Tiszatájonline | 2013. október 1.

Fenyvesi Orsolya versei

Ösztönösen, ahogy a porszemek
a fény-árnyék örvénylésben
megfeszülnek, megtestesülnek.
Por és hamu nem lehetsz.

Szomorú vagy, mint Jeruzsálem.
Olajfák sarjadnak szavaidból,
de éjjel ablakom lecsorgó üvegén az eső
gótikus templommá szentelte szobámat […]

Cassini-Huygens

És ha baleset történne, ott az óceán.

Amire vágysz, sosincs egyedül,

hanem három részből áll,

melyek majdnem érintik egymást,

és soha nem mozdulnak el a másikhoz képest.

Galilei úgy látta, ahogy te sem fogod

látni a bolygót, mely

lenyelte lélegzetünk.

Mi elmeséltük ezt a bolygót,

és már nem a szél zörgeti az avart.

Lépések azok.

Azt képzeltük, hogy a vihar üvegpohár,

és a titkoknak kör alakja van,

de a tükörben látni akartuk saját csontjainkat.

Akkor tekintetünket az égre vetettük.

Ez volt a leghosszabb pillantás,

mégsem láttunk mást:

hold, vihar, gyűrű.

Tudod, hogy futottam.

Megpillantottuk a hasonmást.

A hajcsat

A fa árnyékára nem hullott levél,

mélyebbre hatoltunk az erdőben.

A városban van az otthonunk,

ahol a lámpák is poharak,

és mozdulatainkkal összetörhetjük

a világosságot éppúgy, mint bármilyen üveget.

Itt áttetszővé váltunk a levegővé gyúló fényben,

és te csak mentél előttem.

Sok-sok levelet írtam akkor neked a jövőben.

Láthattál vizet, követ, fákat és terméseket,

megfigyelted a szakadékot, pixelekre bontottad a novembert,

mohát kerestél délen és északon.

Én csak a sárgát láttam, nem is emlékszem másra,

így akartam, hogy mint testem prizmája, a percek,

elhagyjon a vörös, a kék és a zöld,

ne maradjon más, csak a sárga,

a Nap izomzata.

Bárcsak visszanéztél volna,

hogy elveszíthess,

mert nagyon szeretlek téged,

de nézd, nálad is jobban szeretem az életet,

ami most csak az enyém.

De csak akkor torpantál meg,

amikor kiáltottam neked:

nézd, egy hajcsatot találtam az avarban.

Megnövesztettem a hajam gondolatban,

hogy utolérjelek a csupasz fák árnyékaiban.

Ostya

Mondjam, hogy az elmosogatott napok tükröződő felületein

olyan tisztán jelentél meg, mint egy középkori Krisztus?

Talpad alatt víz, hátad mögött csillagok.

Vénséges vén sziluett. Ismerlek.

Ösztönösen, ahogy a porszemek

a fény-árnyék örvénylésben

megfeszülnek, megtestesülnek.

Por és hamu nem lehetsz.

Szomorú vagy, mint Jeruzsálem.

Olajfák sarjadnak szavaidból,

de éjjel ablakom lecsorgó üvegén az eső

gótikus templommá szentelte szobámat.

Álmomban csokoládé voltam,

vérré olvadtam nyelveden.

Jézusról beszélek, és az áldozás

feltétlen odaadása egyértelmű, értheted.

Vagy írhatom azt, hogy tűz és pokol a te neved.

A férfi és nő bestiáriuma

I.

A madarakat termő fa

vízparton áll és gyökereivel álmaink alá nyúl.

Élő gyümölcse száron csüng.

Mikor a madarak kifejlődnek,

húsuk az ember húsához hasonló.

Ekkor lehullnak a fáról.

Amelyik madár vízre esik, élni fog,

amelyik a földre pottyan, elenyészik.

II.

Ha a villám szülte farkas

látja meg először a férfit,

a férfi elveszíti hangját.

Ha a férfi pillantja meg előbb,

a farkas megszelídül.

Ha a férfi elveszítené hangját,

meztelenre kell vetkőznie,

és össze kell ütnie két követ a feje fölött,

hogy szikrázzon, mint a felhők szerelme.

III.

Az unikornis a remény skizofréniája.

Útjába drágakövekkel felékesített szűzlányt ültetnek,

az unikornis a lány ölébe hajtja a fejét,

és elalszik.

Akkor elfogják, és a király udvarába viszik.

A lány ölében higanyt talál,

az emlékek kémiai menyegzőjét.

IV.

Az oroszlánhangya

félig oroszlán, félig hangya,

egyszerre ragyogó, mint a gerincre feszülő bőr

és fekete, mint az ujjbegyek martaléka.

Az oroszlán csak húst eszik, a hangya csak gabonát.

Éhen hal az oroszlánhangya,

mert zsákmányra nem talál, hiába

egyetlen a vágy.

V.

Az anyamedve sűrű, összetapadt vért szül,

és nyelvével nyalogatva formálja a bocsokat.

Szőrt csókol a csupasz húsra,

szemeket és karmokat.

Mégis a pusztulás húsával eteti a medve azokat,

akikre lélegzete tapad.

VI.

Ha a baziliszkusz a sivatag mellkasára kúszik,

holtan hullnak le az ég szárnyas oszlopfői,

és lángra kap az utca,

ahol tükörben szemléled magad.

A baziliszkusz magában hordja a sivatagot,

az embert, aki szemébe néz, mégsem égeti el,

csak megöli pillantásával.

Önnön képétől megsemmisülne a baziliszkusz,

de az ember saját tükörképét hordozza magában.

VII.

Képekről ismerjük a főnixmadarat,

a tüzet, mely úgy fog, mint a festék,

a tüzet, mely nem Isten arcát világítja meg a sötétségben.

A főnix párra nem találhat, mert egyetlen a világon,

még akkor is, mikor halott.

Képeskönyvekben ilyenkor a szerelmesek őrzik,

mint a Napot őrzik a hó és a szárnyas folyók éjszakai földeken.

VIII.

A szerelmesek felfalják a gömb alakú állatokat,

megeszik azok fogát, haját, csontjait és lélegzetét is,

mígnem maguk is akaratos és forróvérű bolygókká válnak,

és nincs más lakója az égnek.

IX.

A karbunkulus kisebbfajta állat,

csillogó szénhez hasonló, fényes tükör van a fején,

és a sárkányok agyában él.

Ha élő állatból metszik ki, drágakővé válik.

Ezért vágták le a sárkányok fejét,

nem a szerelemért,

és a nők hasában rubinhoz hasonlatos kő van,

mely fején tükröt viselő,

csillogó szénhez hasonló élőlénnyé válik.

Fenyvesi Orsolya: Tükrök állatai (JAK+Prae.hu, 2013)

Fenyvesi Orsolya Tükrök állatai címet viselő, cipelő első verseskötete a meglepetések könyve. Szelíd érettsége mögül felsejlik a soha el nem felejthető gyerekkor szálkás hintája valamint a tudás precíz alkímiája is. Vékony könyv, komoly tekintet. Pontos.

Fenyvesi Orsolya 1986. július 23-án született Szekszárdon. 2004-ben érettségizett a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának művészettörténet – filmelmélet és filmtörténet szakán tanult tovább. Végül 2012-ben diplomázott művészettörténetből. Szakdolgozata témája a fantasztikus művészet tudománytörténete és elmélete volt.

Művészettörténészként a kortárs művészettel foglalkozik, de kiemelten érdekli a középkori művészet, a művészetszociológia, a művészetpszichológia és a művészetelmélet. Jelenleg az acb Galéria munkatársa.