Tiszatájonline | 2013. december 5.

Elekes Dóra: A dzsinnek

Megint elrabolták a dzsinnek a mutert. Ott laknak az ágya alatt, a palackban, és mindig hallani lehet, amikor kijönnek, olyan érdekes, cirpegő hangja van, mint amikor ereszt a vizes gumimatrac. Amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele. Így van ez a nagy BUMM óta, azóta, hogy a fater a Balcsiról hazafelé jövet egyszer csak megállt a kocsival az út közepén, azért állt meg, mert a muter épp a fejét püfölte […]

Megint elrabolták a dzsinnek a mutert. Ott laknak az ágya alatt, a palackban, és mindig hallani lehet, amikor kijönnek, olyan érdekes, cirpegő hangja van, mint amikor ereszt a vizes gumimatrac. Amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, mindenféle vicces dolgokat csináltatnak vele. Így van ez a nagy BUMM óta, azóta, hogy a fater a Balcsiról hazafelé jövet egyszer csak megállt a kocsival az út közepén, azért állt meg, mert a muter épp a fejét püfölte, és biztos fájt neki, szóval megállt, és azt mondta a muternak, hogy szálljon ki, a muter meg kiszállt, és engem is kirángatott a hátsó ülésről, és akkor a fater továbbhajtott, a muter meg utána hajított egy bográcsot, és azt kiáltotta, hogy BUMM!, és elkezdett nagyon-nagyon nevetni, és közben csorgott a könnye, és én is nevettem, mert olyan szép, vidám este volt, és a muter is olyan viccesen nevetgélt meg dülöngélt a magas sarkújában meg a kis virágos ruhájában ott az út közepén. Aztán abbahagytuk a nevetgélést, és segítettem a muternak egyenesen menni, és kitartottuk a hüvelykujjunkat az autósoknak, mert már kifigyeltük, hogy így szokták csinálni az igazi stopposok, és nem sokkal később meg is állt egy bácsi, és fölvett bennünket, és nagyon kedves volt a muterral, csomót beszélgettek is, és a bácsi egészen a kapuig fuvarozott minket, sőt a muter telefonszámát is elkérte, és a muter az ő fejét már nem püfölte egyáltalán.

Amikor hazaértünk, láttuk, hogy a fater elköltözött. Amióta a fater elköltözött, azóta nem lakik otthon, csak hétvégente jön, hogy elvigyen a vidámparkba vagy a bábszínházba vagy az állatkertbe vagy a moziba vagy az étterembe vagy a nagymamához vagy a bányatóhoz, és amikor jön, akkor mindig aranyosan beszélgetnek a muterral, a jegyeimről meg a nagymamáról meg a szépidőről, meg valami Fiktorról is, és ennél a résznél mindig sokat nevetnek, meg vicces arcokat vágnak, és a muter már nem püföli a fater fejét, csak a fater néz egy kicsit aggodalmasan a muterra, de lehet, hogy rosszul látom.

Amikor a dzsinnek elrabolják a mutert, bármi lehetséges. Épp a faterral vagyok a nagymamánál, példának okáért, és vacsorázunk, és csörög a telefon, és a muter szól bele a telefonba, és kérdezi, hogy na mi van, és amikor a fater mondja neki, hogy épp eszegetünk, akkor a muter ijedten megkérdezi, hogy mért nincs a gyerek az iskolában, amikor pedig már nyolc óra van. Amikor a fater elmondja, milyen vicceset kérdezett a muter, én kacarászom, de a fater nem kacarász, csak néz aggodalmasan, a nagymama pedig azt mondja, látod, kisfiam, a Lilivel kelletett vóna maradnod. Nem értem, hogy jön ide a Lili. És egyáltalán, hogy ki az. De mindegy is, ilyenkor tudom, hogy a mutert az idődzsinn rabolta el, akinek az a feladata, hogy összekuszálja az időt, az estéből reggelt csináljon, az éjszakából nappalt, a nappalból pedig éjszakát, mint amikor teljes napfogyatkozás van, és minden éles lesz, mint a kés, és össze-vissza mászkálnak a hangyák, és vinnyognak a kutyák.

Az idődzsinn olyat is csinál néha, hogy elfelejteti a muterral, hogy értem kell jönnie a suliba. Ez nem olyan vicces, mint amikor a vacsoránál odatelefonál, mert ilyenkor a Zsófi néni általában ideges lesz, hogy már mennie kéne haza dolgozatokat javítani, és össze-vissza rohangál meg intézkedik, míg nekem egyedül kell várnom rá az osztályban. De azért ez is jó, legalábbis a tanulmányi előmenetelem szempontjából, mert amíg a Zsófi néni össze-vissza rohangál meg intézkedik, én kikeresem a nevemet a naplóban, és négyesre javítom át a földrajz egyesemet. Aztán visszajön a Zsófi néni, és kimegyünk a suli elé, hogy megvárjuk a mutert, és amikor megjön, a Zsófi néni sugdolózni kezd vele, egyre idegesebben, csak mondatfoszlányokat hallok, olyanokat, hogy „ilyen állapotban”, meg hogy „kötelességem”, meg hogy „kikérem magamnak, én főosztály-vezető”. Ezt már a muter mondja, miközben a Zsófi néni épp megpróbálja kicsavarni a kezéből a slusszkulcsot. De a muter nagyon erős, meg ügyes is, és nem hagyja a Zsófi néninek kicsavarni, úgyhogy otthagyjuk faképnél, bevágódunk a kocsiba, és a kocsi kilő, mint a nyíl, vagányul csikorognak a kerekek, áthajtunk a piroson, össze-vissza kanyarogva kerülgetjük a szembe jövőket, aztán ránk tapad egy rendőrautó, de azt is lerázzuk, mert a muter úgy tud vezetni, mint egy igazi autóversenyző, és kézifékes fordulást is tud. Amikor odaérünk a ház elé, a muter csinál magának egy kis helyet, és beparkol, aztán kiszáll, de megint abban a billegős magas sarkújában van, úgyhogy elszédül, mert olyan magas, és egy kicsit leül pihenni az úttest közepén. Kényelmesen ücsörög, nézegeti az aszfaltot, de én már mennék haza, mert éhes vagyok, és az autóknak se jó, hogy folyton kerülgetniük kell a mutert, úgyhogy odamegyek hozzá, és segítek neki fölállni, meg fölmenni a lépcsőn. Aztán otthon lefektetem, hogy kialudja a dzsinnt, kenek magamnak egy kenyeret, és lemegyek gördeszkázni, ezerrel tépek lefelé a Sasadi úton.

Busszal jövök haza, hogy ne kelljen megmászni a hegyet. Nincs jegyem, se bérletem, de nem baj, mert ha jön az ellenőr, akkor majd kitalálok neki valami vicces nevet. Kifigyeltem, hogy a vicces nevek hatástalanítják az ellenőröket. Mindig valami mást találok ki, hogy ne legyen uncsi; az állatosak a kedvenceim. Szabó Egér, Kovács Kígyó, Szentpéteri Zsiráf. Az ellenőr nem hisz nekem, mérgesen rám néz, én meg visszanézek rá, és barátságosan mosolygok, szótlanul nézzük a farkasszemet. Én bírom tovább. Az ellenőr hosszan nézi a szememet, aztán a számat, a nyakamat meg a karomat. Végül a saját cipőjét is megnézi, és akkor, tyuhú!, már tudom, hogy én nyertem: az ellenőr nézegeti a cipőjét, a fejét csóválja, és elmegy. Vissza se néz, mert ciki neki, hogy bebukta, és a következő megállónál el is húz a francba.

Amikor hazaérek, már sötét van, a muter meg felébredt, és nézi a tévét a konyhában. Már kiszállt belőle az idődzsinn, és most szomorú, mert hiányzik neki: olyan jól érezték magukat együtt. Ezért egy kicsit irigylem, mert nekem is vannak barátaim, akikkel jól érzem magam együtt, de azért nem olyan nagyon jó fejek, hogy például szomorú legyek, ha nincsenek ott. De hát vannak dolgok, amiket csak egyedül lehet igazán jól csinálni. Például gördeszkázni a Sasadin, meg fa tetejére mászni, oda, ahol már nagyon jól lehet félni, ha fúj a szél, meg üveggolyósat játszani egyszerre két csapattal, úgy, hogy tutira az enyimé győzzön. Meg műanyag dolgokat olvasztani szét a villanykörtén. Főleg filctollakat, azok olvadnak a legszebben, és aztán szép, színes foltot hagynak maguk után, ami lassan buborékos lesz és fekete, és közben kedves, megnyugtató szaga van. Megnyugtatásnak az is jó, ha leveszem a zoknimat, és a fatertól maradt pengével megkarcolom a bőrt a lábamon, a bokám meg a sarkam között. Csak picit karcolom meg, nem is nagyon fáj, és nem is nagyon látszik, míg a karcolás helyén meg nem jelenik egy szép, piros csík. Benyálazom az ujjamat, és szétkenem a csíkot, és a nyugalom szétszalad bennem, mint az üveggolyó.

A muter a konyhában ül, nézi a tévében a Ragyogás című családi filmet, egy Selli nevű szépséges színésznő sikoltozik benne. A muter nem szól, és inkább én se, mert nem nagyon szereti, ha szólok, amikor a tévében szépséges színésznők sikoltoznak. Amikor még nem voltam, a muter is szépséges volt, de aztán miattam elmúlott neki. Én meg nem tudom megvigasztalni, mert én nem vagyok szép. Amikor még rövid volt a hajam, fiúnak is néztek a felnőttek, én meg vitatkozásból megmutattam nekik a puncimat, és ez általában meggyőzte őket. Egyszer el is meséltem a muternak, hogy hogyan szoktam a punciról meggyőzni az embereket, de a muter erre föl megpofozott, és olyanokat kiabált, amiket nem is értettem egyáltalán. De azóta egyszer sem vágta le a hajamat, úgyhogy most jó hosszú.

Megy a tévében a sikoltozós film, én meg odalopakodok az ajtó mögé, úgy, hogy ne vegyen észre a muter, és onnan nézem. A Selli bezárkózott a fürdőszobába, és van nála egy nagyon hosszú kés, és egy bácsi, akit igaziból Dzsekknek hívnak, de a film kedvéért most éppen Dzsoninak, nagyon vicces arcokat vág az ajtó mögött. Forog a szeme, meg mozog a szemöldöke, és közben mindenféle jópofa dolgokat mond a Sellinek, például azt, hogy kis malac, kis malac, engedj be, de a Selli biztos ismeri tovább is a verset, úgyhogy nem engedi be, és csak sikoltozik tovább, meg szorongatja a kést. Erre föl szegény Dzsoni megfog egy baltát, vagy fejszét, vagy fokost, vagy alabárdot vagy micsodát, és elkezdi betörni vele az ajtót, és közben még mindig vicces arcokat vág, és kedvesen mosolyog, és mókásan forog a szeme, és amikor sikerül neki betörni az ajtót, úgy, hogy a feje is beférjen, akkor bedugja, és megnyugtatásul bemutatkozik a Sellinek, hogy ő a Dzsoni. De a Selli nem hisz neki, ezért a Dzsoni hiába dugja be a kezét, hogy kinyissa az ajtót, és beszélgessenek, a Selli odacsap neki a késsel. Van a filmben egy kisfiú is, aki olyanokat mond, hogy redrum, sőt a Selli rúzsával fel is írja az ajtóra, hogy ne felejtse el. A redrum angolul van, azt jelenti, hogy piros rum, és a tengerészek jó barátja.

A muter nézi a filmet, és olyanokat mond, hogy hű, meg hó, meg az annyát. Ott van a lábánál a palack, néha belenéz, hogy van-e már benne új dzsinn. Nem tudom, most melyik dzsinn az ügyeletes, eléggé kiszámíthatatlan, az idődzsinn ma már volt, szóval ő ma már nem lesz, de jöhet még például a térdzsinn. A térdzsinn is jó fej, egyébként. Ő azt szokta csinálni, hogy elcsalja a mutert mindenféle izgalmas helyekre, és ott felejti, és akkor meg kell találni. Mindig járnak hozzánk a muter barátai, kedves, vidám emberek, ott van például a Heni, akinek mindig piros az arca, és vicces, bojtos sapkákat hord, és finom technokol szaga van, meg ott van a Heni barátja, a Jani, aki ismer egy csomó rendőrös viccet, és nagyon hangosan tud böfögni, de nem szabad tudni róla, hogy a Heni barátja, mert a felesége, akit ő asszonypajtásnak nevez, nem szeretné, hogy barátkozzanak.

A múltkor, amikor a térdzsinn elcsalta a mutert, épp a Heni meg a Jani voltak nálunk, valami nyalogatós filmet néztek a videón, üldögéltek egymás ölében, és nevetgéltek. De aztán késő este lett, és vége lett a filmnek, és a muter még mindig nem volt sehol, és nem volt otthon semmi vacsora, úgyhogy akkor a Heni azt mondta nekem, hogy gyere, keressük meg a mutert. Én meg mondtam, hogy jó, keressük. És akkor elkezdtünk bóklászni a környéken, és bementünk a vendéglőkbe, ahol csupa vidám és barátságos vendégek ültek, és kíváncsian néztek rám, mert már késő volt, és nem voltak ott rajtam kívül más, izgalmasabb gyerekek. És mindenütt mondták, hogy á, az Ilike nincsen itt, nem láttam már napok óta, tényleg, hol lehet az Ilike. És akkor mentünk tovább, és az volt az egészben a legklasszabb, hogy minden vendéglőből csatlakoztak hozzánk újabb meg újabb vendégek, és így jártuk sorra a vendéglőket a vendégekkel, egyre többen, és minden vendéglőben azt mondták, hogy á, nincsen itt az Ilike, tényleg, hol lehet az Ilike, keressük meg. És mentünk az utcán, és már nagyon sokan voltunk, és mindenki hangosan beszélgetett meg nevetgélt meg énekelt, és felváltva fogták a kezemet, amikor meg elfáradtam, a nyakukba ültettek, én meg mondtam, hogy gyia, és néztem onnan, a jó magasból, hogy nincs-e ott a muter, nem üldögél-e valamelyik árokban, valamelyik ablak mögött, valamelyik úttest közepén. És vittek a vállukon, és fogták a lábamat, hogy le ne essek, és azt mondták, egy ekkora kislánynak ilyenkor már ágyban volna a helye, és a bácsik nevettek, a nénik meg azt mondták nekik, hogy hékás, fejbe csaplak, aztán ők is nevettek, én meg boldog voltam, és büszke a muterra, hogy ilyen sok jó barátja van, és így szeretik. Végigjártuk a vendéglőket, de a mutert nem találtuk sehol, és aztán végül hazamentünk, az egész kompánia, és a muter már tényleg otthon volt, és törte a fejét, hogy hol lehetek. Amikor megérkeztünk, mindenféléket kiabált, de akkor a Heni szólt neki, hogy csak őt kerestük, a muter meg erre föl azt mondta, hogy akkor jöjjenek be, és be is jöttek, én meg elmentem lefeküdni, de aludni nem nagyon tudtam, mert kimaradt a vacsora, és a vendégek egészen reggelig ott maradtak, át kellett lépkednem rajtuk, amikor elindultam a suliba.