Plüss Műhely | 2018. március 3.

Egy ifjúsági könyv az iskolai bántalmazásról

AZ ELTŰNTEK SÁRKÁNYÖSVÉNYE
Wéber Anikó második regénye, az El fogsz tűnni továbbviszi a szerző első kötetének alapötletét, egy újabb objektíven keresztül szembesít az iskolai bántalmazás folyamatával. Az osztály vesztesében a szerző empatikusan, mégis a legkényesebb kérdésekkel számolva fejti le a rétegeket az osztályban történt zaklatásról… – ZÓLYA ANDREA CSILLA KRITIKÁJA

AZ ELTŰNTEK SÁRKÁNYÖSVÉNYE

Wéber Anikó második regénye, az El fogsz tűnni továbbviszi a szerző első kötetének alapötletét, egy újabb objektíven keresztül szembesít az iskolai bántalmazás folyamatával. Az osztály vesztesében a szerző empatikusan, mégis a legkényesebb kérdésekkel számolva fejti le a rétegeket az osztályban történt zaklatásról. Az El fogsz tűnni nemcsak azt mutatja meg, hogyan épülnek egymásra és táplálkoznak egymásból a korábbi és az újabb sérelmek, hanem magát a bántalmazás létrejöttét és lehetséges következményeit láttatja belülről.

Mindkét regényben vannak kipécézett gyerekek, de az utóbbi könyvben a csoportos szekálás durvul el és válik ellenőrizhetetlenné, ami tulajdonképpen magával sodorja az egész osztályt a tanárokkal együtt. Wéber Anikó ez esetben is jó érzékkel és precizitással ábrázolja a csínytevésből káosszá váló események mozzanatait, de azon jóval túlmutatva, a két osztálytárs megleckéztetésére irányuló szervezkedés csoportdinamikáját is.

A 6. b osztály húsz diákja buszos ottalvós kirándulásra indul két tanárával, Eszter nénivel és Zsiga bácsival. Már a buszon és a délutáni programok alatt körvonalazódnak az osztály klikkjei, a kialakult vagy jól leosztott szerepkörök és erőviszonyok. Villanyoltáskor, a tanárok háta mögött indul be a diákok szervezkedése. Többek számára jó mókának ígérkezik, hogy kicsalják a szállás melletti erdőszélre a két kipécézett osztálytársat, ahol majd jól megleckéztetik. Azonban semmi nem úgy sül el, ahogy a terv kitalálói és megszervezői elképzelték. A nagyobbak már jól bevált tapasztalataiból merítenek ötletet, azt továbbfejlesztve igyekeznek létrehozni a tökéletesen kivitelezett diákcsínyt, amit majd mindenki sokáig emlegethet. Vacsora után tulajdonképpen az osztály nagy része kiszökik a szállásról a megbeszélt helyre, mindenkinek előre leszögezett feladatkör jut. Időközben ezek felülíródnak, áttetszővé válnak és összemosódnak, mint ahogy a diákok árnyéka is olykor ijesztő méretűvé nyúlik a sejtelmes sötétségben, vagy épp láthatatlanná válva olvad a fák, bokrok sűrűjébe, miközben egy titokzatos idegen alakja tűnik fel közöttük. Az osztály nekilendül felgöngyölíteni az esti villanyoltás után bekövetkező erdőszéli kavarodás eseményeit. A rejtélyekről apránként lehullik a lepel, eközben az El fogsz tűnni a detektívregény számos vonását is megidézi. Az osztály vesztesében kulcsfontosságú a gyerekek érzéseinek, vívódásainak és a legbensőbb gondolatainak hiteles bemutatása, az El fogsz tűnni szintén a különféle tetteket és gesztusokat háttérből mozgató szorongásokkal és félelmekkel szembesít. Sőt, ezeken túlmenően a csoportos szerveződés két, egymástól teljesen különböző formája jelenik meg. Az első három fejezetben a csapatban elkövetett csínytevés mechanikája bontakozik ki több egymástól teljesen különböző karakter középpontba emelésén keresztül. Valamint abból, hogy az osztály vezérének számító Márk vezényszavaira ki hallgat gondolkodás nélkül és ki nem, ki vesz részt és ki nem az összeesküvésben, az utasításokat ki mikor, hogyan és miért követi, s ezek jegyében hogyan alakulnak át a kapcsolatok és az egymás közti viszonyok. A negyedik fejezettől a csoportos szerveződés másik forgatókönyve mutatkozik meg miközben a diákok összefognak a káosz előtti rend újbóli megtalálásáért.

Az első fejezetekben a hatalmi helyzetbe, illetve a befolyásos pozícióba kerülés és/vagy annak elvesztésétől való félelem hatását követhetjük nyomon az egyes szereplők gesztusaiban, valamint azt, ahogy ezek a mechanizmusok egy kisebb közösségben (jelen esetben egy osztályban) lezajlanak. „Az osztályterem ötödikre egy középkori birodalommá vált. Kis királysággá, amelynek Márk lett az uralkodója. Hatodikban ez csak tovább durvult. Márk valahogy mindent megtehetett. Pedig Roland viccesebb volt! Ati gyorsabb. Sanyi ügyesebb. Mégis mindenki Márknak engedelmeskedett.” – olvashatjuk az osztályról. (47.) A gyerekszereplőkön keresztül a regény hitelesen modellezi, hogy az embert hogyan nyom(hat)ja el és kebelez(het)i be egy hatalmi szerveződés. Az egyes résztvevők véleményét és hangját hogyan fedi el vagy akár hallgattatja el teljesen az erősebbek hangja és akarata. Tomi, Anna, Virág, Ati, Levi, Márk és Zsuzsi kerülnek előtérbe. Általuk látjuk hogyan, mikor és miért fajulnak el a dolgok, ki mit és hogyan tesz hozzá, hogy egy puszta iskolai tréfa bántalmazássá fajuljon. Tomin keresztül ismerjük meg, mi zajlik/zajlódhat le abban, aki ugyan nem ért egyet azzal, amit és ahogy kérnek tőle, tudja, nem is helyes az, amit utasítanak neki, de mégis engedelmeskedik, és sodródik a többiekkel. Összejátszik a fiúkkal a Levi elleni akcióban és vívódik. Nem mond ellent, mert fél, gyávának gondolnák, s egyedül maradna, közben pedig várja, hogy valaki közbelépjen helyette és megakadályozza Levi és Anna tőrbecsalását. Kettőssége ellenére tökéletes kiszolgálóként és végrehajtóként teljesíti a kiadott parancsokat.

Tomival ellentétben Atinak egyáltalán nem esik nehezére a csapat egyik legbefolyásosabb tagjaként részt venni a diákcsínyekben. Az ő figurája világít rá arra, mi motiválja azt, akiben mindennél erősebb az önérvényesítés, akinek a hatalmi ranglétra valójában feladat és kihívás, hogy minél befolyásosabb helyre kerülhessen, hogy főszereplőként a figyelem és megbecsülés középpontjában lubickoljon. Gátlásokat nem ismerő harcos, aki a testvérei mellett edződve megtanulta, mindig gyorsnak kell lenni. A középső gyerek összes frusztrációját hordozza, szenved, ha nem figyelnek rá, ha nem az van, amit ő szeretne, ha nem lehet az első. Társait túllicitálva az ő ötlete volt Anna megijesztése, a „megtréfálás” pedig egy újabb lehetőség számára arra, hogy a többiek elismerését kivívva győztesnek érezhesse magát.

Márk mint egy középkori birodalom uralkodója osztogatja utasításait, cimborái hűséges szolgákként veszik körül, teljesítve parancsait, tetteikkel és ötleteikkel megerősítve őt a pozíciójában. Ő pedig hadvezérként levezényli és megszervezi a „népe” szórakoztatására hivatott tréfá(ka)t.

Az összeesküvést természetesen nem az aktív résztvevők, hanem a csendes szemlélők is segítik: Virág nem tudja, mit tehetne a szervezkedés ellen, Tomihoz hasonlóan ő sem akar konfrontálódni. Cinkossá válik, ugyan nem vesz részt a szervezkedésben, de tud róla, mint ahogy a korábbi szekálásokról is, mégsem tesz semmit a megakadályozásáért. Anna szintén értesül a Levi elleni összeesküvésről, mégis csatlakozik a többiekhez, hogy ne maradjon egyedül. A jóhiszeműsége és a többieknek való megfelelési vágya következtében sodródik bele az erdő szélén a káoszba torkoló diákcsínybe. Látszólag Zsuzsi is csak csendes, kívülálló szemlélő, akit nem érdekelnek a többiek hatalmi játszmái, sem a piszkálódások. Teljesen kilóg a többiek közül nemcsak lassúságával, hanem jól megfontolt döntéseivel és éleslátásával is. Ő az, aki egyáltalán nem szeretne senkinek megfelelni, nem vágyik hatalomra sem kitüntetett figyelemre, így válhat ő az éjszakai események és a nyomozás egyik legfontosabb kulcsfigurájává. A fordulópont a negyedik fejezetben következik be, a korábbi hatalmi játszmák és az erőfitogtató demonstrációk létjogosultságukat vesztik. Ekkor szembesülnek a diákok azzal, hogy kiszemelt társaik tényleg eltűntek a sötétben, akárcsak csapatuk vezetője. Kénytelenek belátni, Levi és Anna jól megszervezett megleckéztetése félresikerült. A Levinek küldött fenyegetés, vagyis: „El fogsz tűnni. Mint Anna macskája. Elrabolnak vagy köddé válsz. Melyiknek örülnél jobban?” valóságossá vált, kísértetiessé téve az eseményeket. (5.) Elveszetten keresik a többieket és már egyáltalán nem tűnik viccesnek, amit korábban annak gondoltak, hiszen igazi veszélybe is sodor(hat)ták társaikat. Az osztály tulajdonképpen ekkor válik összetartó csapattá. Közös a céljuk, meg kell találniuk az eltűnteket. Ezen a ponton változnak meg a korábban leosztott szerepek, közösen kell újra kijelölniük a feladatokat mind a csoport, mind az egyes szereplők számára, amihez meg kell ismerniük egymást és önmagukat. Meg kell tanulniuk, hogy ne csak gondolkodás nélkül kövessék az utasításokat (és/vagy osztogassák), hogy mindenki az adott feladat során a legjobb tudását hasznosítva tegyen a közösség javára. Egyértelmű, csak akkor járhatnak sikerrel, ha figyelnek egymásra és gondolkodnak, ha megismerik és a társaikban is elfogadják azt, amiben jók és hagyják egymást érvényesülni.

Az időnként fehér lepelben feltűnő szellemkinézetű csuklyás kapcsán végig megmarad az illúzió, hogy veszélyes. Azonban az általa állított próbatételekkel valójában mintha kézen fogva vezetné a diákokat, hogy megértsék, megismerjék önmagukat és egymást. A kiléte rejtett marad, nem tudni, hogy egy régi, nyugodni nem tudó szerzetes szelleme, esetleg valamelyik szülő vagy netán az apátságságban, a délelőtti idegenvezetésen megismert Zsófi néni az. Ezek mind csak sejtések maradnak, az viszont bizonyossá válik, hogy az éjszaka közepére minden megfordul: este még két gyereket üldöz egy csapat, majd ugyanez a csapat tesz meg mindent azért, hogy megmentse és kiszabadítsa őket.

Az osztály számára igazi tanulmányúttá válik ez a kirándulás. Nem a tanárok által szervezett a kulturális programok, hanem az éjszakai események tanulságai miatt. A történtek során Anna otthagyja az osztályt és az iskolát, Levi viszont közöttük marad és megtapasztalhatja az osztálytársak megváltozását: „Azóta mindennap fürkészem az osztályt, de már nem látom Ati, Tomi, Virág vagy Móni tekintetében azt, amit régen. Próbálok a legváratlanabb pillanatokban rájuk nézni, hátha elkapok egy lenéző mosolyt, sajnáló vagy kárörvendő fejet. De nincs semmi ijesztő grimasz. Sem Sanyi, sem Milán, sem Matyi arcán. És amióta eltűntek a nézők, Márk sem piszkál. Te érted ezt? Attól félek, hogy ez csak átmeneti. Hogy vissza fognak térni.” – olvashatjuk Levi Annának írt levelében. (236.)

Elgondolkodtató, hogy – akárcsak Az osztály vesztesében – a tanárok a történéseknek teljesen ki vannak szolgáltatva, kívülállók és tehetetlenek maradnak az események során. Későn fedezik fel, hogy eltűntek a gyerekek a szállásról, ráadásul nem is jó helyen keresik őket. Viszont a kötet utolsó fejezete rávilágít, a tanároknak nagyon fontos szerepe lehet abban, hogy irányt és alternatívákat mutat(hat)nak a diákoknak a történtek feldolgozásához és (újra)értelmezéséhez. Eszter nénitől, az osztályfőnöktől azt a feladatot kapják, hogy írjanak levelet búcsúzóul Annának. Ez nemcsak újabb önreflexióra készteti a szereplőket, hanem lehetőséget is nyújt arra, hogy a bántalmazott gyerek(ek) és az osztálytársak szembenézhessen(ek) egymással, ami jó alkalom arra, hogy a gyerekek átgondolhassák a történteket, bocsánatot kérhetnek és tisztázódhatnak a félreértések. Leveleiket olvasva talán Anna is könnyebben fog továbblépni.

Wéber Anikó regénye egy fiktív történetet jelenít meg tizenöt fejezetben, azonban izgalmas problémafelvetéseivel, éles meglátásaival méltán irányítja a figyelmet az iskolai bántalmazás összetett jelenségére és sarkal mindnyájunkat arra, hogy felidézzük, újraértelmezzük és beszéljünk azokról a kellemetlen vagy fájó iskolai jelenetekről, amivel bizonyára sok gyerek, felnőtt és pedagógus találkozik nap mint nap valamilyen formában.

Zólya Andrea Csilla

Wéber Anikó: El fogsz tűnni

Pagony Kiadó

Budapest, 2017

237 oldal, 2490 Ft