Tiszatájonline | 2012. január 3.

Csobánka Zsuzsa: A taxisofőr és a halálka

A fiú éjjelente taxizni járt.

Katonaként jól fejébe verték, a férfi lő, vezet.

Hajnalban kis fehér cetlikre jegyzetelt,

magunk között szólva: kísértette a halált.

[…]

A fiú éjjelente taxizni járt.

Katonaként jól fejébe verték, a férfi lő, vezet.

Hajnalban kis fehér cetlikre jegyzetelt,

magunk között szólva: kísértette a halált.

A halálnak volt dioptriája, kézitáskája és sálja is.

Frissen nyírt kifésült haja, szemében himbálódzó életek.

Nélküle nem látta az autóban, mihez ért.

Sebváltó, kormány, ez most a combod,

gyáva leszek hozzád én is, mondta,

mikor épp a vágóhídhoz ért.

Megírok mindent. Hazáig viszlek, regényhősnő leszel,

te navigálsz. Főzz teát, pipáljuk ki a részleteket,

órákon át csak közeledjünk, még ne érjél hozzám.

Legfeljebb ma nem alszom, újabb duplaműszak.

Végül úgyis én rántom el a kormányt.

Ahogy rajtam ülsz, sokkal otthonosabb az arcod

(a hajad megőszült, összekócolódott,

a szemed barna volt, most egyre kékebb),

indulás előtt szürke lesz majd

napfelkelte előtt a kokainfehér sötétben.

Egész nyáron elodázódott, türelmetlen voltalak várni.

Most, hogy láttam, több lettem és kevesebb is,

volt egy álmom, másoknak farmja Afrikában.

Összehasonlíthatatlan minden veszteség.

Miután elmentél, hajat mostam,

ha te nem vagy is, mint abban a filmben,

gubancból annyi volt már egy éjszakára.

Bármit mondtál volna, én elhiszem.

Nem akarok neked hazudni, se bántani, kifésüllek.

De a mosogatóban azóta úgy áll minden.

A hajszálak, a kis fehérek, mint megannyi leölt állat,

arra várnak, feldolgozzam, eltemessem őket.

Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában