Fábián Tibor: Megharapja az a papi személyeket is, válogatás nélkül, hi-hi-hi!

Ajaj, harangoznak!

Akkor még nem késtem el, de sietni kell, mert ez az új pap bevezette, hogy pontban tíztől kezdődjön a templomozás. Pedig még városon is rá szoktak hagyni egy kicsit. Ott is késnek, sőt ott szoktak csak késni igazán, azok a fonnyadt, kikent-kifent úrinépek.

Na sebaj, mások is késnek, és mindig is késni fognak, hiába akarja ez az új pap bevezetni az új időszámítást. Itt mindig is késtek a népek, nem lehet csak úgy ezeket a drága, ősi hagyományokat megváltoztatni. Nekünk a tízóraötperc, az tízóraötperc, istentisztelet közepére majd csak megérkezik mindenki, hi-hi-hi!

No lám, kit látnak szemeim! Itt jön a híres Gubáné, ide hallom azt a csúf száját, vajon már megint miről pletykál ez a szégyentelen. A fél utca őt hallgatja, a másik fele meg Megyerinét. Na, ha ezek ketten összetalálkoznak, a Jóisten mentsen meg élőt és holtat, két perc alatt kibeszélik a répát is a földből. Olyan a nyelvük, mint a kereplő. Feltámasztanak és eltemetnek.

Vannak is páran, akik miattuk kerültek a hatosba és ma már nyugtatókon élnek. Merthogy egy-két szomszédjukat ügyesen kicsinálták, ezek a rusnya vénasszonyok. És a tetejébe olyan peckesen járnak, mintha az övék lenne az egész topolyai főutca. Aki látja őket, sietve át is megy a túloldalra. Menekülnek a szájuktól, hi-hi-hi! Ha legalább a templomban meg tudnának ülni a tomporukon, de még ott is súgnak-búgnak, fészkelődnek.

Lám, nem is baj, hogy ez a pap annyira szigorú, mert ez még őket is megszólítja, ha megfeledkeznek magukról. Mert ez olyan városi ficsúr, nagy úrnak képzeli ám magát. Aszongyák, az újságba is ír. Csámpás Rozi is mondta, hogy látta valami írását, ahol éppen Topolyáról osztotta az észt.

Na de a múltkor emberére akadt! Rák Dezső összefutott vele a kocsma előtt, amikor túl volt a reggeli vodka-kávé-rum bátorság szérumon. Oszt meg is mondta neki a magáét: ne szóljék bele a jöttment papja a falu dolgába! Azt mondja Dezső, nézett is nagyot a csuhás. Csak hebegett-habogott, hogy de drága Dezső testvérem, ne tessék annyira felkapni a vizet. Nem tudta, hogy ennek a Dezsőnek a víz a legnagyobb ősellensége. Ha tehetné, még a kútba is bort tartana. Na de ne is akarjon nekünk ez a pap mindenféle városi módit ránk erőszakolni, mert azt a mi begyünk nem veszi be, de nem ám, ha mondom. Mi annál kényesebbek vagyunk, hi-hi-hi!

Na ugye, hogy még időben beértem! Ej, az a pontosság, nem való az faluhelyre. No lám, a Bunyós Matyi is itt van, ezt sem láttam templomban, amióta megkeresztelték hat-hét éve a legkisebbik unokáját, aki mostanság parittyával lődözi a szomszéd galambjait. Tán csak nem emlékharangot fizetett ez a Matyi, oszt azért ül olyan peckesen. Még a zakót is ráerőltette a Joli.

Nahát, ezek a szemtelen kölykök, ott az első padban, már megint sivalkodnak, a múltkor is rájuk szólt a szószékről a tiszteletes, de ezekkel nem lehet bírni, a szép szó itt nem használ. De hát milyen világ ez, ahol még egy nevelő szándékú pofont sem lehet odakenni a rosszféle kölyök képére?! Merthogy azok a hollandok vagy norvégok, vagy miazisten népeknél is elvették a rumunyok gyerekét, csak mert becsületesen kiporolták a gyerkőc nadrágját. Bemondta a televízijó, Megyeriné is ezt fújta egy héten át. És még csodálkozunk, hogy itt a világvége és a migráncsok hozzák ránk a tíz csapást.

A múltkor Gubáné futott a paphoz, hogy húzzák meg a harangokat, mert itt vannak a migráncsok! Oszt még jó, hogy a tiszteletes úr húzódozott, próbálta nyugtatni szép szóval. Aszonta néki: Piroska néni drága, ne tessék ijedezni, talán csak a Lakatos Béni pereputtyát tetszett látni, akik ekhós szekérrel járják a környéket, meg különben is, mit keresnének itt nálunk, ebben a szegény kis faluban azok a migráncsok, nem kapnak itt segélyt, de még egy szűzjányt sem.

Na de jól is mondta ez a pap, mert nemsokára kiderült, hogy nem migráncsok voltak azok, és nem is az ekhósok, hanem a Paluska néni szlovák rokonai, hi-hi-hi! Na jól van na, énekeljünk… Ej, de csúf kappanhangja van ennek a Magyarosinénak, Pöndörkéné meg rákontráz, mint valami primadonna, és akkor ne robbanjon szét az ember mérgében, mert minden kegyes áhitatot szétkergetnek azzal a csúfságos hangjukkal. Legalább, ha ez a városi ficsúr papunk tudna énekelni, de ez is hol eltalálja a dallamot, hol meg kapkodja a levegőt, mint a szentimrei kövérponty.

Ó, Galuskáné, a jó ég áldja meg ezt is, hát úgy fészkelődik, mint egy veszekedős kotlós a csibék alatt, akkora hátsófele van, hogy az egész gyülekezet alája férne, papostul, harangozóstól, tán még az orgonát is alája tudnánk szuszakolni, hi-hi-hi!

Ó, drága istenkém, ha ez a pap megint háromnegyed órát prédikál, én bizisten kimegyek innen. Én rosszul leszek! Én nem bírom! Nem tudom miért, de ezek a városi népek annyit bírnak locsogni. Egyszerűen nem találják az áment, pedig tudom én, hogy azt várják mások is. Ez a sok felesleges beszéd, az a sok lőn, meg vala, hát csoda, hogy semmire sem emlékszem, mire hazamegyek, oszt mind kérdezheti a szomszéd, a holdvilág képű Böndős Kati a kerítésnél, hogy mondjad már, lelkem, Veronkám, miről prédikált a tiszteletes úr?

Én bíz’ csak az ámenre emlékszem, pedig azt mondják róla, hogy szépen beszél, a temetéseken hogy megríkatja a népeket. Csak úgy rázza a mejjüket a fájás. Meg azt is mondják, hogy olyan városi módra prédikál. Mit tudom én, milyen az? Hát oszt, hogy érjük mi azt fel ésszel? Mondana inkább kedves és megható történeteket, mint a katolikus pap bácsi, mert arra még most is emlékszem, amikor arról mesélt a tavalyi imahéten, hogy házszenteléskor majdnem megharapta egy kutya, a Morgóné vérebe. Úgy figyelt mindenki, mint amikor bemondja a rádióban a Zorbán a nyugdíjemelést. Na, de nem is mer azóta senki Morgóné felé menni. Olyan kutyája van annak, hogy megharapja az a papi személyeket is, válogatás nélkül, hi-hi-hi!

Na persze ez Megyeriné már megint túl kell licitálja a papot. Mondtam is neki a múltkor: te Vica! Te jó lennél a tévébe, amellé a Fidelikusz mellé. Ott mondhatnád a magadét, oszt még fizetnének is érte. Na, ezen ő jól megsértődött, mert nem tudta, mi az a Fidelikusz, azt hitte valami csúnyaság, nyavalyatörés, ami viszket és gennyezik. Meg is érdemelte volna, amilyen házsártos egy vénasszony. Biztos megint bömbölni fogja a zsoltárt, mert ez még a templomban sem bírja ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó, nem bizony.

Jaj, menjük már, mert a vénember megint dohogni fog, a levesem meg ott fő a spór szélén, és a sorozat is mindjárt kezdődik. Azzal a Luszeszitával, meg Leandróval. Be is zárom az utcaajtót, nehogy akkor találjon ez a lelkes tiszteletes családot látogatni, amikor a legjobban tévézne az ember.

No, megint megváratott az ámennel ez a mi papunk. De nem baj, legalább vasárnap dógozzon meg a pénzéért, elvégre azért fizetik, hogy sorolja az igéket, mongya a szíp szavakat, melengesse az ember mejjit a drága szíp bibliás szózatokkal.

Há’ nem? Há’ de! Hi-hi-hi!