tiszatáj | 2014. március 7.

Értelmezési kalauz egy történelmi regényhez

BENE ZOLTÁN: FARKASCSERESZNYE
A huszonegyedik század olvasója az új évezred elején szívesen és bátran szembesül a múlttal. Ám most nem a kalandregény népszerűsítéséről van szó; inkább felidéződik a régi mondás: Historia est magistra vitae. Ez alatt azonban ezúttal nem a tanítómesterség értendő, hanem az a felismerés, hogy a jövő embere a múltra támaszkodva lesz a jelen hatékony cselekvőjévé […]

BENE ZOLTÁN: FARKASCSERESZNYE

A huszonegyedik század olvasója az új évezred elején szívesen és bátran szembesül a múlttal. Ám most nem a kalandregény népszerűsítéséről van szó; inkább felidéződik a régi mondás: Historia est magistra vitae. Ez alatt azonban ezúttal nem a tanítómesterség értendő, hanem az a felismerés, hogy a jövő embere a múltra támaszkodva lesz a jelen hatékony cselekvőjévé.

Bene Zoltán már több történelmi regényt írt, interneten is követhető életműve.

A most megjelent alkotásának értelmezéséhez a középiskolai tanítási gyakorlatot választot­tam.

Ezt a módszert annak idején a szegedi iskola: Kanyó Zoltán, Csúri Károly és társai alakítot­ták ki. Bízom abban, hogy soraimmal az olvasók segítségére lehetek a leendő önálló értel­mezésben. Kivételesen nem recenzióról van szó, hanem az értelmezést könnyítő segéd­anyagról.

1. A cím értelmezése

Farkascseresznye. – A mai köznyelvben ez a szó alig használatos, ezért érdemes utána nézni a szó jelentésének!

A Magyar Értelmező Kéziszótár (szerkesztette Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.) a 357. oldalán ekként határozza meg: fn. nép nadragulya. Ugyanakkor a nadragulyáról a 983. oldalon ezt olvashatjuk: fn növ. erős szárú, harang alakú virágú, fekete bogyótermésű mérgező növény (Atropa belladonna)…

A nadragulya, bár inkább a Mediterránumra jellemző növény, nem ismeretlen tájainkon sem. Erre lehet bizonyság, hogy erről a növényről egy népdal is eszembe jut: „Ki az urát nem szereti / Ajjaj, jajjajjaj / Nadragulyát főzzön neki / Ladiladi, ladiladi, hopp, hopp, hopp. // Paprikát is tegyen rája /Ajjaj, jajjajjaj / Kiterítik nyolc órára, / Ladiladi, ladiladi, hopp, hopp, hopp.”  (in: w3.fsz.bme.hu/mtsz/dalok/dal0623.htm) Ez a dal a cím keltette asszo­ciáció, a műben ugyanis szó sincs a népiességről. A farkascseresznye / nadragulya fontos voltát azonban az is hangsúlyozza, hogy a címlapon (amelynek grafikáját Pusztai Virág ké­szítette) megjelenik.

A történetben előforduló főzet pedig az atropa belladonnából készült aqua Toffana nevű mérget is idézi, idézheti. És nem véletlenül szerepel a munkában utalás Paracelsus felisme­résére, miszerint a természeti anyagok mérgező hatása a mennyiség függvénye. Így jutha­tunk el az alkímiáig, noha ez a szál a regényben csak érintőleges…

2. A narrációról

A regény elbeszélője folyamatosan egyes szám első személy – ez a naplóregény határához közelíti a művet.

A vallomás hitelességét részben a nyelvi elemek, részben a történeti adalékok biztosítják. Utóbbiakat alapozza egyrészt a kötetvégi szójegyzék, melyben arab, török, latin, zsidó, né­met szavak magyar jelentését adja meg a szerző, másrészt egy térkép szerepeltetése: Pusztai Virág vázlata a középkori Szegedről a 119. oldalon. Ezért nem csak a „szögedi nemzet” (Bá­lint Sándor meghatározása) tagjai igazodhatnak el, hanem minden kíváncsi olvasó.

Nagyon érdekes, hogy az avatott epikus szerző nem léptetett be több narrátort – mindez személyessé és szubjektívvá teszi az alkotást! Ezzel felkelti a befogadók kíváncsiságát: hon­nan kerülhetett a szöveg elő? Erre vonatkozó információhoz azonban nem jut az olvasó.

Az egyes szám első személyű elbeszélő csak a regény utolsó lapjain utal arra, hogy írásban rögzítette a történetét. Addig joggal lehet olyan érzése is az olvasónak, hogy élőszóban be­szél, vagy következtethetne arra, hogy valaki lejegyezte a vallomását.

3. A sztoriról

A történet kereteinek és tartalmának vizsgálata érdekes adatokra utal.

A tér-dimenziók túl tágak. Az újkori Szeged mellett megjelennek Európa, Ázsia vidékei is, de még Afrikára is találhatunk utalást.

Az idő behatárolása kissé bizonytalan. Az elbeszélő életét meghatározó szegedi ferencesek történeti determinációja az 1570-80-as évek.

Ezek szerint tehát már túl vagyunk a drinápolyi békén, azaz 1568. február 17-én I. Miksa magyar király (német-római császárként II. Miksa) és II. Szelim oszmán szultán között Dri­nápolyban (a mai törökországi Edirne városában) létrejött egyezményen. Gyakorlatilag ez azonos volt a Magyar Királyság felosztásával, melyet megerősített az 1570-es speyeri egyez­mény. Az 1570. augusztus 16-án megkötött speyeri szerződés II. János magyar király (János Zsigmondként gyakorlatilag az első erdélyi fejedelem) és I. Miksa magyar király közötti megállapodás volt, amely a drinápolyi békével együtt jogilag rögzítette a fennálló állapotot (in: wikipedia.hu – 2013.11.01.)

A szereplők részletezése kivételesen elmaradhat. Viszont érdekes, hogy az egyes szám első személyű elbeszélőnek nincs se vezeték-, se keresztneve. Csupán a 113. oldalon jutunk el „névadásig”: a ragadványneve Farkascseresznye lesz [egy Valér nevű ferences testvér révén], mely elnevezésben, megnevezésben közvetlen és meghatározó szerepet játszik egy mérge­zéses gyilkosság.

4. A szerkezetről

Bene Zoltán, az avatott és tapasztalt író: tekintettel van az átlagos befogadókra.

Alkotásában alig tér el a hagyományos epikus szerkezettől, egyszersmind tekintettel van a posztmodern hagyományokra is: így és ezért jelenhetnek meg a műben az elbeszélő álmai (ezek valójában egyedi novellák, elbeszélések). Érdemes a kigyűjtött részleteket akár önál­lóan is megvizsgálni:

a) 20-25.o.: [Mihály, a képíró] – feltehetően a XIII. századra tehető

b) 27-29.o.: [kolostori történet] – feltehetően 1541 előtt játszódik, de az Inkvizícióra tett utalások szóhasználata leginkább a XIII. századi inkvizíciós hullámra utalnak

c) 30-35.o.: [Caligula-kori történet] – melyben az álomhős eljut Pannóniába, egyértelműen a Kr. u. 1. században zajlik

d) 56-57.o.: [Jahja bég története] – a XVI. századba helyezhető, Tasli-dzsali Jahja bég valós személy, az ún. dívánköltészet jeles alakja, az 1400-as évek végén születhetett és a XVI. század második feléig élt

e) 63-76.o.: [khoraszáni történet] – a szinte kisregényszerű álomelbeszélés történelmi ideje a 16. század első éveire tehető, hiszen a történetben emlegetett Nevái költő 1501-ben, Hus­szein Bajkara heráti uralkodó pedig 1506-ban halálozik el. Utóbbi halála a történet idejére esik, ez a szövegből egyértelmű.

f) 80-82.o.: [Krakkói történet] – bizonyosan 1543 előtt játszódik, amikor még független volt Szeged. A peregrinus diák Krakkóból tér haza, ugyanis a reformáció terjedése előtt az ottani egyetemet is nagy számban keresték fel magyarok (lásd: Sylvester János!). A szövegben Mátyásra és Ulászlóra vonatkozó utalás valószínűsíti, hogy Mohács előtti eseményekről van szó.

A hat toldás nem kavarodást jelent, hanem sokszínű, karneváli világábrázolást is. Bene al­kotása ekképpen közelíthető akár a bahtyini polifonikus regényhez.

Az álmok azonban nemcsak történetek, hanem egyfajta látomások is: mint ilyenek az elbe­szélő személyisége egyediségének bizonyítékai. Hogy ezek a főhős ifjúkori csonkolásos bal­esetének következményei-e, vagy olvasmányélményeinek tükröződései, netán a különféle tudatmódosító anyagok alkalmazásának eredményei, vagy egy érzékeny ember, egyfajta médium látomásai – ezt minden olvasónak magának kell eldöntenie.

Figyelemreméltó, hogy az író sokat áldoz a főszereplő=elbeszélő jellemfejlődésének érzé­keltetésére is.

5. Történelmi regényről van szó

Mint korábban említettem, Bene Zoltán mindent elkövet a tér-idő követelmények teljesíté­séhez, tehát valódi történelmi regényt ír.

Szereplői térbeli valóságos tájban élnek, melyet a csatolt térkép is alátámaszt. Az időbeli, kortársi viszonyokat politikatörténeti adalékok helyett a szókinccsel oldja meg. Az is érde­kes módszer, hogy a regényben szinte egyetlen konkrét történelmi utalás sem található. Egyetlen kivétel akad: Tóth Mihály 1552-es szegedi kalandja.

Ugyanakkor rendkívülivé teszi Bene művét a világnézeti szivárvány.

Találkozunk a reformáció és a katolicizmus küzdelmével.

Megismerkedhetünk a muzulmán világszemlélettel (akár érdemes lenne törökre is lefordí­tani művét!).

Kapcsolatba kerülhetünk a középkori és koraújkori filozófiával, orvoslással…

Valamint – és ez a mának is szólhat – a török által megszállt keresztény magyar világ hiteles rajzával. Egyfajta allegóriaként a Bene-regény felveti azt a kérdést is (mindenesetre az ol­vasó asszociálhat erre): hogyan élhetünk egy jogfosztott politikai környezetben

A szögedi olvasók figyelmét a mű felhívja A hollók gyomra című Bene Zoltán-regényre (amelyre jelen kötet már a borítójával is utal), valamint Darvasi László A könnymutatvá­nyosok legendája című alkotására is. Ezekben a művekben ugyanis már megjelent a XVI. századi Szeged.

Összegzésül: a történelmi regénytől elvárható történelmi hitelességet nemcsak a tárgyi vi­lág részletező rajza bizonyítja, de legalább ilyen mértékben a korabeli gondolkodás felidé­zése és az életmód reális ábrázolása is! Ezért tekinthető példaértékűnek a mű!

Zárlat

Bene Zoltán kísérletező epikus szerző.

Eddigi munkásságában hol a múltat tekintette keretnek, hol a jelent vizsgálta.

Bizonyos mértékben kapcsolódik az arisztotelészi elgondoláshoz: a művészet célja az em­beri világ visszatükrözése. Ezt erősíti minden eddigi alkotása.

Ugyanakkor a jelen regény mottója: „… az ésszerűtlenségek néha nem is azok, mert való­színű, hogy valószínűtlen is történhetik” (Arisztotelész: Poétika) a teremtő, alkotó művész szabadságára is utal.

Bene Zoltán, az 1973-ban született író, drámaíró mindent elkövet, hogy felhívja a befogadók figyelmét az értékek világára. Ezzel eltávolodik a posztmodern szubjektivitásától, s a jövő értékőrző és -teremtő irányzatának jeles képviselője lesz.

(Bene Zoltán: Farkascseresznye. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013. 125 o.; 1.600,- Ft)

 Árpás Károly