Ernesto Rodrigues: Újrakezdés
Egy vírus körbejárja a földet.
Hosszú a lappangása, akár
ennek a versnek. Nem pusztul
el születéskor, mint más pórul
járó nyomorultak. Nem éhínség,
mely egyéb milliók életét hizlalja.
Klímakatasztrófa, szenny, bombák –
épp elég kárt okoznak. De a világ
átalakulóban. Talán attól fél, hogy
a gonosz vírus hirtelen mindenkit
átvág, aki nem, nem képes belátni,
rabul ejtette a kapzsiság hálója.
[…]
Ernesto Rodrigues (1956) portugál író, költő, fordító és esszéista. Többek között Kertész Imre és Krasznahorkai László portugál fordítója. Legutóbbi kötete magyarul: Előre nem látható múlt (2020). |
Egy vírus körbejárja a földet.
Hosszú a lappangása, akár
ennek a versnek. Nem pusztul
el születéskor, mint más pórul
járó nyomorultak. Nem éhínség,
mely egyéb milliók életét hizlalja.
Klímakatasztrófa, szenny, bombák –
épp elég kárt okoznak. De a világ
átalakulóban. Talán attól fél, hogy
a gonosz vírus hirtelen mindenkit
átvág, aki nem, nem képes belátni,
rabul ejtette a kapzsiság hálója.
Több millióan zárkózunk be otthon,
rettegve a láthatatlan szörnyetegtől.
A hajléktalanok hová rejtőznek?
Merre iszkolnak a tőlünk idegen
világ szerencsétlen menekültjei?
Nincs bárka az általános özönvízben,
amit egymás közt terjesztünk, saját
lélegzetünkkel ontva magunkból a
gyilkos cseppeket minden öleléssel,
hiába mossuk kezeinket, ügyelve
a lelki higiéniára. Ebben a hálóban
nem ficánkol hal, csak fertőző óceán.
Senki sem áll készen a háborúra,
ami túl rövid csatának ígérkezett.
Az új ellenség jóval kifinomultabb:
nem szed annyi áldozatot, mint a
jövőt felemésztő környezetszennyezés
és öngyilkos merénylők a fosszilis
olajban tocsogó diktatúrák vigyorával.
Mégis bekerít minket észrevétlenül
ez az elragadó vakság, mely alig
különbözik láthatatlan uraink
mesterkélt nárcizmusától. Pedig
az emberiség nem ilyen. Hamis
hangok disszonáns szimfóniája
rejti az új típusú fejlődés zálogát.
Mások kínja és fájdalma előbb-utóbb
a sajátunkká válik. A futó gyönyör
hét számjegyű összeggé hígítva
semmit sem ér, ha minden elvész,
és halvány emlékünk sem marad.
Élj és virulj, költemény, vezesd át
a sötét karantént egy ragyogó nyárba,
ahol a Szél és a Nap a jövő energiája.
Ne tűnj el a fekete-fehér horizontról,
ahol felragyog egy színes szivárvány.
Fel kell vennünk a harcot a vírussal,
amit az aljas tudatlanság teremtett.
A diadal egyenlőtlen lesz, de tanulságos.
Mocsárban tükröződő önzésünknek
befellegzett, amint a történelem
elszámol a járvánnyal, és kiderül,
hogy a személy nem egy puszta szám.
Hála az orvosoknak, akik kérdés nélkül
cselekednek. Szégyen, de így vagy
úgy: megváltozunk. Különben jöhet
egy új hullám, amely sakkban tartja a
pozitív tesztektől rettegő emberiséget.
Tolvaj Zoltán fordítása