„Ez egy végtelenül izgalmas munka. Olyan, aminek igazán van értelme.”

BESZÉLGETÉS ANTAL NIKOLETTEL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL

Antal Nikolettet, a Fiatal Írók Szövetségének társelnökét Pánczél András kérdezte az irodalmi tehetséggondozásról.

– Nyilvánvaló, hogy a Fiatal Írók Szövetsége számára különösen fontos az írók, költők nevelése. Mióta foglalkoztok a tehetséggondozással, milyen előzmények vezettek a létrehozásához, milyen céllal, küldetéstudattal jött létre a szervezet?

– A Fiatal Írók Szövetsége 1998-ban jött létre, én Kollár Árpád vezetése alatt kerültem be az elnökségbe. Ekkor már javában folytak a próza- és líraműhelyek, amelyek vezetőit ma is minimum három évre nevezzük ki. Leginkább aztán mi is lírában és prózában gondolkodtunk – ezek működnek folyamatosan, azaz év közben is Budapesten, de projektszinten vannak elmozdulások. Ilyenek voltak az év közbeni kritikaműhely vagy a kétszeri drámaíró workshop a Dollár Papa Gyermekeivel, majd Kárpáti Péterrel. Mindezektől el kell különíteni a FISZ nyári táboraiban működő műhelyeket, ahol már próza, líra, kritika és a műfordítás is van, ám az elmúlt másfél évben felmerült bennünk az is, hogy egy gyerekirodalommal, gyerekkultúrával foglalkozó kurzust is érdemes volna elindítani. Nagyon izgalmas és színes a paletta nálunk, ráadásul a gyerekirodalmi szakma igazán összetartó, ezért az idei rendhagyó táborban már elindítjuk ezt a műhelyet is. Szintén fölmerült a forgatókönyvírás, ebbe eddig még nem mertünk belevágni, de vannak már jócskán ötleteink, kivel és hogyan lehetne ezt első körben legalább tesztüzemmódban megvalósítani.

– Mely korosztály a legjellemzőbb, milyen iskolai előtanulmányokkal, s milyen irodalmi előélettel, tapasztalattal rendelkeznek a résztvevők, illetve hány ember vesz részt a műhelymunkákban?

– Nekünk az a feladatunk, hogy a fiatalokra, pályakezdőkre koncentráljunk. A FISZ Junior idén ősszel indul, ebben a programban már a középiskolás korosztály bevonásán és szerzővé válásán dolgozunk. A többi műhelybe olyanok jelentkeznek, akik már jó ideje írnak, akár már megjelenéseik is voltak, de szoros és feszes munkára, folyamatos visszajelzésekre van szükségük. Egy prózás és lírás csapattal működünk, kisebb létszámmal; 15 főnél több jelentkező egy csoportban nem igazán fér el. Egyrészt ez intenzív és érzékeny közös munka, másrészt pedig, mivel a teljes életünket NKA-finanszírozásból éljük év közben, szem előtt kell tartani, hogy a sorozatos pályázatok mire adnak lehetőséget.

Mindig igyekszünk figyelni arra, legalább két műhelyvezető legyen, de volt rá példa, hogy kiegészült a csapat egy harmadikkal. A legtöbb időt a saját műveikre fordítják a műhelyezőkkel, de oda kell figyelni a kezdő szerzők érzékenységére is, olyan szituációt teremtve, amiben ők igazán komfortosan mozognak. A prózaműhelyt ma Tóth-Czifra Júlia és Gerőcs Péter vezetik, míg a lírát Mezei Gábor és Szabó Marcell. Ők szoros kontaktban vannak a FISZ Könyvek szerkesztőivel, Gondos Mária Magdolnával és Sirokai Mátyással, akikkel folyamatosak a keresztajánlások.

– Milyen módszerekkel és milyen kritérium szerint választjátok ki a műhelyezőket?

– Ahogyan említettem már, sok esetben a szerkesztőkhöz beérkezett kéziratok alapján irányítjuk a pályázókat a műhelyekbe – különösen ott, ahol úgy látjuk, érdekesek a szövegmutatványok, de dolgozni kell még velük. A FISZ-be jelentkezők között is számos olyan felvételiző jelölt van, akiknek ajánljuk a műhelyeinket, így ezek valójában őrült gyorsan megtelnek. Keresnünk nem kell, számos érdeklődő, tehetséges fiatal kerül a FISZ közelébe. A nyári táboraink műhelyvezetői is mindig tesznek javaslatot, hogy kiket emelnének ki, esetleg kiket tartanak leginkább esélyesnek egy-egy megjelenésre.

– A műhelyvezetők kijelölésekor vizsgáltok-e pedagógiai attitűdöt, pedagógiai tapasztalatot az irodalmi munkásságon kívül?

– Általában minden műhelyvezetőnk olyan, akikkel már dolgoztunk együtt, ismerjük, láttuk őket különböző helyzetekben. Jelenleg – ahogyan arra utaltam már – a líraműhelyünket Mezei Gábor és Szabó Marcell vezetik. Mindketten több alkalommal vettek részt FISZ-táborban, workshopok, műhelyek partnerségi részvételébe vontuk be őket. Ha látjuk az erőteljes elköteleződést, akkor szinte magától értetődő, őket érdemes fölkérni és ezt a líraműhelyeseink vissza is igazolják. Nagyon jó hallani, ahogyan egy műhelyes az első kötete megjelenésekor arról beszél, műhelymunka nélkül ez nem ment volna. A prózaműhely esetében Tóth-Czifra Júlia az egyik vezető, ő régóta részt vesz az elnökség munkájában is (a könyvkiadásért felelős elnökségi tag ugyanis), emellett a Kalligram Kiadónak is a szerkesztője. Másik műhelyvezetőnk Gerőcs Péter. Ő viszonylag későn került a FISZ-hez közel, de egy nagyon aktív együttműködés alakult ki köztünk. Mindannyian könnyen megtalálják a közös hangot a fiatalokkal, miközben éppen az egyediségük, a karakterük miatt tartják őket vonzónak a jelentkezők.

– A műhelyezők részéről – akik bekerülnek műhelymunkába – tapasztalható -e fluktuáció, illetve ennek milyen okai lehetnek?

– Nem igazán jellemző, még a tábori műhelyekre is vannak állandó visszatérőink, nem is kis számban. Volt olyan időszak Csepregi János és Décsy Eszter vezetése alatt, amikor nem volt állandó helye a prózaműhelynek és ilyenkor egymás lakásán oldották meg a találkozásokat. Szóval én pont az ellenkezőjét, erős elköteleződést látok, rendszeres visszatérőket, de ezzel együtt komoly szakmai előrelépéseket is.

– Kurzusok zárásával valami formális akkreditációt kapnak-e a műhelyezők, illetve, ha van értékelés, milyen módon zajlik? 

– Formális akkreditáció nincs, viszont éves szinten többször szervezünk olyan eseményt, amikor bemutatkozási lehetőséget nyújtunk. Ilyenkor a műhelyvezetőkre vagy az események szervezőire bízzuk, hogy kiket szeretnének bevonni. Ez jár némi stresszel is: azt, ami eddig egy szűk csoportban zajlott, most a közönség számára is elérhetővé kell tenni. Ilyenek például a szeptemberi vagy a karácsony előtti összejövetelek, amikor a FISZ fiataljai bemutatkozhatnak, de a táborokat is rendszeresen a műhelyezők felolvasásaival zárjuk, ez mára már egy ősrégi szokás, minden tábor legendás pillanata.

– Milyen módon tudjátok segíteni érvényesüléseket az irodalmi életben?

– A megjelenés a legfontosabb és számos, folyóiratban való publikálással sikerült már segítenünk közvetetten a műhelyvezetőinkkel, műhelyekkel. Szirák Péter, Orcsik Roland, Szilágyi Zsófia, Károlyi Csaba hosszú éveken keresztül vezettek műhelyeket a táborban, és általuk sokan kerültek az Alföld, a Tiszatáj, a Kalligram vagy az Élet és Irodalom hasábjaira, de ez a sor folytatható a Prae-vel, a Műúttal vagy a Literával. A vidéki, fővárosi, határon túli folyóiratok és lapok legkiválóbbjai fordultak már meg nálunk, szerencsére mindenhol erős a jelenlétünk.

– Mennyire jellemző a műhelyekre, a FISZ-re a régebbi műhelyezők nyomon követése?

– Erre határozott törekvések vannak. Sok fiatal szerzőnk pályázik például Móricz-ösztöndíjra, ezért kitaláltuk, hogy szervezünk egy workshopot, ahol a FISZ korábbi és jelenleg a kuratóriumba delegált tagjai tartanak egy felkészítőt, hogy minél hatékonyabban, eredményesebben tudjanak pályázni a tagjaink. Ezt először 2020 végén valósítottuk meg, de innentől kezdve minden pályázat kiírásakor megszeretnénk ismételni. Először indítjuk el idén a Grádics című mentorprogramunkat, ahol kifejezetten a második kötet előtt állóknak próbálunk segíteni. Pályázat útján lehet bekerülni, és idén még csak a prózára koncentrálunk Mán-Várhegyi Réka és Cserna-Szabó András vezetésével. Ez egy egyedülálló program, nagyon kíváncsiak vagyunk a fejleményekre.

– Ki tudnál emelni olyanokat, akik a Ti fészketekből indultak el, és ma már aktív részesei az irodalmi életnek? 

– Azért nehéz ez, mert lehetetlen a teljesség igényével megtenni, úgyhogy igyekszem inkább a nagyon fiatalokra koncentrálni, akik már most szép eredményeket tudhatnak maguk között. Seres Lili Hanna és Kali Ágnes mindenképpen ilyenek, de a friss kiadások közül nagyon izgalmasak az Erdélyi Híradóval közösen kiadott György Alida és Mărcuţiu-Rácz Dóra is. Mécs Annától André Ferencig nagyon sokan megfordultak és megfordulnak a FISZ-ben, olyan szerzők, akik már kötettel, vagy kötetekkel rendelkeznek, és számos elismerést is bezsebeltek. Puskás Dániel és Székely Örs is fiszes szerzők, mindketten friss vagy nem olyan régi Makói Medáliák-díjasok; és Korpa Tamás, aki a szervezet társelnöke is volt, szintén számos díj birtokosa, a legutóbbi, immáron harmadik kötete is igazi kuriózum. A legutóbbi Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj tíz jelöltje közül ketten konkrétan FISZ-megjelenéssel kerültek fel a listára, Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa személyében. Rajtuk kívül még további három szerző aktív fiszes, tehát azt hiszem, ez valódi és erős jelenlétnek számít. Ami viszont a legfontosabb, hogy nem ez a fő törekvés, nem az vezérel minket, hogy hol milyen erősen vagyunk jelen, ez már csak a működésünk következménye. Egyszerűen arról van szó, hogy ezt a szervezetet ingyen és szinte teljesen társadalmi munkában azért csinálja nagyon sok ember, mert hisz benne. Én is hiszek benne. Ez egy végtelenül izgalmas munka. Olyan, aminek igazán van értelme.

– Egy záró kérdés: megfelelőnek tartod-e a szerteágazó, hálózatban működő irodalmi tehetséggondozó műhelyek rendszerét, vagy pedig indokolt lenne egy jobban organizált, központosítottabb rendszer? Mit gondolsz, ez kinek (kiknek) lenne a feladata, s milyen konkrét feltételeknek kellene ehhez megvalósulni?

– Nagyon jó és összetett kérdés. A FISZ szerintem sokak számára pont azért vonzó, mert van benne valami kötetlenség, a választhatóságnak komoly szabadságfokával működik. Távolról indítok: egészen felemelő azt tapasztalni, hogy a táborban lévő fiatalok buliznak hajnal négyig, és mégis ott ülnek délelőtt 10-től a műhelyekben, majd az ebédszünetben a réten, fűben, a medence partján is dolgoznak; írnak, olvasnak, saját műveikről vitatkoznak. Természetesen könnyebb lenne a helyzetünk, ha nem kellene állandóan a források elvonásától vagy bizonytalanságától tartani, lenne egy valóban független intézményesült forma, megfelelő szakemberekkel, amit nyilvánvalóan csak a kultúrpolitika tud létrehozni és finanszírozni, fejleszteni. Fontos viszont, hogy ez nem egy vagylagos helyzet, nem is szabad így gondolkozni; szükség van a kötött és a kötetlenebb formákra egyaránt, ami viszont elengedhetetlen, hogy ezek között igazi párbeszéd legyen. Én eléggé optimista típus vagyok és tényleg azt gondolom, hogy sok pénzből bárki tud gazdálkodni, sok esetben akár nagyon rosszul is. A kreativitást nem ez segíti, illetve nem kizárólag ez. A források arányos elosztása és egy támogató, elfogadó klíma megteremtése a titok valódi nyitja.

Pánczél András