Claude szerint a világ

A Manó Könyvek a közelmúltban adta ki magyarul a fiatal angol illusztrátor Alex T. Smith Claude–sorozatának eddig megjelent három kötetét. Claude a „pici, dundi kutya” kalandjai (Claude a városban, Claude a cirkuszban, Claude nyaral) eredeti és ötletteli vizuális világukkal képviselnek érdekes színt a magyarországi gyerekkönyvpiacon – Kovács Krisztina írása

Bár Claude alakja első ránézésre mintha felelevenítené Charles M. Schulz immár klasszikus Peanuts-sorozatának Snoopyját; társa, Bolyhos Zokni uraság pedig helyenként Snoopy állandó kísérője Woodstock alakját és szerepeit idézi, Claude és Bolyhos Zokni kalandjai más invencióval szólnak a Peanuts célközönségénél valamivel fiatalabb olvasókhoz. Az új mesehős tapasztalataiból hiányzik a fent említett, számos egyéb műfajú adaptációt is megért amerikai képregény társadalomkritikája: Claude esetében a lényeg a felfedezés, a világot fokról fokra megismerő gyerek látásmódja.

A történetek alaphelyzete is ebből a szemmagasságából indul, alulnézetből látott jeleneteket és szereplőket pásztáz, köztük a kiskutya mindig csak térdig láttatott gazdáival, az állandó epizodistaként jelen lévő Suvikszcipő úrral és feleségével. A műfaj immár védjeggyé vált elbeszélői pozíciója olyan stílusjegy, amely a magyar gyerekkönyvek hagyományában is otthonos, Janikovszky Éva klasszikussá lett darabjai hasonló felütést alkalmazva mutatták be az új tapasztalatokat szerző és értelmező kisgyerekek kalandjait.

Claude és Bolyhos Zokni napjai a hétköznapok helyszínein, a városban, a cirkuszban, a parkban, a tengerparton zajlanak. A kalandor kutyus pedig igazi multikulturális karakter: a felismerhetően és láthatóan angol mintákat felvillantó típusok néhol az amerikai metropolisok közegét idéző háttér előtt mozognak, miközben a micisapkát viselő, és azokat gyűjtő Claude legalábbis frankomán, aki ha nem is probléma nélkül, de természetes módon vált át a társalgásban is franciára.

A kutya és társa hol az eseményeket előidéző, hol semmit sem értő, értetlenkedő megfigyelőként keverednek a bonyodalmak közepébe. Bár a konfliktusok egyszerű sémákat követnek (műkincsrabló a múzeumban, cápatámadás a tengerparton) többségük egy-egy kifejezetten szellemes poénnal válik érdekesebbé és kevésbé sablonossá. Az emberevésből a velőscsontos szendviccsel „kikúrált” cápa; a lázmérővé átalakított banánnal betegeket vizsgáló, a titokzatos járványt, a „tizenegyóra-kórt” teával és sütivel kezelő Claude orvosi ténykedése; vagy a cirkuszi kellékeket takarítással tönkretevő kutya-zokni páros csínytevései olyan váratlan ötletek, amelyek a szokványosabb próbatételek sorát jó tempóérzékről tanúskodó módon szakítják meg.

A kötetek vizuális megoldásai pedig a comics-oc legjobb hagyományait idéző kimunkált poénok (pl.: a velőscsont-mintás paplan, a hatalmas napszemüvegben pompázó zokni). Arról nem is beszélve, hogy a képi és tárgyi világában is inkább nosztalgikus mese a hatvanas, hetvenes évek hangulatát tematizálva is a képregények aranykorára, vélhetően író-rajzolójuk műfajjal való találkozásának meghatározó élményeire utal vissza.

A történetek stílusa láthatóan tudatosan letisztult, nem különösebben bonyolult, leleményei pedig elsősorban a névadásban testesülnek meg, amelyet a magyar fordítás (Totth Benedek munkája) is tökéletesen ad vissza (pl. Sajgófar Úr, Telitölcsér Úr, Gaz Gréta, Lőrés Lóri stb.). A kötetek nyelvét, az ismétlődő fordulatokra épülő történetmesélés hatásos egyszerűsége mellett persze néhány ügyetlenebb megoldás is jellemzi, amelyeket a más tekintetben szellemes magyar verzió sem küszöbölt ki (pl. furi, morci), ám ezek megbocsátható egyenetlenségei az összességében élvezetes, remélhetőleg újabb darabokkal gyarapodó sorozatnak.

(Claude a városban, Claude a cirkuszban, Claude a tengerparton, Ford.: Totth Benedek. Manó Könyvek 2011-2012.)

Kovács Krisztina