KALEIDOSZKÓP Ha itt az új év, januárban az évszámot mindig helyesen írom le, ellenben a hónapot és a napot eltévesztem. Az idő engem igazol, mint igazolatlan hiányzót. Véletlenekre vagyunk bízva, a gondviselésre. Csak a véletlenen múlott, hogy anyám és apám gyerekkori fényképeit nem én készítettem. FÉNYESRE SIKÁLT Hegyóriás a barlang menedéke, a céltalanság biztos helyet keres, kiszáradt szíve a vén hold a földnek, úgy távolodik, hogy észre sem veszed. Vajon vakhitű lett-e a reménység, és utoljára hal meg, újratöltve, vagy miután fennkölten feltámadtunk, rogyik a maga kiásta gödörbe? A sírásó az ó temetőt járja, jeltelen öreg sírhalomra mutat, mielőtt még oda is temetnének, segít lerövidíteni az utat. ÁLDÁSOSZTÁS Szép lassan, de felgyorsul minden, mondja János a lábának, a kezének, majd ráfekszik a legtávolabbi tüzes csillagra, amin kipihenheti a fáradalmait; magát véletlenül sem, az utolsó vacsora a költő éppen aktuális életrajza, a rend helyreáll a lenttel és a fenttel, lám, a mélység és a magasság közé száműzött ember visszanéz, átkel, a vízen jár, aminek nincsen partja, ha lenne, rádöbbenne, mennyire árva.
