Dobai Péter: Vers-variánsok Szotyory László metafizikus festményeire

„…hétszívnyi mélységben zörget a kéz a kapun….”

Paul Celan

1.

Fekete ciprusok orsója, píneák elsodort koronája,

közel a viharába tébolyult tengerhez: leng, szenved.

A part

kihalt.

Fehér felhő-flották harcolva szakadnak darabokra.

2.

Illik

félni itt!

Máris maga Dante érkezik…

3.

De a félelemhez jó társaság kell és ezeken a

borult tónusú, nyitva hagyott, keretezetlen festményeken:

se egy szál ember, se egy-kettő, se tömeg nincsen.

4.

Aligha lenne jó

véletlen-odaérnem,

s tartósan ott lennem

(miközben bölcsen

másfelé igyekszem),

azokon a halálos helyszíneken,

amelyeket ezek a félelem

nélküli festmények

festője megörökített.

5.

A „Cipruscsoport”, a „Kertkapu”, a „Gimnasion”,

a „Színház”, a Mediterrán táj” (Andrea Palladio villája,

a jégkorszak előtt…), a „Tájfun”, az „Umbriai város”,

(Szeretem Umbriát, Raffaello pátriáját!), a „Temető”,

(ez a kézenfekvő téma már várható volt),

a „Dóm tér” (mintha 8,8 kilengés erejű

földrengés előtt…), s végül ajándékba, gyönyörűségül:

a „Schubert-táj”, igen, bár Schubert, szegény Franzi sohasem

járt ilyen fenyegetően tükörezüst víztömegek közelében

(mint a festményen…), sem ősi umbriai városokban,

sem életsugaras mediterrán tájban,

tájfun se tépte szét

Vatermörderét, de zenéje és lázas Liedjei

mind elérték

s túl is lépték

e festmények telített témakörét…

Franzi „Liederjan”, lump, korhely, kocsmajáró életét

korán végezte be, s feledték őt mind a lenszőke leányok:

Elke, Silke, Heide, Hilde…akiknek Franzi annyit zongorázott…

Bár vetne sírhantjára árnyat gyászciprusok szabadtéri kórusa,

s ne hallaná örök dalát

a Rémkirálynak!

6.

Gazdag tárlat ez,

igaz, kissé sötét…

Hol rejti fényét,

ne kérdezd!

Mély sugarát

nézőinek szemébe

vetíti, szórja át!

Megjelent a Tiszatáj 2011. szeptemberi számában