Együtt könnyezni a mémmé vált költővel

Erdős Virág közéleti és költészeti működése mémmé vált. Ahogyan például az ‘Egymillióan a balfasz tüntetések ellen!’ Facebook-esemény egy ironikus posztja a tüntetések begyakorolt forgatókönyvére utal – „És miután közösen meghallgattuk ezt a remek Erdős Virág verset, szép csendben menjünk haza, mielőtt esni kezd!” –, úgy a költő megszólalásai és versei is a becsatornázhatatlan társadalmi elégedetlenség sokszor elismételt és népszerű szimbólumaivá váltak. A januárban megjelent új verseskötet, a könnyei már címadásában és borítójában is a mémmé vált Erdős Virág-pozícióval szembesít. A Magvető Kiadó Időmérték sorozatából jól ismert rend megbomlik: a borítón az Erdős Virág szerzőnév alatt csupán a könnyei szerepel a cím helyén. Azzal, hogy az Erdős Virág név nem duplikálódik, zavarba hozza az olvasókat és azokat, akik a kötetről beszélni kívánnak, valamint játékba hívja a mű és a szerző elválaszthatóságának kérdését. A könnyei így, birtokosesetű formában a szerző megnevezése nélkül grammatikailag és szemantikailag is hiányos.

A költő és a lírai én szétválasztásának nehézségét, a versek vallomásos olvasatát már a kötet marketingje is előkészítette: sok helyen lenyilatkozott, terjedésében szintén mémszerű (bulvár)hír, hogy Erdős Virág a pandémia alatt biciklisfutárként dolgozik. A szerző korábbi társadalmi szerepvállalásától nem függetlenül már a munkavállalás maga is valamiféle performatív gesztusként értelmeződik, melyben a szerző a lezárások és a kijárási tilalmak értetlenségére vagy épp az ételt rendelő egyének könnyen kiszolgáltatottá válására hívja fel a figyelmet. Azzal pedig, hogy a futárlét és a koronavírus alatti bezárások tanulságait költészetté formálta, a (bulvár)hír jelentősége még inkább nő. Az Erdős Virág könnyei – mert lássuk be, ezzel a címmel gondolunk a kötetre – fókusza azonban szélesebb a meghirdetett COVID-kötetnél, az csak a két ciklusból álló könyv első ciklusának az alapélménye. A második egységben a szerző az irodalmi kritikában és kánonképzésben elfoglalt pozícióit problematizálja, ezzel éppen ezt a marketingdöntést, valamint az elmémesülésnek a folyamatát és jelenét konstruálja meg.

Miközben Erdős költészetétől korábban sem volt idegen az erőteljesen ironizáló humor, a naiv, tabukat el nem ismerő szókimondás és az önreflexió, a kötetben koncentráltan kerülnek elő ezek az eszközök, és mind az alkotói tehetetlenségről vallanak. Ahogy az Erdős Virág betűsor a borítón csupán egyszer jelenik meg, a kötet maga is szembesít a költő és az épp futárként dolgozó magánember szerepek egybeolvaszthatóságával.

A nyitóversben a futár gondolatban nyugtatja megrendelőjét: „Ha költő lennék, beleköpnék a levesedbe. // Nem vagyok költő.” (Viszony, 9.), később azonban ez az öndefiníció problematizálódik. A kötet egésze nem alakít ki koherens, végigvezetett megoldást az identitások kezelésére. A Párhuzamos önéltrajzok című vers soronként fogalmaz meg vádakat a költő és a futár munkájára vonatkozóan. A vers címében az önéletrajzok többesszáma és azok párhuzamossága szétválasztja az szerepeket, szövegében azonban ez az elkülönülés nem valósul meg: „nem mostam ki mosószeres dörzsikével a táskám / megtagadtam a szegénységirodalom tradícióit / megkérdőjeleztem az ökoköltészet perspektíváit / kiloptam a baklavát” (24.). A Most őszintén című vers familiáris hangnemben született, kedvesen, de erőteljesen számonkérő hangú narrációja éppen a munka jelentette teljesítményt hiányolja egy költői praxisban – „Te amúgy ebből élsz? / Még nem vetődött fel, hogy inkább elmenj dolgozni? / Most őszintén. A barátaid tudják, hogy ilyesmikkel foglalkozol?” (66.) A biciklizésben az a jó, hogy addig se vagyok esetében a vers meghökkentő címét olyan bővítmények egészítik ki, amelyek a költészeti és közéleti szerepvállalások és a magánéleti krízisek nem vágyott helyzeteit idézik meg: „kivételezett helyzetben / kés alatt / a kormánypropaganda célkeresztjében / a kritikavita kereszttüzében / a proszektúrán” (33.). A kerékpározó alakok leírása közben két versben is rögzíti a beszélő, hogy ő maga a legjegyzett szereplő. Az első ciklus 41 gondolatébresztő látvány (14-18.) című versében a látványok bemutatásakor anaforikusan tér vissza az „Egy biciklis – aki én vagyok –” szerkezet, a második ciklus pedig nem című versében viszont már költőként hivatkozik magára, a bicikli szót is a nem köznyelvi, hivatalosabb szinonimájára cseréli: „kortárs költő kerékpárt hajt / kínjában (ez én vagyok)”.

Az alkotói, magánéleti, bulvárszereplői és futárszakmai funkció összeforrása ugyanakkor a Proust (82-5.) című versben a legtranszparensebb. A Litera felkérte Erdős Virágot a Proust-kérdőív kitöltésére, az önismereti interjú pedig versként szerepel a kötetben. A szerző jól ismert humora és valóságkifordító fordulatai mellett (például: „Ha egy dolgot megváltoztathatna magán, mi lenne az? / A halmazállapotom.”) az utolsó kérdésben éppen egy futárként ismételgetett mondat válik verssé és intertextussá: „Mi a mottója? / Jatt? (önidézet)”.

Miközben a kötet ön(le)leplező és a szerző önrekonstruáló gesztusait követjük, a költő végigvezet minket az erdősvirági úton, és átismétli, a pandémiás helyzetben újraírja a mémmé vált életmű problematizált kérdéseit. A társadalom és a hajléktalanlét együttélésének helyzete, vagy a magyarság és a budapestiség mibenlétéről való kinyilatkozás a megváltozott világ tapasztalatán keresztül ebben a kötetében is tud újat mondani. A téli éjszakai kijárási tilalom alatt válik igazán láthatóvá a városi hajléktalanság, és a versek a futárok perspektívájából beszélnek ezekről a kapualjban, padokon alvó alakokról, akiket rendőrök vegzálnak, vagy segélyszervezetek készítenek velük és az adományaikkal fényképeket. Hasonlóan kerül elő ebben a kötetben is a hazának és a városnak a témája, melyeket a lezárások és a futártapasztalatok iratnak meg a szerzővel: „Minden este nyolckor ledobják az atombomát.” (12.) Csupán a futárok járják a várost, azok pedig folyamatosan reflektálnak a saját földrajzi pozíciójukra. Az első ciklusban számos tér, utca, üzlet, étterem neve szerepel: a bicikli a Kerepesi úti kereszteződés közepén áll meg, „[a]z Igazságügyi Minisztérium előtti járdaszakasz omlásveszély miatt le van zárva.” (15.), a versbeszélő a Damjanich utca és a Dózsa György út sarkán egy pillanatra megvilágosodik, a Nanushka előtti parkolóórából kinövő apró, sárga rügyek pedig tovább bővítik az Erdősre jellemző (közép-kelet-európai) abszurd hazaszeretetnek a metaforáit.

Az Erdős Virág könnyei egyszerre nyújtja szintézisét az életműnek, és képes újult erővel hatni a kötet olvasójára. Talán éppen azért működnek 2022-ben is ennyire a szerző erős reflexiói a közéleti-irodalmi valóságra és Erdős Virág olvashatóságára, mert egy olyan világba érkeznek meg, amelyben az olvasó már érti, hogy a valóság működése abszurd, esetleges. Az egyén kijelentése bármennyire pontos is, súlytalannak bizonyul, elveszik a közösségi média zajában, a közéleti diskurzusokat politikai elemzők humorosnak és elmésnek szánt egypercesei jelentik. Erdős Virág mindig is reflektáltan tárta a közönség elé ennek a társadalmi tehetetlenségnek a verseit. A kötet fanyar ironikus mozzanatai és tiszta helyzeteket teremtő kimondásai nem fordulnak el az életművet meghatározó mechanizmusoktól. Erdős Virág nem először könnyezik, de most vesszük észre és most értjük meg.

Veszprémi Szilveszter

(A cikk szerzője a szegedi Törzsasztal Műhely tagja.)

Magvető Kiadó

Budapest, 2021

88 oldal, 2499 Ft