Tiszatájonline | 2023. augusztus 28.

Érzelemskálák

J. M. COETZEE: A LENGYEL

PATÁK BALÁZS KRITIKÁJA
Az EMI zenekiadó csoport megkérte Erwin Bachot, hogy menjen ki a repülőtérre és fogadja a Németországba érkező Tina Turnert. Akkor még egyikőjük se tudta, hogy a találkozásból az énekesnő haláláig tartó boldog házasság fog születni. Az egymásra találásuk meseszerű. Nem véletlen, hogy J. M. Coetzee legújabb művének alaphelyzete pontosan megegyezik vele.

Fotó: Ulla Montan / The New York Times

A barátnőjét helyettesítő Beatriz fogadja a Barcelonába látogató lengyel zeneszerzőt, „akinek annyi w meg z van a nevében, hogy testületileg meg sem próbálják azt kiejteni – egyszerűen csak a »lengyelnek nevezik«”. (9.) Witold Walczykiewiczről van szó, a neves Chopin-előadóról, aki lelki érzékenységét és zenei kifinomultságát tekintve akár honfitársa modernkori reinkarnációja is lehetne.

Beatriz már-már tolakodóan mustrálja a férfit, tetőtől talpig felméri őt: magas, rendkívül sovány, hosszú ősz haj, hosszúkás arc és – mint minden zongorista – igyekszik rejteni az öregedés jeleit. Ez a csöppet sem vonzó külső nem véletlenül hidegen hagyja a nőt, ahogy a Chopin etűdöket váró közönséget a Lutosławski-táncszvitek. Noha Beatriz gondolatai kurzívval szedettek, a nő meglátásai szervesen beépülnek a szövegvilágba, míg „a férfinak természetesen fogalma sincs arról, hogy mi jár a nő fejében”. (21.)

Egymással angolul beszélgetnek, ugyanakkor Witold egyáltalán nem beszéli kifogástalanul a nyelvet. Idiómái sántítanak, ezért „néha nehéz kitálalni, mire gondol a férfi a tökéletlen angoljával. Valami mélyenszántót mond, vagy csak rosszul választja meg a szavakat, mint egy majom az írógépnél?” (51.) Borbély Judit Bernadett fordítása pedig valóban visszatükrözi ezeket a csiszolatlan megnyilatkozásokat. Ráadásul azt az elcsépelt gondolatot is le lehetne csapni, hogy ahol a nyelv akadályokba ütközik, ott a zene átveszi az irányítást.

Mindenesetre Witold reménytelenül szerelmes Beatrizbe, csakhogy a spanyol kiszemeltje házas. Kapcsolata kihűlt, külön hálószobában alszanak a férjével, és megalapozott a gyanú, hogy szemet hunynak a házasság nyitottsága felett. Ennek ellenére a férjezett asszony vonzóbb a lengyel számára, hiszen „egy olyan korból származik, amikor az elérhetetlenség adott zamatot a vágynak”. (76.)

Beatriz képtelen elfelejteni Witoldot, emiatt meghívja őt a mallorcai nyaralójukba, és ami Sóllerben történik, az Sóllerben is marad: „Vannak titkai a férje előtt, ahogy a férjének is vannak titkai előtte. Egy jó házasságban a felek tiszteletben tartják egymás jogát a titokhoz. Az ő házassága jó; és ami Mallorcán történt, az az ő egyik titka.” (93.) Ugyan az elbeszélés pontosan rögzíti Beatriz összes kételyét, az értelmezés elsősorban az olvasóra marad. Tulajdonképpen nem házasságtörésről vagy egy szerelmi háromszögről van itt szó, hanem a toronyba zárt királykisasszony meséjéről, aki a monoton házasságának a rabja és titkon epekedik a szőke hercegért. Szőke herceg helyett viszont egy idős múmiaszerű férfi érkezik, aki közelebb áll a halálhoz, mint élete fénykorához.

Nem véletlen tehát, hogy Beatriz nem is látja többet a lengyelt. Legközelebb már a Németországban élő Ewa Reichert, Witold lánya értesíti őt az apja halálhíréről. Witold Beatrizre hagy egy dobozt, és ahogyan ez az örökség Varsóból Barcelonába kerül, tökéletesen bizonyítja, hogy Coetzee mennyire behatóan ismeri Európát: az EU-n belüli vámmentességet, a gesztusokat, a néplelket, a nyelvi keveredést és hogy miért nem feltétlen szerencsés oroszul szólni a lengyelekhez. Sok-sok nép megfordul a könyvben: Olaszországban tanult fordító, németek, spanyolok, oroszok és természetesen lengyelek. Mindegyik karakter – akár egy apró gondolat erejéig – hoz egy keveset a maga országából. Vajon melyik európai író tudna ennyiféle társadalmi aspektust játékba hozni, ha Afrikáról írna? Másrészt talán ebben rejlik A lengyel újszerűsége is. Nem Dél-Afrika van a középpontban, mint a legismertebb Coetzee-regények esetében. Vegyük példának az apartheid-allegóriaként olvasható A barbárokra várva című alkotást, vagy a posztapartheid korszakot vizsgáló műveket (Michael K. élete és kora vagy a Szégyen).

Beatriz öröksége nyolcvannégy lengyelül írt „Beatrice-vers”, amelyeket nyelvtudás híján kénytelen egy fordítóval spanyolra átültetni. A költeményekben megnyilvánuló Dante-reminiszcencia egyértelmű: Witold egy koldus szerepébe bújva jelenik meg, akit Homérosz és Dante vezet körbe, ahogy Vergilius és Beatrice vezették Dantét az Isteni színjátékban. Ráadásul az „anyajegyes nő”, azaz Beatriz felé támasztott morális értékrendszer is középkori. A hölgy legfőbb értéke, hogy „modesta”, amely olaszul jelenthet szerényt, tartózkodót és szemérmest is. De hogy lehetne modesta, ha félrelépett? Nem véletlen, hogy a nő arra a konklúzióra jut, hogy „a férfi rossz mítoszt választott. El volt tájolva. Ő nem Beatrice, nem szent”. (101.)

Beatriz a versek minőségét illetően rendkívül csalódott: „Miért kivont sebészkéssel közelít a poétikus örökségéhez? Válasz: mert többet remélt”. (115.) Csalódottságának hangot is ad; levelet ír a halott férfinek. A monológként olvasható email tökéletes zárlata a kisregénynek, hiszen Beatriz mindvégig azzal a problémával küszködött, hogy képtelen volt megfelelő minőségben hangot adni az érzéseinek. A levélnek köszönhetően azonban rendszerezi a fennakadásait, megteremti azt a rendet, amelynek a hiányától mindvégig szenvedett. És talán ami legfontosabb: nem zárja le a férfivel folytatott kalandját. „Írok még” – ezzel a mondattal fejeződik be a levele és egyben Coetzee kisregénye.

Azt pedig nem tudhatjuk, hogy vajon ezzel a briliáns alkotással ér-e véget a Nobel-díjas szerző gazdag életműve. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy A lengyel messze túlmutat egy házasságtörő asszonyon. Egy olyan nő regénye ez, aki meg akarja érteni a férfiak szerelmét.

Paták Balázs

A lengyel
Fordította: Borbély Judit Bernadett
21. Század Kiadó 
Budapest, 2023
126 oldal, 4490 Ft