Tiszatájonline | 2023. november 19.

Csősz Gergő versei

 

Csősz Gergő balatoni származású szabad rádiós, slam költő, ködgazdász, hexameter-szelídítő.


kígyós-békás

már csak üvöltesz, meg sírsz ott, fura pózban előttem,
rátekeredve a karfájára a széknek, a könyvek
széthajigálva, miért tetted velem ezt?! – kiabálod
egyre utánam a lépcsőházban, hajnali kettő, 
senki sehol, lent állok az utcán, várom a taxit, 
hét emeletnyi sötétség tátong bent a fejemben,
elkezdett az eső cseperegni, szivárgok el én is 
innen. Lomha, nyüszítő fékpofa áll meg az úton,
sárga, akár az irigység írisze, majd a hatalmas
mentőangyalom orra alatt azt dörmögi éppen,
mint én néhány perccel előbb, ellenben a téma
most jobb első ajtaja csak: sikerült az egészet
úgy elbaszni, esélytelen ügy, kár is feszegetni!


akamanah

attól még, hogy paranoid vagy, 
nem biztos, hogy nincs a nyomodban a démonod újra.
néha elfeledkezel róla, 
ám ekkor felbukkan a látótér peremén, egy
facebook-posztban, partyfotókon, 
pont ott és akkor, hova téged is annyira vártak,
véletlen csak, motyogod, bár
hallod körmeinek kopogását, ott szuszog egyre
a lépcsők alatti  homályban, 
szomszédnak rendszeres ordításaiban, vagy
elbambulsz a pirosnál kicsit, 
gázt adnál, de eléd lép, ott áll, morzejelek közt, 
mögötted már kígyózik a sor, 
rükvercelni hová nincs, sem térben, sem időben.
megszállottad elől meddig
terveztél már-már megszállottan menekülni?
nézz a szemébe, mondd neki meg, 
hogy többé már nem hiszel ebben a mondavilágban!


kanagawa

két órával később vette csak észre magán, hogy
mennyire kész van. mintha lebénult volna az arca, 
homloka ráncai kérdő boltívben merevedtek 
meg, pont, mint a japán hullámok a kockanyomatra. 
talpától feje búbjáig bizsereg, kicsi tűkkel 
bökdösik egyre, pedig nincs senki se más a szobában. 
laptopjának a képernyője sötét, koszos, és azt
tükrözi vissza, ahogy belezsibbadt otthon a székbe.
jó, hogy nem csak a bal kar - nyugtatná le magát, 
megpróbálva a zúgást túlkiabálni fülében.
megbillent az egyensúly, ez cunamit kelt, 
szeizmikus érzések közelítenek egyre a parthoz,
s árasztják el az agy nyúlványait, így lesöpörve
sokszáz év guanóját, restaurálva a sziklát. 
viszlát, fosszilitás, viszlát, unalom, szia élet, 
itt az esély, hát kezdjük elölről most az egészet!
ámultan jön rá, hogy mindez az ő mosolyától;
vad násztáncot lejt odalent a hasában a lepke, 
ebbe talán az egész univerzuma is beremeg majd.