Tiszatájonline | 2012. január 3.

Csobánka Zsuzsa: Passió

A konyhában ült, és báva, eres kezeivel illetett a nap.

„Kimenekíthetetlen szépség vagy.

Ez a világ esődobogás az ereszcsatornán,

mélyfúrások a szürkén.

Beléd hasadok, aztán eltemethetsz.

Mint egyedüli halottad.

[…]

A konyhában ült, és báva, eres kezeivel illetett a nap.

„Kimenekíthetetlen szépség vagy.

Ez a világ esődobogás az ereszcsatornán,

mélyfúrások a szürkén.

Beléd hasadok, aztán eltemethetsz.

Mint egyedüli halottad.

A többid osztott tér, van rá még, ki zokogjon.

Az eső elmossa az enyéim,

csak te maradsz, akit majd holtomban felszáríthatlak.

Sárszínű reggelek az ablaküvegen, ahogy tükrözöl.”

Fodros félelemmel kiáltok utánad,

folyónak látsz, mi messze visz, elragad.

Kimért mondatok egy átszuszogott éjszaka,

amikor virrasztani kell, hogy néhány évre lophassak belőled.

Illékony fény vagy, én meg a szürke.

Az öledbe ülök, ringathatsz, kezdd el mesélni,

milyen az előttem lévő éjszaka,

milyen az út, míg felém tartasz, milyenek a fák.

Ne rólam beszélj vagy magadról, csak hozzám.

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában