tiszatáj | 2016. február 3.

…ez a város nagyon hangsúlyosan létezik irodalmi szövegekben

IRODALMI KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS AZ SZTE BTK NYÍLT NAPJÁN
Az SZTE BTK hagyományos, január végén megrendezett nyílt napjának programját idén először egy rendhagyó irodalmi kerekasztal-beszélgetés is színesítette. A beszélgetés házigazdája, Szilágyi Zsófia professzorasszony Szilasi Lászlót és Grecsó Krisztiánt kérdezte az egyetemi évekhez kötődő emlékeikről, valamint Szeged irodalmi témává válásáról […]

IRODALMI KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS AZ SZTE BTK NYÍLT NAPJÁN

„Sorokban létezik a körút. A többi nincs meg. És a hű tanítványok maguk is így akarnak látni, sorokban él a város, a tér igazából Dugonics nehézkes dagonyája.”
(Grecsó Krisztián: Megyek utánad)

Az SZTE BTK hagyományos, január végén megrendezett nyílt napjának programját idén először egy rendhagyó irodalmi kerekasztal-beszélgetés is színesítette. A beszélgetés házigazdája, Szilágyi Zsófia professzorasszony Szilasi Lászlót és Grecsó Krisztiánt kérdezte az egyetemi évekhez kötődő emlékeikről, valamint Szeged irodalmi témává válásáról.

Az első anekdoták alapját a beszélgetés helyszíne, az Auditórium Maximum szolgáltatta. E helyszínnel kapcsolatban Grecsó előbb az első két félévben kötelező régi magyar irodalom szövegfelismerő zh-k izgalmait, majd pedig Fried tanár úr legendás, reggel nyolckor kezdődő világirodalom előadásait idézte fel, majd Szilasi erre reflektálva Szörényi László egy még kevésbé hallgatóbarát időpontra, péntek délutánra meghirdetett, mégis sokakat óralátogatásra csábító előadásának lendületét említette.

Szilágyi Zsófia ezt követően igyekezett mederbe terelni a beszélgetőtársak anekdotahullámait, és rátérni a változás-változatlanság dichotómia megragadására. Szilasi a változások kapcsán a papíralapú hordozóról a digitálisra való áttérést emelte ki, hozzátéve, hogy e folyamat ellenére továbbra is arra próbálja motiválni a hallgatókat, hogy papíralapú hordozón is vegyenek magukhoz kultúrát. A változatlanságot a városi kultúra sokszínűségében véli megtalálni, amelynek apropóján felhívta a figyelmet e sok-sok kulturális sziget összetartásának fontosságára is. Tapasztalatai szerint a hallgatói létszám csökken ugyan, de a mai egyetemisták sokkal szabadabbak, mint a korábbi évtizedekben. Úgy látja, nem az iskolarendszer, hanem az ismeretközlés stratégiája változott meg: a hallgatók nagyon sok mindent tudnak, de nem biztos, hogy ezt a sokszínű tudást a jelenlegi egyetemi képzés maradéktalanul ki tudja használni.

Grecsó a változatlansággal kapcsolatban a szegedi egyetemista lét sajátos tapasztalatát rögzítette. Ennek kapcsán Budapest és Szeged összehasonlításából indult ki: úgy érzékeli, hogy a pesti egyetemistáknak tulajdonképpen nincsenek tereik, tökéletesen lényegtelenek, nem érdekesek a város szempontjából. Ezzel szemben Szegeden mindig is azt érezte, hogy övé a város és Szeged valóban az egyetemistákért van. Visszaemlékezett rá, hogy mekkora felszabadultságot adott az, hogy a hallgatók megtalálták egymást a város különböző pontjain, és az órák nem értek véget az órarendben rögzített időpontban – a szemináriumok gyakran a Mojóban folytatódtak. A bölcsészkar egyik legfontosabb tapasztalataként azt nevezte meg, hogy körülbelül fél év alatt gyökeresen megváltozott mindaz, amit korábban az olvasás élményéről gondolt.

Szilasi kiemelte, hogy Szeged sajátos varázsát paradox módon az árvíznek és Trianonnak köszönheti, hiszen a ma ismert városkép kialakulása és az egyetem ideköltözése ezekhez az eseményekhez kapcsolható. Úgy látja, a város azóta sem fogadta be az egyetemet, éppen ezért az egyetemi épületek a városban szétszórva, idegen testként léteznek. Érzékletes metaforával jelezte az egyetem szétterültségét a városban, és kitért arra is, hogy e helyzet következtében valóban szerves részei a hallgatók a város mindennapi életének. A külföldi hallgatókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy jelenlétük talán a tolerancia javulását is eredményezheti.

Ezt követően Szilágyi Zsófia kérdései arra irányultak, hogy miként vált Szeged, vagy éppen az egyetem írói témává a szerzők számára. Grecsó állítása szerint ez szinte magától értetődő volt, hiszen életének egy meghatározó szakaszát töltötte itt. Nemcsak az egyetem, de más ikonikus helyek is megíródtak műveiben: írásainak visszatérő motívuma egyebek mellett a nemrég lebontott Bárka étterem, amely folyton beragadó, tekerős pénztárgépeivel, és munkavédelmi szandálban felszolgáló pincérnőivel olyan helyszínné lett, ahol megállt az idő. Grecsó fontosnak tartja, hogy ez a város nagyon hangsúlyosan létezik irodalmi szövegekben, mert minden korban megénekelték: ennek kapcsán Balázs Béla önéletrajzi regényének nyitójelenetét és Szilasi A harmadik híd című kötetét említette. A számára feledhetetlen egyetemi emlékek közé tartoznak az irodalmi séták Ilia Miska bácsival, amikor is csak olyan helyszíneket jártak végig, amelyek megíródtak. Ezek a séták a fikció és a valóság sajátos elegyét alkották, mert Miska bácsi nemcsak azt tudta, hogy az adott helyszínen éppen melyik regényben járnak, hanem mesélt a hely valós vonatkozásairól is. Szilasi erre reagálva utalt rá, hogy korábbi meggyőződésével ellentétben, miszerint a Dunántúl adott több témát az irodalomnak, rá kellett jönnie, hogy éppen az Alföld (különösképpen Szeged) van alaposabban megírva.

A folytatásban felolvasás következett: Szilasi A harmadik hídból azt a részt választotta, amelyben az Ady tér és környéke íródik szöveggé, míg Grecsó Krisztián a Megyek utánad két rövid részletet olvasta fel, amelyek az első egyetemi évet és a már emlegetett Bárka éttermet idézik fel.

A beszélgetés lezárásaként az egyetemista lét boldog jelenén túlmutatóan arról is szó esett, hogy milyen lehetőségei vannak egy bölcsésznek az egyetem után. Állandó kérdés, hogy merre vezetnek innen utak, mit tud kezdeni megszerzett tudásával és diplomájával egy frissen végzett bölcsész. Szilasi utalt a város és az egyetem hallgatóbarát közegére, és megjegyezte, hogy Horger Antal óta ezen az egyetemen tehetséget nem kaszáltak el. Bár meglátása szerint arra viszonylag kicsi az esély, hogy az ember Szegeden maradhasson az egyetemi évek után – hacsak nem valamelyik kultúrintézményben kap helyet, ahol nem az itt születettek, hanem a „gyüttmaradtak” uralkodnak –, de a pesti egyetemi létnél olcsóbb életet és versenyképes tudást kínál az SZTE.

Grecsó felhívta rá a figyelmet, hogy nem szabad a műszaki pálya felé orientálni azokat a fiatalokat, akiknek teljesen más irányú az érdeklődésük: kiemelte, hogy a munkahelyek nagy részénél nyitottság, tájékozottság, nyelvtudás és kommunikációs készség szükséges, amelyekre a bölcsészképzés készít fel leginkább. Úgy látja, itt a bölcsészkaron nincsenek zárt utak, a képzés stabil tudást, a szövegekről való értő gondolkodás képességét adja. Szilasi Grecsóval egyetértve kitért arra, hogy szerinte a szépirodalom a legbonyolultabb szövegfajta, amelyet az emberiség létrehozott: a bölcsészkaron éppen e szövegek olvasását, valamint az álló- és mozgóképek értelmezését tanítják.

Ezt követően a hallgatóság kérdései kaptak teret, amely során választ kaphattunk a Szeged-kultusz létének vagy nemlétének problémájára is: Szilasi szerint ez a kultusz igenis létezik, csak éppen el van rejtve azokban a szövegekben, amelyeket az egyetemi évek alatt lehet és kell elolvasni. A program végén könyvvásárlásra, dedikáltatásra és további kérdésfeltevésre is lehetősége nyílt a közönségnek.

Szántai Márk

[nggallery id=657]

Fotó: Garaczi Zoltán