Egy rendhagyóan muzsikáló regény

Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelenő, mint mindig a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent tizenegyedik regénye, a Szentjánosfű különösen is kedves nekem, részben a szerző komoly gyógynövény és virágszeretetéről tanúskodó cím és a részletek miatt. De főleg azért, mert civil, nem szépírói, hanem tudományos hivatásom, a 17. századi puritán irodalom révén jómagam is eljutottam a nem igazán turistaparadicsomként ismert, de rejtelmes szépségű Észak-Hollandiába, Frízföldre, amelyet Magyarországhoz és Erdélyhez eltéphetetlen szálak fűznek, elsősorban Franeker városa, ahol 1585-től működött a leideni után Hollandia második legrégebbi egyeteme, ahol a tizenhetedik században olyan nevezetes magyarok peregrináltak, vándordeákoskodtak, mint Apáczai Csere János, Magyarország és Erdély egyik legnevezetesebb pedagógusa. A Habsburg egyetemjárási tilalmaknak, majd a szomorú 1811-es, Napóleonnak „köszönhető” egyetembezárásnak lett a későbbiekben egyfajta jóvátétele a Groeningeni Egyetemen folyó, nagyon intenzív hungarológiai munka. Mindkét helyszínen jártam, a franekeri főutca többnyelvű emléktábláját stílszerűen süvöltő szélben és zuhogó esőben végigböngészve, ahogyan könyvajánlómhoz csatolt versem, s annak holland fordítása is bizonyítja. Nem véletlenül említem kiemelten ezt a két frízföldi várost, hiszen a regény főhőse, Jan de Stomme (a Néma Jan) Franekerben született, s egy gyermekkori nagy betegség tette süketnémává. Ő ugyan a valóságban nem Groeningenben, hanem Leeuwardenben tanult, de az írónő elegánsan vegyíti a fikciót a művészettörténeti tényekkel.

Sokan azt hiszik, hogy a szentivánéj, tűzugrásostul és szerelmi mámorostul csak a skandináv országok népszokása, de ez tévedés. Az ősztől tavaszig nagynénjéék jellegzetesen keskeny, bár jómódú leeuwardeni házában élő fiatal lány, Aelke, az orbáncfű aranysárga, megnyugtató virágszőnyegének varázslatában, ha nem is szavakkal, de mozdulatokkal és érintésekkel itt ismeri meg élete nagybetűs szerelmét, a festőművész Jant. Megismerkedésük szinte pillanatok alatt komolyra fordul, s bár a gyermekkori fülgyulladása miatt fogyatékosnak számító Jan csak összefonódó ujjaikkal tud szerelmet vallani a lánynak, a természet, a sziget hangjai úgy elbűvölik a fiatal teremtést, hogy szerelmük még azon az éjszakán beteljesül: „Lassan tértek vissza hozzá az éjszaka zajai, a szél zúgása a lombokban, a víz csobbanása, ha felvetődött benne egy hal, a békák kórusa, a kecskefejő madár egyhangú pirregése. Amikor újra kinyitotta a szemét, a csillagok olyan közelinek tűntek a delfti kék égbolton, mondta csak ki kellene nyújtania a kezét feléjük, és elérné őket. Vajon mit kívánna, ha a markában tarthatna egyet? Azt, hogy ez az éjszaka soha ne érjen véget? A táncmuzsikát, a hangszerek hangját csak idegeivel érzékelő Jan a forgatagban elkeveredik Aelkétől, de biztos benne, hogy a vázlatkönyvében őt megörökítő rajz segít majd, hogy megtalálja az ő nyárközépi virágát. Ám a fiút Amszterdamba, majd Londonba szólítja a hivatása, s szigorú, három meghalt kisgyermekét szívében és három festményen őrző nagynéni-nevelőanya, Jacoba de Vries kívánságára, már Jan gyermekét várva, egy középkorú nemesúr felesége lesz. Az írónő ebben a West-Vlieland sárga téglás templomában lejátszódó házasságkötési jelenetben a magyar református házassági eskü gyönyörű szavait adja a holland pár szájába. Aelke harmadik évében járó kislányát, Doutzent elragadja a pestis, s anyja karjában olyan merev, fehér szoborrá válik, mint felnevelő nagynénje kis festményeken megörökített halottai. Fájdalom, ilyen emlék-képeket én is láttam több holland múzeumban, s az „igazi” Néma Jan néhány művét is, bár számomra a holland Festők Festője Jan Vermeer van Delft.

A regénybeli Jan éppen akkor találja meg férje, Wijbrandus úr házában Aelkét, amikor a kislányt felravatalozzák. Rövidesen kiderül, ki volt a gyermek igazi apja, s Jan és Aelke Leeuwardenből elhajózik Groeningenbe. A történetet a finom, aprólékos táj-, szokás-, sőt, festészet- és családtörténeti leírások, a környezet „nagyon holland” mivolta teszi vonzóvá, s néhány ponton valósággal a napjainkban oly ritka „Buddenbrook-ház” élmény huszonegyedik századi, női, de egyenesági rokonává.

Nyilván ezt érzékelték már a regényt bemutató film- és riportanyagok ismerői közül sokan, s ennek köszönhető, hogy már vagy tíz nappal az idei Ünnepi Könyvhét előtt nagyon sok előrendelt példány dedikálására sor kerülhetett. Azon sem csodálkoznék, ha megélénkülne egy időre az általában Dél-Hollandiában időző magyar turisták érdeklődése a Frízföld titokzatos, sokszor archaikusnak tűnő világa iránt is.

Petrőczi Éva

Jaffa Kiadó

Budapest, 2023

300 oldal, 4999 Ft