Boribon, Kippkopp, a kockásfülű nyúl és az ajándékba kapott oroszlán Szegeden

Marék Veronikát különösebben senkinek sem kell bemutatnom, mert több nemzedék is felnőtt az alkotásain, nemcsak hazánkban, hanem külföldön is. Neki köszönhetjük a Boribon- és a Kippkopp-sorozatot, a kockásfülű nyulat, A Csúnya Kislányt, nem utolsó sorban pedig a Laci és az oroszlánt. A nagyon jó hangvételű, izgalmas beszélgetésben Marék visszaemlékezett pályájának kezdeteire, elmesélte, hogy habár mindig is szeretett olvasni és rajzolni, de eredetileg dramaturg szeretett volna lenni. Megtudhattuk, hogy egész életében egy „már csak azért is megmutatom” hozzáállás vezette, részben ennek köszönhető, hogy elkezdett írni. Tizenhét éves korában, az érettségi előtt ellátogattak Somlay Artúrhoz, ahol annak kislányával, Emilivel elkezdték nézegetni a lány mesekönyveit. A kötetek lapozgatása közben Marék Veronikának egy olyan angol mese akadt a kezébe, amibe ott helyben beleszeretett. Ezután jött a felkiáltás, „Hát ilyet én is tudok csinálni!”. Ebből az elhatározásból és ötletből született meg a Boribon első kötete, jóllehet akkor még nem volt benne sok ambíció a történet kiadására. Édesapja vitte be könyvét a Móra Könyvkiadóhoz, ahova be is hívták ezután, viszont nem a történet kiadása miatt. Először kísérletképpen más könyvekben lett illusztrátor, hogy lássák, hogyan reagálnak a stílusára. 1956-ban jelent meg A Bem téri gyerekek című képeskönyve, ennek sikere után Boribon első része is útnak indulhatott. 

Az írónő mesélt arról is, hogyan alkotta meg a mackó nevét, és a folytatásban Boribon miért kapott új külsőt és környezetet. A név Marék fejéből pattant ki, a Bunbury angol színdarab (Oscar Wilde művének) címét addig ismételgette, amíg egyszer csak Boribon lett. Úgy gondolta, hogy ez egy igazi mackónév, hiszen kicsit dörmögős. Azt hitte, hogy Gabi és Gyuri szürke mackójára nem emlékeznek már a gyerekek, így Anni Panni mellett megjelent Boribon barna kivitelben.

Dávid Ádám kérdésére felelevenítette gyerekkorát, elmesélte, habár nagyon szeretett volna, neki nem volt játékmackója, ami Boribon alakját ihlette volna. Igaz, mackója nem, de egy Cavalier King Charles spániel kutya plüsse, hatalmas füllel viszont volt, amit gyorsan le is rajzolt. Ebből a röpke, ám zseniális skiccből rögtön kiderült, hogy a kutyaplüss a kockásfülű nyúlnál köszönt vissza. Emellett a résztvevők az elhíresült nyúl tényleges eredetének a történetét is megismerhették: egy nagymama készítette az unokájának húsvétra, de a nagy kapkodásban háromszor akkorára varrta a fülét, ezért kidobta. A nyúl életre kelt ezután, de eleinte csak botladozott a füleiben, később kezdte el felfedezni, mi mindenre használhatja őket, köztük a repülésre.

A kockásfülű nyúl történeteitől még messzebbre jutott a Laci és az oroszlán című műve, 1986-ban megjelent Japánban, de mellette kiadták még koreaiul és kétféle kínai nyelven is. Japánban hatalmas sikert aratott, azon túl, hogy minden évben újra kiadják, a 2021-es, óvodásoknak szervezett olimpiai sportverseny medáljára is felkerült Laci és az oroszlán, ahogy éppen kezet fognak. Az írónő arról is mesélt, miképpen olvassák és mennyire másképpen olvassák a japánok ezt a történetet, mint mi, magyarok. A japánok számára ez egy szomorú történet, mely a gyász, a veszteség megtapasztalásáról is szól (az oroszlán elhagyja Lacit).

Nemcsak a japánokra volt nagy hatással Marék Veronika, hanem Marék Veronikára is nagy hatást tettek a japánok. Az életében bekövetkezett három nagy fordulat közül az egyik egy oszakai kiállításon történet. Ez a kiállítás az életéről és a munkásságáról szólt. Elmondása szerint ez nyitotta fel a szemét, és teljesen másképpen kezdte látni önmagát. Korábban egy munkásembernek gondolta önmagát, de a kiállításnak köszönhetően azt is látja már, hogy emellett milyen sokszínű, sokoldalú személy.

Dávid Ádám természetesen kitért arra is, hogyan alkot Marék Veronika, hiszen ritka eset, amikor az író és az illusztrátor ugyanaz a személy. Éppen ezért a kérdése is arra vonatkozott, hogy Marék előbb írja meg a történetet és utána illusztrálja, vagy a rajzaihoz ír történeteket? Mint kiderült, nagyjából egyszerre jön létre kép és szöveg: a szerző elkezd firkálni az adott témában, közben egy-egy mondatot leír a rajzok mellé, végül ezekben már elkezdi látni, merre szeretné vinni a történetet, amit tisztább vázlatok követnek.

A beszélgetés során a közönség az írónő fiatalkorából több személyes történetet is megismerhetett. Például, hogy az egyik legkedvesebb játéka a barátaival a sötétben történő bújócska vagy a hoppon maradt vőlegény volt, de az is kiderült, hogy a Laci és az oroszlán alaptörténetét apja barátjától, György Lászlótól kapta névnapjára. Marék Veronika végig jó kedélyű volt, néha saját magán is elmosolyodott, hangosan felkacagott az emlékein és azon, miket írt régebben. Hangsúlyozta, hogy a gyermekkori tapasztalatai sosem tudatosan jelentek meg a meséiben, így utólag rá is csodálkozott a saját történeteire. A Csúnya Kislánynak azt a jelenetét, amikor világnak akar menni, Marék így kommentálta: „Egyedül bemegy az erdőbe? Megáll az eszem!”

A közönség számára kétségkívül az esemény fénypontja az volt, amikor a kamera előtt többször is elkezdett rajzolni Marék Veronika. Az egyik ilyen pillanat a beszélgetés végén történt, amikor Boribon egy újabb, félkész történetét mesélte el az írónő. Ezután elmondta azt is, hogy megakadt a történetben, majd néhány percen keresztül a tanszék hallgatóival ötletelt, miképpen fejezze be a mesét. Aki jelen volt, nagy élményekkel mehetett haza: köszönhetően Marék Veronika személyének, meséinek, valamint a beszélgetést és emlékezést ügyesen irányító, terelő Dávid Ádámnak. 

Dobos Elizabet Kitti

A budapesti fotókat Dávid Ádám, a szegedi fotókat Berta Petra készítette.