett. Új költészetet képvisel a mai egyiptomi irodalomban. Egy nyilatkozatában elhatárolja magát a kilencvenes évek irodalmiságától, és általában más irányzattól is, s azt mondja: „Én minden század költészetéhez hozzátartozom.” Kötetei a kétezres évek elejétől jelentek meg: 2005: Könnyű lépések (Aqdám khafífa), 2007: Mielőtt megutáljuk Paolo Coelhót, 2013: A tükör mögött jár (Taszír khalfa l-mir’a), fordítása 2011: Avant de détester Paulo Coelho, tr. Suzanne El Lackany, Párizs, 2016: Összes költői művek (Al-a’mál as-si’rijja al-kámila).
Az apa éjjel jön ki
Szemben az erkélyemmel a túlsó oldalon Egy játékbaba lóg, felakasztva a teraszon Teltorcájú baba, kedves mosollyal az ajkain Úgy tűnik, a fémkorláton áll Mint aki éppen befejezi az életét Először azt hittem, hogy az anya kimosta a pamutbabát, És kitette száradni Később aztán világos lett, hogy az anya nem mosta ki a pamutbabát Hiszen napokra, hónapokra otthagyta felakasztva, mosolyogva Mindig mosolyogva, a halál kegyetlenségével Az apa éjjel jön ki, hogy megöntözze a növényeket S nem törődik a felakasztott babával A verebek közelebb jönnek hozzá, és távolabb rebbennek, veszekednek s csivitel-nek Nem téveszti meg őket a baba, aki csak mosolyog, mosolyog a verebekre Néha barna galamb csapódik a verébricsajba Az anya félti az apa növényeit Az apa a verebektől félti a növényeket Én meg azt a kislányt féltem, aki odabent van Mert valahányszor rápillant a régi babára, a zsinór felvérzi a nyakát Az öngyilkosság csábítja
Csoportos szex
A férfi lehunyja a szemét Azt képzeli, hogy ez egy sokkal szebb nő A nő lehunyja a szemét, Azt képzeli, hogy ez olyan férfi, akit igazán szeret Mind a négyen ott vannak az ágyban A nő A férfi A szép nő S a férfi, akit a nő szeret A színes lepedőt markolják Minden kézben a lepedő egy sarka Talán szükségük lesz rá Ejtőernyőként Mikor az égből leszállva földet érnek Mert a képzelet sokféle, régi, Tervezett bűnét Elhanyagolhatod, megúszod – Egyikőjük sem utal rá soha
Már az elején megmondtam
Már az elején megmondtam neked Hogy ne tegyél erre a poros polcra a szívedben Én megmondtam neked A súlyos porallergiám miatt Meg hogy szenvedélyem az új helyek tisztítása Nemcsak a polcokat szórom ki Hanem az összes régi bútort is összedobálom Egy halomba Mielőtt elhívom az ócskást Friss hangon Már az elején megmondtam neked Szeretem vízzel felönteni a padlót Hogy meztelen lábakkal érezzem hűvösét Megmondtam neked Hogy szeretem kitárni az ablakokat Mielőtt eltéveszteném, hogy melyik a Hold És melyik a Nap És hogy miért jelennek meg egyszerre Megmondtam neked, hogy a falakat átfesteném Már az elején megmondtam neked Nem fog működni
Ne dobd vissza a halakat a tengerbe
Én a vízre hasonlítok Úgy folyok, áramlok, hogy nem tudom, merre S ha csak egy rést is találok, utamat tovább osztom vele Megállni nem tudok, mikor megállni kellene Sokszor idegen helyeken találom magam Hová utat nem is terveztem És azért csupán, mert szembejött egy lejtő Néha erős a víz, de máskor akarattalan, Nem ismeri a következő lépést És senki sem tudja elkapni az ujjaival Ezért is vallok mindig kudarcot a szerelemben Minden férfi, aki azt hiszi, jelen vagyok – Üres tenyeret talál Csodálkozik létemen és elérhetetlenségemen Kezdetben egyetlen korty is kioltja a szomjúságot A mohóság előbb-utóbb fulladást okoz Tudom, hogy meghaltok nélkülem És mégis, szimplán a küszöbön hagytok elveszni engem Megszoktam, hogy nem beszélek Egyszer szótlanul Máskor üvöltve Söpröm félre a fákat, mintha csak játékból tenném Egész városokat temettem el útközben A harag perceiben messzire szöknek előlem De békeidőben mellettem elmélkednek mindenféle kóbor utakról Kioltom a tüzet De el nem múló hamvakat hagyok hátra Senki sem tudja, hogyan lélegezzen bennem Egyedül a halak játszanak mélyeimben Sötét kopoltyújuk kedveltebb játékszerem Ne tévesszen meg ez az átláthatóság, én megvetem Egy kis kitartással kaviccsá változik az óriás szikla A sivatagban felrobbantom a szemem, nem kell hozzá szemhéj Néha kedvem van hozzá, hogy megkeményedjek Hogy kockává váljak, éles élekkel Várok egy kicsit egy érett italra Aztán elszédülök És más időkben Elmozdítom a dolgokat a helyükről S az életem még sosem látott vízeséssé válik hirtelen Aztán hatalmas edényben forralnak S még a buborékok is sajnálnak engem Párologtatnak S gőzfelhővé állok össze Várom a telet S hullok az esővel, Hullok Cseppenként, cseppenként Cseppenként hullok S az öröm jár át.
Nem vagyok tökéletes kert
Mint egy virág Hagyom, hogy a méhek rám szálljanak Érzem fürge lábaikat Ahogy elöntik arcomat Mozdulatlanná válok Nincs semmi jelzés A testhez Csak a pillanat ünneplése Csendben Figyelem Ahogy leereszkedik a nyakamra Egyikük finoman Megcsíp és szívja belőlem a nektárt Elrejtőzöm hatalmas vágya mögé Most kedvemre vannak szemeim Mert mozgásuk igazolja létem És láthatom, hogy a vágy Merre viszi tovább A legmerészebbet – Bemászik a szűk átjáróba A mellek között Éjjel belopódzok a konyhába S rejtett büszkeséggel Kinyitom a mézes bödönt Telemerítek egy kiskanalat S ízlelni kezdem önnönmagam
TÜSKE LÁSZLÓ fordításai
