tiszatáj | 2022. augusztus 31.

Egy emigráns vallomásai

GYŐRFFY MIKLÓS: EGY EMIGRÁNS VALLOMÁSAI

HAJNAL GÉZA KRITIKÁJA
A műfordító, irodalomtörténész szerző harmincöt év szünet után jelentette meg második regényét, melyet tíz éven át írt; hetventől nyolcvan éves koráig. Élvezettel, a saját örömére, minden kényszer nélkül dolgozott művén, ami átsüt a szövegen. A bölcsek nyugalmával megérlelt történetfolyam négy-öt regényt is kitesz, a majdnem nyolcszáz oldalnyi betűrengeteg mégsem untatja az olvasót egy pillanatig sem.

Ahogy Kováts Judit Hazátlanokjánál ugyanúgy értetlenül állok ennél a regénynél is a kritika hallgatása előtt. Ráadásul a szerző maga több száz irodalmi recenziót publikált, talán így még nehezebb viselnie a műve körüli csendet. Ám ahogy Kovátsnak, úgy Győrffy Miklósnak is kijut majd a méltatásból. Könyve ugyanis megkerülhetetlen része a XXI. századi magyar prózának. A műfordító, irodalomtörténész szerző harmincöt év szünet után jelentette meg második regényét, melyet tíz éven át írt; hetventől nyolcvan éves koráig. Élvezettel, a saját örömére, minden kényszer nélkül dolgozott művén, ami átsüt a szövegen. A bölcsek nyugalmával megérlelt történetfolyam négy-öt regényt is kitesz, a majdnem nyolcszáz oldalnyi betűrengeteg mégsem untatja az olvasót egy pillanatig sem. Mindig jókor vált másik idősíkba, egyik helyszínről újabbra, vagy éppen másik szereplőre. Utóbbiak leírását is érdekesen váltogatja, van olyan alakja, akinek kinézetéről szót sem ejt, mégis mindvégig jelen van (például az édesanyja, vagy legnagyobb szerelme, gyermekei anyja, Edith), van, akit pontos személyleírással jellemez (bátyját Sándort, cserbenhagyott szerelmét Sárát), az „elbeszélő én” nevét sokáig nem is tudjuk, ettől függetlenül minden szereplő igazi, élő karakter, jól tapintható viszonyrendszerükkel együtt. A meghatározó történelmi események és a hozzájuk kapcsolódó helyszínek részletes leírásait olvasva zsigereinkben érzékelhetjük az adott korszak atmoszféráját is; az ostrom alatt álló Magyarországot, az ötvenhatos pesti utcákat és lépcsőházakat, az ötvenes évek fagyos NDK-ját és a hatvanas-hetvenes évek fülledt erotikájával teli Nyugat-Németországát, a Kádár-kori Balatont, az anyaországiak által újra felfedezett Erdélyt, a rendszerváltó Magyarországot, a Vároldalt és a Dunakanyart. Úgy mozoghatunk a mikro- és a makrokörnyezetben, mintha mindenhol otthon lennénk benne, az aprólékosan leírt pesti nagypolgári lakásban vagy napjaink nyugatnémet épületében. (Minden valamirevaló regényben előbukkan, a gombozás egy biedermeier asztalon egy hatalmas belmagasságú pesti lakásban, ami már önmagában otthonossá teszi a szöveget, benne élünk mi is, ahogy jóérzésünket fokozza a „lépcsőncsúszás” kidolgozottsága, vagy akár a nagymarosi kert zegzugaiban való bóklászás.) 

A „disszidens” főhős bátyja autóbalesetben meghal, a temetésére hazatérő öcs visszaemlékezése családja történetére adja a regény cselekményét. Alapvetően a testvérével való viszonyát kívánja feltárni, amihez csak a saját személyiségének felfejtésén keresztül vezet az út, ehhez pedig a legapróbb tárgyakig való kapcsolatától, a kedves nagybácsi bonyolult életútjának elemzéséig mindenre szüksége van. 

Győrffy Miklós nem megfellebbezhetetlen tanításokat ad, vagy bölcsességeket puffogtat, hanem „csak” egyszerűen meséli az életet, a XX. századi magyar és európai történelmet, amiben az archetipikus személyiségek úgy léteznek, mintha mindegyiküket közelről ismernénk. Az átkosban is ügyesen boldoguló szemészorvos apa alakja éppoly tipikus, mint különc, magánakvaló fotós nagyfiáé, vagy a sok nyelven beszélő, rendkívül tehetséges, de a rendszerrel soha nem békülő sógoráé. És persze a főhős maga is olyan figura, akiből minden társaságban felbukkan egy. Helyét kereső kívülálló, aki nem tudja mihez kezdjen életével, hogyan viszonyuljon a környezetéhez, s hogy ezt megtalálja, túl kell lépnie önmagán, sőt el kell menekülnie az országból. A regényben ügyesen felépített akadályok kényszerítik ki az emigrálást, a belső lelki folyamatok mellett külső nyomás is nehezedik a fiatal férfira. A bibliai tékozló fiú történetével is könnyen párhuzamot vonhatunk – nem feledve persze, hogy minden párhuzam sántít –, a szerző pedig fordított fejlődésregényt emlegetett a vele való beszélgetésben. Ezzel az állítással nem tudok egyetérteni, a főhős személyisége krízisről krízisre alakul, ha úgy tetszik fejlődik, és az ettől független, hogy körülötte egy világ, egy kultúra eltűnik és helyette valami más következik. Ez is a könyv érdeme, hogy hősei a múlt századi polgári környezetben éppolyan hitelesnek tűnnek, mint a hatvannyolcasok liberalizmusában, vagy a mai multikultiban. Például Edithet, német színésznőként mindegyik korszakban önazonosnak láthatjuk, ahogy férjét is kallódó filmgyári slapajként vagy nyugdíj előtt álló egyetemi oktatóként. Az más kérdés, hogy önmagát hol érzi valójában otthon, ám ez egyértelműen kiderül a végére. A regény címe tisztelgés lehet Márai Sándor műve előtt, a szövegben számos regényre történik utalás, az ezekkel való párhuzamok keresése izgalmas munkát adhat az irodalombúvároknak. Ahogy a szerző első regényének vizsgálata is ennek a másodiknak a tükrében.   

Lehet, hogy igazságtalanul, de részben a Kiadó hibájának tekintem ennek a nagyszerű könyvnek a visszhangtalanságát, és egyértelműen neki a nyelvi hibákat, elütéseket, az utolsó részletek összecsapottságát. Valószínűleg pedig a szerző tudatos, de talán erőltetett kísérlete volt egyes esetekben a német szavak használata (autobahn, büro), ez nem teszi semmivel hitelesebbé a főhős szavait. Sokkal nagyobb jelentőségű mű született annál, hogy ezeket az apró hibákat ne volna érdemes gyorsan orvosolni. A második, harmadik és az ezt követő kiadásokat már teljes tökéletességében olvashassa a történelemre és a benne élő emberre kíváncsi következő nemzedék.  

Hajnal Géza


Pesti Kalligram

Budapest, 2022

792 oldal, 5990 Ft