Tiszatájonline | 2022. december 23.

Fellinger Károly gyermekversei

KARÁCSONYFA

Nagyapa Jézuskája 
egy mesekönyvet tett nekem
a karácsonyfánk alá.
Azonnal
elkezdtem olvasni.
Azt mondtam nagyapának,
én is író szeretnék lenni.
Ő erre megvakarta kopasz fejét,

s csak annyit mondott,
hogy az írók olyanok, 
mint a büszke fenyők,
mindegyiknek az az álma,
hogy karácsonyfa legyen belőle,
amit kivágnak, 
majd feldíszítik,  
ajándékokat raknak alá,
hogy végül, karácsony után
kihajítsák a kitárt ablakon.
Nagyapa szavai elgondolkodtattak,
s nekifogtam ennek a mesének
a megírásához.
Olyan számomra ez a mese, mint
a fenyőfán felejtett szaloncukor,
amit megtalál a kisöcsém,
s azt hiszi,
ez a legfinomabb szaloncukor
az egész világon.



REPÜLŐGÉP

Nagyapa csak
olyan repülőgépbe lenne
hajlandó beülni,
ami verdes a szárnyaival,
s aminek tolla van,
mert a madár sem repül addig,
amíg meg nem tollasodik.

Nagymama ellenben azt állítja,
nagyapád olyan 
repülőbe ülne bele, amit 
két ökör húzna
a mélyszántott földön,
hiszen fél a magasságtól.

Azt hiszem, ha 
nagyapának szárnya lenne,
nagyanya nem nézné többé
madárnak.



A FÉLIG ÜRES POHÁR

Azt olvastam 
az okostelefonomon,
hogy aki nem tud örülni
a félig üres pohárnak,
az borúlátó, vagyis pesszimista.

Bizony az én nagyim
nemcsak borúlátó,
de még dühös és 
boldogtalan is ilyenkor.
Hát még akkor, ha semmi
sem hiányzik a pohárból!

Ő akkor örül,
ha teljesen 
kiürül a pohár,
ha egy csepp sem 
marad benne.

Hogy mi?
Hát a bodzaszörp,
amit maga szokott készíteni,
s amivel a barátnőinek
kedveskedik,
ha meglátogatják.



A JOBB ÉS A BAL

A kiselsős Ferike nincs 
túl jóban Annácskával,
de szeretne udvarolni neki.
Odamegy hozzá, s így 
vall szerelmet:
– Gyönyörű a bal szemed,
de van egy jobb is.
A bal fülecskéd mindent hall, 
de van egy jobb is.
A bal kezed bársonyos bőrű,
ám megint csak ott egy jobb.
De a szívednél nincsen jobb!

Annácska erre úgy dönt,
jár Ferikének egy újabb lehetőség.
Jobban mondva, ma mégse
zavarja el.



PAJTI

Az én pókhasú nagyapámnak,
aki több, mint száz kilót nyom, van egy
Pajti nevű kutyája.
Régi cimborája, Gazsi bácsi
ajándékozta neki,
vagy fél esztendővel ezelőtt.
Amikor újra eljött hozzá látogatóba
a barátja, majd leesett az álla.
A vézna kutyus helyett egy kövér
eb nézett rá vicsorogva.
Mi történt a Pajtival?
érdeklődött nagyapámtól.
Csak annyi, hogy megemberesedett,
válaszolta nevetve nagyapa.
Hogy nézne ki, ha egy kövér embernek
sovány kutyája volna?
A fél falu a szájára venne.
Azt mondanák, telhetetlen vagyok,
mindent eleszek a kutya elől.