tiszatáj | 2016. június 24.

Emlékezetmunka, topográfiai pontok és a séta

BESZÉLGETÉS A JÓKAI NYOMÁBAN A „HOTEL JÓKAIVAL” IRODALMI SÉTA SZERVEZŐIVEL
Ma, amikor lépten-nyomon a kötelező irodalom a téma mindenhol, lehet, hogy nem éppen korszerű Jókaival foglalkozni, pedig érdemes lenne átgondolni, hogy a lassan általános elfogadott szemlélet, mely szerint Jókai avítt és maníros, valóban megfelel-e a valóságnak? Hansági Ágnes és Mészáros Márton ­– Hotel Jókai (Jókai séták) főszervezői –, Jókai nyomába eredtek, nemcsak a regények, naplók és egyéb feljegyzések, hanem utcanevek, házszámok segítségével, velük beszélgettünk egy újszerű és korszerű Jókairól […]

BESZÉLGETÉS A JÓKAI NYOMÁBAN A „HOTEL JÓKAIVAL” IRODALMI SÉTA SZERVEZŐIVEL

Ma, amikor lépten-nyomon a kötelező irodalom a téma mindenhol, lehet, hogy nem éppen korszerű Jókaival foglalkozni, pedig érdemes lenne átgondolni, hogy a lassan általános elfogadott szemlélet, mely szerint Jókai avítt és maníros, valóban megfelel-e a valóságnak? Hansági Ágnes és Mészáros Márton ­– Hotel Jókai (Jókai séták) főszervezői –, Jókai nyomába eredtek, nemcsak a regények, naplók és egyéb feljegyzések, hanem utcanevek, házszámok segítségével, velük beszélgettünk egy újszerű és korszerű Jókairól…

– Miért éppen Jókai? Nem mondhatnánk, hogy a legközkedveltebb szerzőnek számít manapság…

Hansági Ágnes: Az elmúlt tíz évben a Jókai-értés mondhatni kopernikuszi fordulatot vett, jóval korszerűbb lett. A köztudatban azonban még mindig az a 19. század végéről megörökölt kép él, hogy Jókai nem volt elég korszerű, mert nem írt pszichológiai regényeket. Leegyszerűsítve: „beleragadt” a kardos-kalandos regényíró pózába, nyakon öntve egy jó adag, mézes-mázas nemzeti mitológiával. Ha ma egy olvasó ezeket a hívószavakat hallja, biztosan nem fog a könyvei után nyúlni Az elmúlt tíz-tizenöt évben számos olyan értelmezés született, amelyek, azt bizonyították, hogy Jókai poétikailag is modern, és a modern élet problémáit feszegető szövegeket írt. Ehhez azonban le kell róla fejtenünk a nemzeti romantikus mítoszát.
Az Egy ember, aki mindent tud című regénye egyértelműen kezdeményező, világirodalmi összevetésben is, hiszen a könyv a Bouvard és Pécuchet pendant-ja.  Flaubert ezzel a befejezetlen regényével tulajdonképpen maga számol le saját korábbi regényeszményével, a pszichológiai regénnyel, és a szcenikus szerkesztéssel egy jóval modernebb regényformát alkot meg… Azt, hogy Jókai és Flaubert szövegeinek esetlegesen közös mintája, gyökere lehetne, erősen kétlem, de elgondolkodtató, hogy Jókai regénye a korábbi (1874-es, Flaubert regénye csak 1881-ben jelent meg). Ez sincs benne a köztudatban, ahogy Jókai médiaérzékenysége sem. A tárcaregényt mint kitűnő mediális csatornát használata, ami egyáltalán nem igénytelen termékek megjelenését jelentette, hanem azt, hogy a regény, az irodalom  valóban elért az olvasókhoz.  Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése is tárcaregényként jelent meg először magyar fordításban.

– Mikor dőlt el, hogy megvalósítjátok a Jókai sétákat, és hogyan folytak az előkészületek?

Mészáros Márton: Ági már többször mondogatta, félig viccesen, hogy kéne egy ilyen, aztán volt egy Jókai-konferencia előadásainak anyagát tartalmazó tanulmánykötet-bemutató, amelynek szerkesztői Hansági Ágnes és Hermann Zoltán voltak. A rendezvény előtt ültünk le a Hadikban, és akkor döntöttük el végleg, hogy izgalmas lenne egy ilyen sétát megcsinálni. Ági rengeteget tett az utóbbi években azért, hogy megváltozzon a Jókai-értés. Én meg a Palotanegyedes irodalmi sétákat csináltam a Fisszel és az Imagine Budapesttel, illetve az ebből készült gps-es mobilalkalmazást Bajzák Annával, és ez fellelkesítette Ágit. Aztán 2016. februárjában elkezdtük a szervezést, és teljesen társadalmi munkában csináltuk, ha ez a fogalom még ismert az olvasóknak… Az egyetemen (Károli Gáspár Református Egyetem) van egy 17 éve működő csoportunk, a Kontextus Műhely, ahol nagyon – nem feltétlenül Jókai iránt – elkötelezett fiatalokkal dolgozhatunk együtt, és bár semmilyen ellentételezést nem kaptak érte, mégis rengeteg energiát öltek bele. Az anyaggyűjtéstől kezdve a szervezésen át mindenben részt vettek. A legfelemelőbb az volt, hogy mindenki magáénak érezte a programot, és mindenki megtalálta benne a saját feladatát. Komoly kooperációra volt szükség, megjelentettünk egy tájékoztató füzetet, ennek tartalmi részét Hansági Ági, formai részét Pataki Viktor vállalta, csináltunk egy honlapot, és Szekeres Vanda készített egy szerintem nagyon jópofa werkfilmet, amit már elég sokan megnéztek.

– Mi volt a cél a programmal, aminek a formája is egy viszonylag új műfajnak számít, irodalmi séta a közönséggel, miért éppen séta?

Hansági Ágnes: Az ismeretterjesztés hagyományos csatornái mára nagyjából megszűntek. A felsőoktatásban, a kutatóhelyeken létrejövő új eredmények, az aktuális tudás, amit a mindennapi életben is használni lehetne, nem jelenik meg a tömegmédiában, lényegében nem jut az egyetem falain kívülre, és ez ellen valahogy küzdenünk kell. Egy séta arra természetesen nem alkalmas, hogy elmélyült, új tudáshoz jutassa a résztvevőit, de arra tökéletes, hogy a látogatók érdeklődését felkeltsük. A kulturális örökség egyik kulcskérdése, hogy amire folyamatosan emlékeztetnek, az nehezebben kopik el. A séta során az élmény, a megtapasztalás intim helyzetében kapcsolunk történeteket terekhez, utcákhoz, épületekhez, és ezek az információk szépen elkezdenek dolgozni. Az emlékezetmunkát próbáljuk elősegíteni ezzel, hozzákötni a városi tájtárgyakhoz, a topográfiai pontokhoz a sztorikat. Úgy tűnik, ez nagyon jól működik, előhívja az emlékeket, a sétán vagy korábban már hallottakat, olvasottakat.

Mészáros Márton: Nem időrendben követjük Jókai életét, hanem egy teljesen külső szisztéma szerint, azaz, hogy melyik ház hol helyezkedik el. Ez egy egészen más struktúrát teremt, és számos olyan dolgot mutat meg, ami a hagyományos időbeli linearitás szempontjából nem látszik. A tér kezdi el szervezni a történteket, és ez – jobban belegondolva –, csaknem költői.

– Milyen új dolgok derültek ki számotokra a kutatás során?

Hansági Ágnes: Azt hinné az ember, hogy Jókairól már minden információt feldolgozott a pozitivista filológia, de hát nagyjából a lakcímek sem voltak meg.

Mészáros Márton: Ági tudott jópár címet fejből, aztán van a Magyar Irodalmi Helynevek A-Z-ig (amitől mindenkit óva intek), majd Ágiék átnézték a kritikai kiadást: és sokszor ott sem a pontos adatokat találtak, miközben az utcanevek, a számozás is megváltozott, és egy csomó épület már nem is áll.

Hansági Ágnes: Akad egy-két szakcikk, amelyik foglalkozik Jókai lakóhelyeinek a kérdésével is, de azokban sokszor több a tévedés, mint a tényközlés, így sok dolgot a levelekből, forrásokból kellett kiderítenünk.

– Miért vándorolt ennyit Jókai ilyen kis területen belül, és mi maradt ki a sétából, ami szintén hozzá kapcsolható helyszín lett volna még?

Hansági Ágnes: A Jókai család anyagi viszonyai folyton változtak, a polgári mentalitás, amit Komáromból hozott, erősítette a folyamatos befektetés, a gyarapodás, a tudatos gazdálkodás vágyát, miközben bárki egy váltót az orra alá dugott, azt szó nélkül aláírta. Mikszáth nyíltan, Szini Gyula virágnyelven beszéli el a Jókai-életregénynek azt az epizódját, amikor 1880-ban Tisza Kálmán közbenjárására Ferenc József fizette ki a „házipénztárból” Jókai akkorra már kezelhetetlen tartozásait. De természetesen azért igen jómódban éltek. Saját örökségével nem sáfárkodott túl jól, de a bátyja, Károly is földszerző gazdálkodó, az újabb befektetéseken, eladáson, vételen, korszerűsítésen együtt spekultáltak a fivérek. Jókai borral is kereskedett a Svábhegyen. Eközben finanszírozni kellett a füredi villát és kertet, az aktuális pesti lakást, eltartani a családot, meg persze sok-sok kölcsönt adni.

Mészáros Márton: A séta logikájából következően túl nagy távolságokat azért nem lehet megtenni, de a Hotel Jókai esetében nagy szerencsénk volt, mert párszáz méterenként van egy állomás. Két fontos belvárosi helyszín maradt ki, a Bajza utca és az Erzsébet körút, ahol meghalt, de ott rettenetes a zaj, és olyan keskeny a járda, hogy az emléktáblát is alig lehet elolvasni. És persze kimaradt még az Üllői út, ahol leghosszabb ideig lakott, a Költő utca a Svábhegyen és Balatonfüred.

– Hogyan tovább, mi lesz a Hotel Jókai sorsa?

Hansági Ágnes: Reméljük, hogy nem jut a Magyar utcai ház sorsára, és senki nem akarja lebontani, de ha az eltűnése után tizedannyi ideig még őrzi majd az emlékezet, már nem sétáltunk hiába. A tréfát félretéve: eddig közel százötvenen sétálták le velünk ezt az útvonalat, amit óriási dolognak tartok. Nyilván nem lehet a célunk, hogy mindenkit kézenfogjunk, és rávegyünk, hogy ne a járdát bámulva rója az utcákat, hanem nézzen fel ezekre a fantasztikus építészeti csodákra, amelyek között olyan világnagyságok élek, mint például Jókai Mór – akit Csehov a nyolcvanas évek végén azért próbált utánozni, hogy az orosz közönség felfigyeljen rá. Az viszont nagyon jó volna, ha gimnazistákkal, iskolásokkal is végigsétálhatnánk ezt az útvonalat, mert ha valaki egyszer felnéz ezekre az épületekre, megnézi ezeket az ablaksorokat, és arra is emlékezni fog egyszer, kik éltek ezek között a falak között, bizonyosan jobban fogja érezni magát ebben a városban.

Mészáros Márton: Az utolsó pótséta után jöhet a nyári pihenés, és talán, ha lesz érdeklődés, kicsit más keretek közt szeptemberben újraindul a program.

Szekeres Nikoletta

(Jókai nyomában a „Hotel Jókaival” irodalmi séta. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest)