tiszatáj | 2021. november 29.

Fellinger Károly gyermekversei


RÓZSA

Peti, aki 8 éves, mint én,
udvarol nekem,
elhívott a cukrászdába
francia krémesre.
Azt mondta, kár, 
hogy magyar iskolába járok,
mert ha én is szlovákba járnék,
egy osztályba kerülhetnénk, 
egy padban is ülhetnék vele.
Meg mert úgyis Szlovákiában élünk,
s a tanító nénije szerint „Szlovákia
egy virágzó, illatos rózsabokor”,
s a szlovákok hamarabb voltak itt,
mint a magyarok.
A szemébe szerettem volna nézni Petinek,
de kettőnk közt az asztalon
a vázában egy rózsa hervadozott.
Azt hiszem, attól nem láttuk egymást.



TÖBBET ÉS TÖBBET

Apu fogyókúrázni akar,
mert lassan már száz kilós.
Azt mondja anyunak,
meglátja,
fél éven belül már csak nyolcvan kilós lesz.
Aztán hozzáteszi,
na jó, inkább kilencven, vagy kilencvenöt.
Nemhiába mondom én, 
hogy apu nagyon elszánt.
Az idő múlásával 
mindig többet és többet akar.



NAPOCSKA

Amikor jó melegen, fényesen süt 
délben a napocska,
nagyapa arról beszél,
hogy a nap eltátotta a száját,
talán még be is kap egy 
olyan formájú kisovis gyereket,
mint amilyen én vagyok.
Ilyenkor, ha belenéz az ember – mondja ő,
nagyon ijesztő, félelmetes a nap,
elveheti az ember szeme világát.
Bevallom, amikor egyedül kell aludnom éjszaka,
nagyon félek a sötétben.
Nem szeretnék egy ilyen napocskával
találkozni.



NYELVELŐ

Dédipapa a nagyon öreg cipőjének,
aminek már sarka sincs,
kivágja a nyelvét,
hogy csúzlit készítsen belőle.
Hiába köszönök neki,
nem válaszol,
nem szól egy árva kukkot sem.
Mivel már elmúlt nyolcvan éves,
aggastyán, akárcsak az a bizonyos cipő.
Elgondolkodom.
Talán csak nem vágta ki
valaki az ő nyelvét is?



JÁTÉK

Amikor az apucival társasjátékozom,
mindig ő nyer.
Anyu leszidja érte,
azt mondja, nincs neki szíve.
Szerintem van neki, 
csak nem szív alakú.



BÁNAT

Amikor a szüleim külön költöztek,
apu egy ideig nem jött
meglátogatni engem.
Anyu azt mondta,
nem csodálkozik ezen,
mert sose volt szíve az apunak.
Szerintem volt neki,
csak megette a bánat.