Dante-relikviák a Tiszatáj Szalonban

A Dante 700 programsorozat részeként Pál József irodalomtörténész és Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg hétfő este a Szabó Tibor filozófus Dante-ereklyéit bemutató kiállítást Szegeden, a Tiszatáj Szalonban.

– A Dante Magyarországon témakörnek két fejezete van, az elsőt Kaposi József irodalomtörténész írta 1911-ben, a másikat Szabó Tibor Megkezdett öröklét – Dante a 20. századi Magyarországon címmel. Egy mű akkor születik meg igazán, ha olvassák, interpretálják, amikor az olvasó együtt él az alkotással. Kaposi József és Szabó Tibor könyve nemcsak azért fontos, mert leírja mindazt, ami Magyarországon Dante vonatkozásában költészetben, festészetben, történettudományban történt, hanem segít jobban megérteni az eredeti művet is. Az ilyen évfordulós ünnepségek is alkalmat adnak arra, hogy kicsit jobban átgondoljuk, mit köszönhetünk Danténak és azoknak, akik nekünk Dantét a magyar történelem során prezentálták. Az egyik legjobb prezentáció, amit Dantéról olvastam, Arany János Dante című, 1852-ben született verse. Természetesen nem azokkal az eszközökkel interpretálja, mint egy irodalomtörténész, de olyan mély költői azonosulással, mint az Isteni színjátékot fordító Babits Mihály – mondta Pál József irodalomtörténész, az SZTE professzora hétfő este Szegeden, a Tiszatáj Szalonban, ahol a Dante 700 programsorozat részeként megnyitotta a Commedia szerzőjének ereklyéiből nyílt kiállítást. A változatos anyagot Szabó Tibor filozófus bocsátotta a szervezők rendelkezésére.

Dante magyarországi utóélete kapcsán az is szóba került, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre kerülése után kezdődött el az olasz nyelv és irodalom oktatása a városban. Koltay-Kastner Jenő – aki magyarra fordította Dante első jelentős művét, a Vita nuovát – 1940-től 1948-ig, majd 1957-től 1968-ig vezette az újraindult szegedi olasz tanszéket. Kovács Sándor Iván, Tusnády László, Kaposi Márton, Kelemen János és Szabó Tibor is az ő műhelyéből indultak, és szemléletmódjukban mindvégig hűek maradtak a tőle sugalmazott realista Dante-képhez.

– Ezen a tárlaton láthatunk jó pár tárgyat, amely nem Dante verbális, hanem vizuális hagyományához kötődik. Szobrok, rajzok, festmények – olyan vizuális interpretáció, amely nyilván a gyűjtő tudós, Szabó Tibor személyes ízlésvilágát is tükrözi, ugyanakkor jól tükrözi Dantéét is. Ez a fajta együttélés Dantéval, ami Szabó Tibornál is látható – és amelynek megalapozása a szegedi italianisztika történetében keresendő – nagy értéke a Szegedi Tudományegyetemnek – hangsúlyozta Pál professzor.

– Úgy gondoltuk, hogy a Dante 700 programsorozat sokféle kiállítása mellé kellene egy olyan tárlatot is létrehozni, ami egy mikrotörténetet mutat be. Szabó Tibor Dante-relikviái egyszerre mutatják a fényt és az árnyékot, azaz a magas művészetet és a hétköznapok művészetét. A Dante-kultusz kapcsán gyakran megfeledkezünk arról, hogy Dante emlékezete a hétköznapokba is integrálódhat. Ezekben a tárlókban a személyes dokumentumok mellett számos „íróasztaltárgyat”, meditációs objektumot is – például levélnehezéket, kis büsztöt, plaketteket – láthatunk, amelyekről azt sem minden esetben tudjuk, hogy olasz vagy magyar mesterek munkái. Szerepelnek a kiállításon olyan műalkotások is, mint Kajári Gyula 1975-ben készült, erőteljes, robusztus Dante-portréja vagy Schéner Mihály Inferno című képe, amit kifejezetten Szabó Tibornak dedikált. A szegedi filozófus saját vizuális interpretációit is láthatjuk – fogalmazott a megnyitón Nátyi Róbert művészettörténész. Az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar dékánja azt is hangsúlyozta, elképesztően gazdag a szegedi Dante-kutatás, ezért is fontos, hogy a város és az egyetem több rendezvénnyel is bekapcsolódott a Dante 700 programsorozatba.

Szabó Tibor a Megkezdett öröklét című kötete megszületéséről elmesélte, 1996-ban egy konferencián vett részt Rómában, ott találkozott egy idős úrral, akivel beszélgetésbe elegyedett. Kiderült, hogy Vittorio Vettorinak hívják, olasz költő, író, irodalomtörténész, az egyik első Dante-kommentátor leszármazottja. A beszélgetés alapján a Casentinoi Akadémia elnökeként felajánlotta a szegedi kutatónak a következő évi Dante-díjat, amelynek feltétele volt, hogy a díjátadón adja elő a magyar dantisztika történetét.

– Másfél évem volt arra, hogy felkészüljek az előadásra, utánanézzek a magyarországi Dante-kutatásnak. 1998-ban vehettem át a díjat Toscanában, Poppiban, abban a kastélyban, ahol még maga Dante is járt az 1300-as évek elején – mondta Szabó Tibor, aki a díjjal járó érmet is megmutatta a kiállítás közönségének. A plakettet hamarosan a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában helyezik majd el. A szegedi professzor a Dante-kutatást azóta sem hagyta abba, mostanáig három folyóméternyi anyagot, könyveket, dokumentumokat, fénymásolatokat gyűjtött össze.

H. Zs.

A szerző fotói

Támogatóink: