Csehy Zoltán: Liszt-percfutamok
KÉT SZONETT
1.
Mindig könnyebb, ha ott a kép,
a szemléltetett szemléletesség,
mondjuk, egy Petrarca-szonett,
körülötte fák, és persze, zubogó patakok,
KÉT SZONETT
1.
Mindig könnyebb, ha ott a kép,
a szemléltetett szemléletesség,
mondjuk, egy Petrarca-szonett,
körülötte fák, és persze, zubogó patakok,
a metaforikus cipruslombok közt a hang maga,
pókhálón ringázó könnycsepp a szakadás előtt,
és mindez egy zongorabelsőben,
ahonnan a lelassított tájképzetek terei nyílnak.
Aztán (egész után a rész) egy találomra kiválasztott szó
anatómiája szinte óriási tanposzteren,
kétfelé megnyitva, gombostűkkel
rögzítve a viaszba, vigyázva, ne sérüljön még
mindig meleg belseje: egy szabványos giliszta
(14 cm) látszatra céltalan boncolása.
2.
Ó, ez az emelkedettség!
És a megmagyarázhatatlan sorrend.
Vissza a leütések
hidegébe, hogy az ujj hártyásodjon szinte,
és vörösödjön, mintha ujjá fagyott
vér lenne csak, a bőr érzékszerve nélkül.
És számolni kell a szívvel is.
Egyszerűen megköveteli a kor.
Hideg a szív és sok,
vagy hetven,
épp annyi, mint ma egy adag
sárga dobozos, olcsó
csirkeszív a szupermarket
hatalmas mélyhűtőjében.
Megjelent a Tiszatáj 2011. októberi számában