A Man Of Habits
Már hajnalodik, mire beleidben csendesül a zakatolás, végre nem zsákutcába kerül a salak, a váltó is zöldet jelez a kanyarban. Megnyugszol. Gyomrodban megpihennek a lepkeszárnyak, kimész a mosdóba, kisfiúsan leengeded a felesleget, kicsit üldögélsz, majd kiskanállal gondosan levakarod nyelvedről a lepedéket, – kihagyhatatlan. Irány vissza félhomályba, ahol ágyadon gondosan lesimítod a lepedőt, egyetlen apró ránc sem maradhat soha. Meg sem hallod a szomszéd kakasszót, pedig már majdnem a kijárat felé tolong benned az álom, orrod hegyén meg- kapaszkodik a szemüveg, néha megbillen, mikor elbóbiskolsz a szent könyv meggyűrt lapjai fölött. Odabent, a testzugokban valami titok lappang, de nem tudod megfejteni az üzenetet, nő körülötted a bizonytalanság körvonala, pedig sugárzóan szépnek és makkegészségesnek hazudod magad, ismételgeted, mantrázgatod, hitedet erősíted. Később, mikor redőnyödön végigfut a déli napsugár, hunyorogva kicsoszogsz, szem- cseppel tágítod világra nyíló ablakaidat, kézbe veszel egy banánt, szertartásosan, minden mozdulatot jól megszerkesztve. Már a májvédő tea is ott gőzölög az asztalon, s míg lassan kortyolsz, kezed a távirányítóra csúszik, megjelennek az ismert képek és alakok, s ahogy belépsz ebbe a virtuális világba, lassan regenerálódsz, kimosódik belőled minden kétségbeesés, erősödik benned a lehetőség csodavárásra. Minden mozdulatod a tegnapot mintázza, de benned már győzött a remény, – balladából átváltottál ódába.
Más színben feltüntetve…
Rettentőek a történet utáni kékek az üressé barázdált pirosak (Kalász Márton: Apokalipszis)
Volt a hangodban valami sötétlila, valami süllyedő panasz a gyökérfogóval megfenyegetett csont- maradványok rései között. Volt egy alvadt vérdarab, amit elsirattál, tudtad, harmadnapra sem kapod vissza, s az egész élet is már csak így marad, ahogy van, önelrejtő komédia. Egyszer majd megváltozol, de most még nem, dolga- végezetlenül nyugtalankodik benned az őrláng, elmédben tolongnak a szelektált pillanat- képek, s miközben keresed az ütőképes pozíciót, nem marad más, csak egy meg- gyűrődött, bizonytalanságba árnyékolt, mindennapi ismétlésekbe szürkült, kalandmentes délután.
