Tiszatájonline | 2020. április 28.

Géczi János: Kíméletlenek

Jönnek az egyetlen,
disznóbél-vékony utcán, a vár végéig,
ahol a szakadék fölött a zavarba ejtő szobor áll.
Államalapító, palástján golyónyomokkal,
az itteniekről aligha mond számukra valamit.
Vér- és ürülékfoltok a kövezeten.
Miként a Cloaca Maxima környékén Rómában,
örökké fú és büdös a szél.
Szenvedéllyel tépik szét a mondatokat,
s darabjaikban odalökik a házfalnak.
[…]

Jönnek az egyetlen,

disznóbél-vékony utcán, a vár végéig,

ahol a szakadék fölött a zavarba ejtő szobor áll.

Államalapító, palástján golyónyomokkal,

az itteniekről aligha mond számukra valamit.

Vér- és ürülékfoltok a kövezeten.

Miként a Cloaca Maxima környékén Rómában,

örökké fú és büdös a szél.

Szenvedéllyel tépik szét a mondatokat,

s darabjaikban odalökik a házfalnak.

A vakolattal együtt hullnak a faltőre.

Bűzben cikázik a fecske, mocsokban nő a fecskefű.

Gubbasztanak a várfokon,

lefolytatva vitáikat, amelyekből

az itt lakókat szüntelen kihagyják.

Azokat ugyancsak, akik otthonukban maradtak,

vagy bárhol is, de megvan az otthonuk.

Olykor zenét, négy húron pengetőst hallgatnak,

körtánchoz láb elég sosem kerül.

Egymásnak dőlve építenek kultuszt

és többtornyos várost, az ellenségét.

Van, hogy híreket kapnak és újabb muníciót

a gyűlölethez. Úgy ülnek lábukat lógatva

a mélység fölött, mint akik így élnek évek óta.

Nem marad kímélet semmi.

A szerző a Kalligram Kiadónál megjelent Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című kötetéből

Kalligram Kiadó

Budapest, 2020

124 oldal, 2500 Ft