Tiszatájonline | 2023. március 10.

Fellinger Károly gyermekversei

 
BÁLINT

A költő bácsikkal 
nagyon kell vigyázni.
Olyan süketek, 
hogy az már nem semmi.
A múltkor odavittem 
aláíratni
Karcsi bácsihoz a
karácsonyra kapott
mesekönyvem,
hiszen nekünk,
alsó tagozatosoknak,
író-olvasó találkozót tartott.

Amikor a találkozó legvégén
a nevemet kérdezte,
a hátam mögött sorakozó Panni,
még mielőtt megszólaltam volna,
azt mondta, Bálint.

Hát nem Bálintnak dedikálta 
Karcsi bácsi a könyvemet!
Azóta mindenki Bálintnak,
vagy Valentinnak 
hív az osztályban.

Nagyapa szerint Panni
biztosan szerelmes belém,
azért mondott Bálintnak.
Mert ha nem így lenne,
más nevet is mondhatott volna.
Akár az igazit is.




SZÍVTELEN

Azt mondják, az a jó ember,
aki nem szívtelen. 
De én már nem tudok
kiigazodni ezen.

Nagyapa szerint nagyanya
mindent a szegényeknek adna.
Például,
teljesen ingyen varr nekik ruhát,
nincs szíve elkérni a
varrásért az árát.

Ezek szerint, ha lenne szíve,
a fogához verné
a garast?




REPÜLÉS

Amikor Peti megfogja
a kezem, láthatóan repülök
a boldogságtól.
A többiek szájtátva 
néznek rám,
azt gondolják,
Peti erőszakkal visszatart,
nehogy már a csillagokig szálljak.
Pedig, ha nem fogná a kezem,
nemhogy feljebb szállnék,
de egyenesen
a fenekemre esnék bánatomban.




BAKANCSLISTA

Nagyapa,
mivel már nagyon öreg,
semmit
nem vár el az élettől,
csak azt, hogy újra 
fiatal lehessen,
s megint az oltár elé vezesse
a nagyit.

Azt mondja, ez az
egyetlen dolog szerepel
már csak
a bakancslistáján.

No, akkor az összes
lyukas és csámpás bakancsod
szedd össze a kamrából,
és vidd a kukába,
feleli a nagyi.

Kivéve azt, ami a lábadon van,
teszi hozzá egy szép mosollyal,
mint az őszinte gyerekek.




OTT JÁR A FEJEMBEN

Amikor beteg voltam
és kórházba kerültem,
találkoztam ott
egy copfos kislánnyal,

egyáltalán
nem tudott járni,
angyalkának hívták a nővérek,
így született, de
annyira gyönyörű volt,
akiért érdemes lehozni 
a csillagokat is az égről,

ahogy nagyapám mondaná,
amikor ránéz a nagyival
készített házassági fotójukra,
s könnyezni kezd,
mert nagyi már
a mennyország színpadáról 
bámulja férje csetlését, botlását 
a földön, 

majd hirtelen
arra gondolok, mi lett
azokkal a csillagokkal,
amit lehozott nagyinak
az égi mezőről nagyapa,

vajon itt maradtak a földön,
visszaszálltak az égre,
vagy nagyival együtt vannak
eltemetve a hatalmas
tölgyfa mellett?

Egy azonban megnyugtat.
A beteg kislány,
akinek aranyhaja van,
mostanában
állandóan ott jár a fejemben,
fel és alá,
a nap minden másodpercében,

vagyis már 
járni tud végre,
hibátlanul és tökéletesen.