tiszatáj | 2015. október 13.

Gépben az ember

TÓTH KINGA: ALL MACHINE
„Az ember olyan bonyolult Gép, hogy szinte lehetetlen egyszeriben tiszta képet alkotni róla, és következésképpen meghatározni.” – írja La Mettrie, aki az ember és gép viszonylatával mélyrehatóan foglalkozott. Tóth Kinga All machine című második kötetében, ami a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben, hasonlóképpen nem tár tiszta képet az olvasó elé arról, hogy mi is valójában az ember vagy a gép? […]

TÓTH KINGA: ALL MACHINE

„rugói pedálba futnak
másikon lábak az indítón
a kéz teste csővé változik
a hangok egyszerre futnak
át rajta a gép az ember
egy kilégzés” 

Az ember olyan bonyolult Gép, hogy szinte lehetetlen egyszeriben tiszta képet alkotni róla, és következésképpen meghatározni.” – írja La Mettrie, aki az ember és gép viszonylatával mélyrehatóan foglalkozott. Tóth Kinga All machine című második kötetében, ami a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg 2014-ben, hasonlóképpen nem tár tiszta képet az olvasó elé arról, hogy mi is valójában az ember vagy a gép? A gép az ember egy kilégzés – olvasható könyvében nem tudva azt, hogy az olvasó azonosítsa-e az embert a géppel vagy a gépet az emberrel, de biztossá téve azt, hogy mindkettő a kilégzés mechanizmusához köthető.  Mintha „anyagból öntött hangszer” volna – írja. Az asszociáció nem is oly meglepő azok számára, akik ismerik Tóth Kinga hangköltészettel kapcsolatos munkásságát. Hiszen számára a test bizonyos értelemben hangszer, melyen keresztül a költemények megszólalnak. Az All Machine című kötet ezáltal egy nagyobb, az All Machine Projekt kontextusába illeszthető. Ennek keretén belül már 2013 óta hangköltészeti performanszokat mutat be a költőnő mind Németországban, mind Magyarországon.

A kötet e performanszok nélkül első olvasásra olyan, mint­ha egy vastag habszivacsba lenne burkolva, ami nem engedi át a rezgéseket. Mintha az írott forma, maga a médium lenne képtelen betölteni a kívánt hatást, megakadályozva a költemények megszólalását. A beburkolás a kötetben gyakran előforduló motívum: habszivacs, hungarocell, műszőrme, plüss formájában fed be gépet, embert, állatot. Van, ahol külső vázként védelemül szolgál, de van, ahol a benne rejlő elem indikátoraként jelenik meg. Azonban ha jobban szemügyre vesszük a kötetet, láthatóvá/hallhatóvá válik, hogy itt a textus-burok önmagában is működtethető. Hiszen gyakran maguk a témák veszik át a hangzósság szerepét. A Cső, Állvány, Akna, Orgona című versekben az alkatrészek; kályha illetve flexibilis cső, huzalok, damilok, drótok hangszerré válva teremtenek hangokat. Az Elba című versben, maga az ember, a nő mint sellő képezi a hangszert: ”Testét átfúrják az énekléshez/ a sípcsöveket kihúzzák engedi/a levegőt száján és az új/ helyeken felületéhez/ rakják fújnak a kis réseken/ áténekelnek a mellkasán.” A kötetben szereplő versek nagyon erős avantgárd hatást mutatnak, hiszen megjelenik bennük mindaz, amit már az avantgárd „feltalált”: a központozás elhagyása, a mondatok, sorok töredezettsége, áthajlások, sokszor kapcsolódási pontok nélküli szavak egymásutánisága, mindezzel ismét a versek hangzósságára terelve a figyelmet.

A kötet szerkezetileg hét ciklusra bontható, amit hat olyan kiemelt kijelentés tagol, melyeket a tartalomjegyzék külön nem jelöl. Ezek a könyvben szereplő grafikákhoz hasonlóan egy beló­gatott szaggatott vonal alatt helyezkednek el egyfajta alkotási lépcsőt, haladási folyamatot ábrá­zolva. A kiindulópont A gép az ember egy kilégzés címet viseli, majd ezt követi többek között A vi­szonylagos hajlékonyság megteremtése, végül eljutunk egészen az alkotás létrejöttéig, kiszaba­du­lásáig: A gátszerkezetek felfeszítik a disznót, illetve Ki kell engednem a lányt című egységekben. A részek között folyamatos áthallások vannak, egy-egy versrészlet akár több szöveget is be­há­lóz­hat megteremtve ezzel a kötet különleges motívumrendszerét. Talán nem véletlen, hogy a szö­vegek körkörös hálójában a biztos pontot az a keretbe ágyazottság hozza létre, mely a balerina-gép megalkotásával indul, s annak lánnyá válásával ér véget. A Balerina című vers négy rész­­ben taglalja azt, hogyan születik meg a puszta anyagból a forma, a mozgás, majd maga a tán­­cosnő. Az első és a második rész végén, valamint a harmadik és negyedik rész elején dőlt betűs szövegrész foglalja össze a folyamat leglényegesebb elemeit: 1: „az első/fázis célja hogy kisúrol­ják/ belőle a lányt”, 2: „a második fázisban/ba­le­rin­ává változik/”, 3: „a harmadik fázis/a lefino­mí­tás és/a viszonylagos hajlékonyság/meg­terem­tése”, 4: „a végén tanul meg/ az alak hajolni” A kö­tet zá­ró versei a Város és az All machine tíz címmel szerepelnek. Utóbbiban az egyes részek a má­so­lás és megőrzés (A másoló, A rögzítő, Óra és Prototípus), majd alakítás funkcióját (A vágó, Te­relő, Hangoló), végül az élet, a születés helyét (A ház, Keltető) mutatják be mintegy hatványozot­tan meg­ismételve a kötet tematikáját, vagyis a gépi szerkezetek antropomorfizáltságának be­mu­ta­tá­sát. A Keltető című kötetzáró vers utolsó soraiban („rugói pedálba futnak/ másikon lábak az in­dí­tón/a kéz teste csővé változik/a hangok egyszerre futnak/át rajta a gép az ember/egy ki­lég­zés”) szó szerint idézi meg az első egység címét, mellyel az olvasót a kötet újraolvasására kész­teti.

A szövegek mellet 16 grafika is helyet kap, melyek legtöbbje illusztrációként szolgál. Azonban ez az illusztráció nem pusztán a vers tartalmának képi megjelenítése, hanem sokkal inkább az értelmezés mechanikájának felfedése. A grafika több rétegből épül fel. Az első réteg a rajz, mely legtöbbször a versben megjelenő élőlényt vagy gépezetet ábrázolja. A következő réteg az írógéppel írt textus, mely általában az egyik verset jeleníti meg darabokra szabdalva. Az egyes sorok gyakran elmosódva, átsatírozva, egymásra írva jelennek meg, melynek következtében a szöveg sokszor olvashatatlanná válik. Mivel a vers leggyakrabban a figura körvonalaiba van ágyazva, az egymásra rétegződött sorok a kép kitöltőjévé, töltelékké válnak. Ezáltal az értelem alárendelődik a képi ábrázolásnak. Az effajta rétegződés a kötetben szereplő versek esetében is megfigyelhető. A központozás elhagyásával, valamint a szövegek folytonos összekapcsolásával olyan korpusz jön létre, mely kollázsszerűsége miatt csak összességében interpretálható. A szöveg épületté válik. Hangja, arca, belső tere lesz, melyet Kőmíves Kelemenként a szerző állít össze, befalazva mindazt, ami számára fontos, az embert a szerkezetbe: „a főoszlopig tart oda/nyomja fityegőit fixál/oltárt épít köré mágikus/tárgyak meg fogod tartani/a házam módosítod/a gerenda állapotát szilárdul/a támasz vele”.

Békés Izabella

Megjelent a Tiszatáj 2015/3. számában

 

1926684_10202461086588324_1466240682485879463_nMagvető Kiadó

Budapest, 2014

120 oldal, 2290 Ft