„én soha nem olvasok el egy könyvet teljes egészében, mielőtt lefordítanám”

– Ön neves francia műfordító, aki magyar nyelvből is fordít, így kíváncsian kezdeném azzal a kérdéssel az interjúnkat, hogy mi volt az Ön első találkozása a magyar nyelvvel, irodalommal? 

– Első találkozásom a magyar nyelvvel kórusban történt. Karnagyunk átadta lelkesedését Magyarország iránt, ahol néhány hónapot töltött, a Liszt Ferenc Akadémián. Amikor magyar népdalokat énekeltetett velünk, nagyon szigorúan figyelt a kiejtésre. Pont a kiejtés tetszett, nagyon kellemesnek találtam, bár nem értettem egy szót sem. Nyelvész lévén (némettanár voltam), érdekelt maga a nyelv is. Megtanultam, majd tovább tanultam a Sorbonne-on magyar szakosként, ott jobban megismertem a magyar irodalmat. 

– Mióta foglalkozik magyar művekkel, kiket fordított / fordít szívesen? S műfordítóként mi a módszere? A nyelv izgatja elsősorban, nyelvi megoldásokat, mondatok lát, vagy az adott szöveg tartalmi vonatkozásai befolyásolják egy könyv fordításakor? Melyik volt a legnehezebben fordítható, legbravúrosabban átültetett szövege? 

– Az egyetemi tanulással párhuzamosan közreműködtem Jean Perrot professzor lexikográfiai csoportjában, a csoportunk magyar vezetője felkért, hogy fordítsam le Németh László Gyász című regényét. A Gyász után lefordítottam Hász Róbert Diogenész kertje című könyvét, meg több művét is, amiben mindig tiszta örömet leltem. Egyrészt nagyon szeretem az írását, kristálytiszta, elegáns, nagyon szuggesztív nyelvezete van. Másrészt mindig is lenyűgözött minden egyes regénye, amelyek szorgalmas dokumentáció alapján igen sokféle témát dolgoznak fel. Mondhatom, hogy őt fordítom legszívesebben. Másfelől egy budapesti tartózkodásom alatt fordultam az akkori egyetlen irodalmi ügynökséghez, ahol felajánlották nekem Szabó Magda Az ajtó című művét, amely éppen akkor jelent meg. Nagy felfedezés volt számomra.

Nemegyszer meg kellett kérdeznem magyar ismerősöktől, hogyan értik ezt meg azt. De lebilincselt a könyv, kihívás is volt, úgyhogy lefordítottam Az ajtót saját szakállamra (igazából mindig így csinálom), és csak több év után lett kiadója. Utána tovább fordítottam Szabó Magda műveit, vagy a kiadó megbízásában felfrissítettem régi fordításokat. Legutóbb Kun Árpád Boldog észak című művét ajánlották fel, amit szintén nem könnyű lefordítani, de amelynek világát nagyon megszerettem. 

Nincs igazi módszerem. A legtöbb kollégámmal ellentétben én soha nem olvasok el egy könyvet teljes egészében, mielőtt lefordítanám. Felfedezem, ahogy lefordítom. A nyelvi megoldásoknak és a szöveg tartalmának ugyanaz a jelentősége, de ez is függ a lefordított szövegtől. Aztán a következő fázisban mondatról mondatra visszatérek a fordításomhoz, javítgatom, csiszolom, de ezúttal már a francia nyelvről van szó. Mellesleg, úgy gondolom, hogy jól fordítani csak a saját anyanyelvre lehet. 

Fordítás során az a célom, hogy a francia olvasó ugyanazt értse és érezze, mint a magyar, aki az eredetit olvassa. Ezért a lehető legközelebb kell kerülnöm az eredetihez a nyelvi szintek, a ritmus stb. tekintetében. A francia nyelvű olvasónak pedig a lehető legtermészetesebb legyen az olvasás, anélkül, hogy úgy érezné, hogy lefordított szövegről van szó, még az eredetihez való némi “hűtlenség” árán is. Lefordíthatatlan is van, például olyan kulturális vagy történelmi elemek, amelyek ismeretlenek vagy idegenek a francia nyelvű közönség számára. Néha szükség van arra, hogy lábjegyzetekkel magyarázzuk őket. 

– Európa minden kultúrájában majdnem kétszáz éve él egy makacs sztereotípia, avagy toposz, miszerint a magyar nyelvet nehéz fordítani, ez pedig befolyásolja a magyar irodalom külföldi terjesztését. Ön hogy látja, valóban így van ez?

– Igaz, hogy a magyar nyelvet nem könnyű lefordítani, de melyik nyelvet az? Az, hogy mennyire könnyű vagy nehéz lefordítani, nagyban függ minden egyes szerzőtől, könyvtől. Szerintem például Krúdyt nem lehet lefordítani. Vissza lehet adni a szöveg tartalmát, az elmesélt történeteket, de a csodálatosan szép nyelvezetét nem. 

Egyébként úgy gondolom, hogy a magyar irodalom alacsony elterjedtsége inkább különböző történelmi és kulturális körülményekre vezethető vissza.

Pl. Viviane Hamy azért utasította vissza Hász Róbert 1902-ben, a Vajdaságban játszódó regényét, mert „túlságosan távol állt a mi kulturális kereteinktől”, vagyis szerinte, ha Londonban vagy Berlinben játszódott volna, akkor jó lett volna – amit teljesen abszurdnak tartok. 

– Mennyire nehéz egy ilyen „kis irodalmat” beemelni a francia irodalmi – mind a kiadói, mind az olvasói – érdeklődési körbe? Mi a kiadók viszonya egy marginálisabb, kelet-európai irodalomhoz? Mik a kiadás körülményei? Inkább egzotikum lesz egy magyar regény, vagy esetleg olykor nem elég érdekes? Azt azért látjuk, hogy Szabó Magda esetében inkább az előbbi esett állt fent, de hogy van ez most? 

– Hogy látja, mit olvasnak a franciák? Milyen műfajt, témákat kedvelnek leginkább? Mely nép irodalmát olvassák szívesen, melyikre nyitottak? Ennek függvényében pedig a magyar irodalomból mely szerzők, mely műfajok, milyen művek tudnak a legjobban illeszkedni ehhez a (francia) olvasói ízléshez, kedvhez?

– Sajnos erre a két kérdésre nem tudok válaszolni. Én csak kívülről ismerem a kiadói világot, nem a működését, és évek óta távol vagyok az irodalmi élettől. 

– A francia kiadói rendszerben milyen szerepe van egy műfordítónak? Mennyire vállal szerepet a kötetek felkutatásában, kiválasztásában, amiket majd később lefordítanak? Amikor Ön Szabó Magdát fordított, az mennyire volt az egy közös keresési folyamat Viviane Hamyval? Ön hogyan dolgozik? Javasol, keres saját maga könyveket? Emellett pedig: alapvetően honnan és hogyan tájékozódnak a francia kiadók – befolyásolják őket az itthoni és nemzetközi sikerek?

– Ami a műfordító szerepét illeti, minden lehetséges, ahogy én is tapasztaltam: Hász Róbert irodalmi ügynöke a Sorbonne-Nouvelle – Paris III egyetemhez tartozó magyar egyetemi központot (CIEH) kereste fel egy fordító megtalálásának reményében. Megnéztem a novelláit és Diogenész kertje című regényét, mind tetszett, lefordítottam. Kb. húsz kiadónak is ajánlottam a fordításaimat, és Viviane Hamy néhány év után kiadta a regényt. 

Ahogy fentebb említettem, úgymond „felfedeztem” Az ajtót. Spontán fordításomat felajánlottam többek között Viviane Hamynak, aki kiadta, miután máshol hallott róla, majd megvásárolta Szabó Magda összes többi regényének jogait. 

Kun Árpád esetében a kiadója, a Magvető a frankfurti vásáron javasolta Boldog észak című regényét Viviane Hamynak, aki utána megkérdezte tőlem, hogy le akarom-e fordítani. 

Azt hiszem azonban, hogy eléggé marginális vagyok a szakmában, mivel spontán is fordítok. Tulajdonképpen soha nem voltam – és most egyre kevésbé vagyok – valóban a térképen.

A francia kiadók honnan szerzik az információkat? Mindenkinek megvannak a hálózatai és forrásai. De ebből a szempontból létezik egy viszonylag ismeretlen szakma, az un. scouts, irodalmi felderítők, közvetítők, akik szemmel tartják a nemzetközi – különösen angolszász – könyvtermést, és olyan könyveket javasolnak, amelyek megfelelnek az őket alkalmazó kiadók szerkesztői irányvonalának. A helyzet nyilvánvalóan eltérő attól függően, hogy „kisebb” független kiadókról, vagy hatalmas cégekről van-e szó, amelyek egyre jobban uralkodnak a piacon, úgyhogy a kereskedelmi szempont lesz egyre fontosabb. 

Ferencz Hedvig

P. S. Legfrissebb hír: most hallottam egy új francia kiadóról, Les Argonautes éditeurről, amely kizárólag európai irodalommal foglalkozik, s angol kivételével minden európai nyelvről fordításokat kíván megjelentetni.

Az alábbi interjúban az említett kiadó alapítónőjétől tájékozódhatunk a kiadó működéséről, egyelőre francia nyelven: https://labodeledition.parisandco.paris/a-la-une/entretiens/les-argonautes-editeur-la-premiere-maison-d-edition-independante-specialisee-en-litterature-europeenne