BÁLINT A költő bácsikkal nagyon kell vigyázni. Olyan süketek, hogy az már nem semmi. A múltkor odavittem aláíratni Karcsi bácsihoz a karácsonyra kapott mesekönyvem, hiszen nekünk, alsó tagozatosoknak, író-olvasó találkozót tartott. Amikor a találkozó legvégén a nevemet kérdezte, a hátam mögött sorakozó Panni, még mielőtt megszólaltam volna, azt mondta, Bálint. Hát nem Bálintnak dedikálta Karcsi bácsi a könyvemet! Azóta mindenki Bálintnak, vagy Valentinnak hív az osztályban. Nagyapa szerint Panni biztosan szerelmes belém, azért mondott Bálintnak. Mert ha nem így lenne, más nevet is mondhatott volna. Akár az igazit is. SZÍVTELEN Azt mondják, az a jó ember, aki nem szívtelen. De én már nem tudok kiigazodni ezen. Nagyapa szerint nagyanya mindent a szegényeknek adna. Például, teljesen ingyen varr nekik ruhát, nincs szíve elkérni a varrásért az árát. Ezek szerint, ha lenne szíve, a fogához verné a garast? REPÜLÉS Amikor Peti megfogja a kezem, láthatóan repülök a boldogságtól. A többiek szájtátva néznek rám, azt gondolják, Peti erőszakkal visszatart, nehogy már a csillagokig szálljak. Pedig, ha nem fogná a kezem, nemhogy feljebb szállnék, de egyenesen a fenekemre esnék bánatomban. BAKANCSLISTA Nagyapa, mivel már nagyon öreg, semmit nem vár el az élettől, csak azt, hogy újra fiatal lehessen, s megint az oltár elé vezesse a nagyit. Azt mondja, ez az egyetlen dolog szerepel már csak a bakancslistáján. No, akkor az összes lyukas és csámpás bakancsod szedd össze a kamrából, és vidd a kukába, feleli a nagyi. Kivéve azt, ami a lábadon van, teszi hozzá egy szép mosollyal, mint az őszinte gyerekek. OTT JÁR A FEJEMBEN Amikor beteg voltam és kórházba kerültem, találkoztam ott egy copfos kislánnyal, egyáltalán nem tudott járni, angyalkának hívták a nővérek, így született, de annyira gyönyörű volt, akiért érdemes lehozni a csillagokat is az égről, ahogy nagyapám mondaná, amikor ránéz a nagyival készített házassági fotójukra, s könnyezni kezd, mert nagyi már a mennyország színpadáról bámulja férje csetlését, botlását a földön, majd hirtelen arra gondolok, mi lett azokkal a csillagokkal, amit lehozott nagyinak az égi mezőről nagyapa, vajon itt maradtak a földön, visszaszálltak az égre, vagy nagyival együtt vannak eltemetve a hatalmas tölgyfa mellett? Egy azonban megnyugtat. A beteg kislány, akinek aranyhaja van, mostanában állandóan ott jár a fejemben, fel és alá, a nap minden másodpercében, vagyis már járni tud végre, hibátlanul és tökéletesen.