Tiszatájonline | 2018. február 21.

Borbáth Péter: Sündör és Niru: Együtt a Pörkeföldre

Zegernyeolvadás volt, mikor a zajkereskedő és segédje Niru kunyhójához érkezett. Két megrakott szekerén húzták maguk után mindazt, amit a zajgyűjteményből ki tudtak menekíteni. Ahogy megálltak, a zöttyenéstől lecsúszott az egyik gömb alakú tartó a kéziszekérről és egy hebrencs miákolás csusszant ki belőle a földre. A zajkereskedő olyan kicsinek tűnt, hogy Niru elsőre meg sem ismerte […]

KILENCEDIK RÉSZ

A zajkereskedő érkezése

Zegernyeolvadás volt, mikor a zajkereskedő és segédje Niru kunyhójához érkezett. Két megrakott szekerén húzták maguk után mindazt, amit a zajgyűjteményből ki tudtak menekíteni. Ahogy megálltak, a zöttyenéstől lecsúszott az egyik gömb alakú tartó a kéziszekérről és egy hebrencs miákolás csusszant ki belőle a földre. A zajkereskedő olyan kicsinek tűnt, hogy Niru elsőre meg sem ismerte.

Annyian voltak, hogy be se fértek Mirminyóék barlangjába, kint terítettek a széles sziklaplatón. Ott ültek le uzsonnázni. Niru nagyon örült, hogy így együtt lehetnek, hogy most tényleg mindenki itt van, aki fontos neki.

Miután a zajkereskedő fáradtan és röviden elmesélte, mi történt velük, leült és körülnézett. Néhány pillanat csend után beindult a zsizsgés.

Helyzet volt, amin úrrá kellett lenni, ügy, amit meg kellett oldani, Bocskoján, Zazil és Tivonul Buffogó önfeledten vitatkoztak arról, hol lehetne elhelyezni a zajgyűjteményt, hogy mit kéne csinálni Ushguli vezetőivel. Mirminyó tüsténkedett, finomabbnál finomabb falatokkal kínálta a vendégeket, Ankit lelkesen segített neki. Volt ott minden: aszalt kvarcok, fűszeres palatekercsek, párolt olivin, csoffasztott gesztenye.

Hiába pörgött Zazil agya a lehető legmagasabb fordulatszámon, hiába jött elő Bocskoján vadabbnál vadabb ötletekkel, hiába morrantott Tivonul minden egyes Bocskoján-féle agymenésre, semmilyen ötlet, semmilyen találmány sem oldotta meg a kérdést.

A nagy haddelhadd végül csöndes tehetetlenségbe fulladt, valójában senki sem tudta, mit kéne tenni, az Ushguli csendrendelet hatósugara bőven elérte Bocskojánék barlangját. Tehát nem maradhatott itt a zajkereskedő, sem a pittyenések, sem a zörüldések, sem Ankit.

És akkor Niru egyszerre megértette: neki is mennie kell, hacsak nem akarja magukra hagyni a megszelídített zajokat. El kell innen tűnniük minél hamarabb, ha nem akarnak Ushguli tömlöceiben megposhadni.

Kedvetlenül uzsonnáztak, amikor Mirminyó, aki amúgy olyan nyüzüge hangon szokott beszélni, mint egy rosszul olajozott zsanér, most mintha a föld mélyéből szólalt volna meg, azt mondta:

– De én tudok egy helyet…

Meglepve fordultak felé, ott állt a barlang bejáratánál egy tálcányi frissen pitykézett rozsdagalacsinnal és újra azt mondta:

– Én tudom, hogy hova mehetnétek.

Bocskoján bizonytalanul lépett felé, Mirminyó a kezébe nyomta a pitykézett galacsinokat. Ahogy beszélt, egyszerre eltűntek homlokáról az állandó aggodalom ráncai:

– Kicsi voltam, amikor onnan el kellett jönnünk. Pöfékeltek a hegyek, izzottak a levelek, minden színes volt, illatos és zajos. És sokféle volt mindenki és minden. Ott biztonságban lehetnétek!

– Pöfékelő hegyek? Izzó levelek? Melyik városhoz van közel, milyen folyó mellett fekszik? – kérdezte Tivonul Buffogó, kicsit bosszantotta, hogy Mirminyó egy olyan helyről beszél, amiről ő, a tájak nagy ismerője még csak nem is hallott.

– Hát ez az, hogy arra nem emlékszem! – szontyolodott el Mirminyó. – Kicsi voltam, amikor eljöttünk. De nincs olyan éjjel, hogy ne álmodnék vele.

– Azzal nem sokra megyünk – morrant Tivonul.

Zazil viszont egészen fellelkesedett:

– Megnézzük! – mondta az értetlenkedő Mirminyónak. – Már hogy az álmaidat. Megvizsgáljuk közelebbről.

– Hát de mit lehet azokon vizsgálni? – értetlenkedett Mirminyó.

Erre Bocskoján tudálékosan magyarázni kezdte:

– Kérlek. Zazilnak van egy ilyen álomverője, amivel kiklopfolja a fejedből, ami benne van, és utána azokat össze lehet hasonlítani, például kiderült, hogy NEKEM vannak a legesleggyőztesebb álmaim – pillantott harciasan Tivonul Buffogóra. Mirminyó egyre aggodalmasabban hallgatta a szóáradatot, Zazil igyekezett elhallgattatni Bocskojánt, nehogy elriassza legfrissebb kísérleti alanyát. Nyugtatólag lapogatta Mirminyó vállát, amitől az csak még jobban összekuporodott.

– Ne mozduljatok, mindjárt, hmm, mindjárt megmutatom! – viharzott el Zazil a bunkerja felé, közben dohogott magában: ez most nem játék, nem verseny, itt fontos cél van előttünk! Legalább olyan fontos cél, mint a pillanatszorítónál!

Elég sokáig tartott, hogy mindent összeszedjen, ami az álommángorláshoz szükséges. Mire visszatért, alkonyodott, meglágyultak a fények, és mintha a társaság is önfeledtebb hangulatba került volna. Bocskoján a rozsdaléből töltögetett, a zajkereskedő egészen feloldódott, gesztikulálva mesélt a régi idők híres óbégatóversenyeiről:

– Egy alkalommal már a döntőnél tartottak. Hét versenyző maradt bent, hatalmas tüdejű, ordas hangerejű óbégák. Egymás után kiáltottak. Feszülten figyelt mindenki, az óbégatásmérőn látszott, ahogy fej-fej mellett halad a hét rettenetes sportoló. Soha ilyen szoros versenyt még nem hallott Ushguli. És akkor – emelte föl kezét a zajkereskedő – a bírák már a méricskélésnél tartottak, hogy kiderüljön, ki nyerte meg a döntőt. A csendből egyszerre olyan hang kerekedett, hogy még a hét rettenetes óbéga is összerezzent, a mérő pedig kiakadt. Összenézett mindenki, honnan jöhet ez a mindent elsöprő hang? Hát egy apró ushguli gyerek volt az, aki elirigyelte a nagy csujjogatást és kipróbálta a saját ordítását. És hát meg is nyerte a versenyt, anélkül, hogy elindult volna rajta.

Olyan átéléssel mesélte el a történetet a zajkereskedő, olyan jól utánozta a gyerek rikkantását, meg a csalódott óbégák arckifejezését, hogy Sündörék alig tudták abbahagyni a nevetést. Észre se vették, hogy Zazil végre visszaért a találmányaival. Ott téblábolt a székek mögött, mintha maga se tudná, minek hozta el a mángorlót és az álomszipkát ebbe a nagy vidámságba.

TIZEDIK RÉSZ

Mirminyó álma

Miután elcsendesedtek, Niru felállt, az asztalnak támaszkodva maga elé meredt. Mindenki felé fordult. Rekedt volt a hangja, mikor megszólalt:

– Oda kell mennünk! Azokhoz a pöfékelő hegyekhez!

Még mondott volna valamit, de Zazil magához ragadta a szót:

– És mivel Mirminyó álma az egyetlen nyomunk, ezért az álommángorlóval én magam fogom kikutatni a menedék pontos helyszínét!

Zazil hősies felszólalása alatt Bocskoján és Tivonul alig bírta visszafojtani a röhögését.

Mirminyónak viszont nem sok kedve volt a nevetgéléshez, nehéz helyzetbe került. Mindennél jobban szeretett volna segíteni, de hogy a fejéből szedjék ki az álmokat, és hogy az alapján induljanak el Niruék a teljes bizonytalanságba, nagyon felzaklatta. Hiába bizonygatta Zazil, hogy az álommángorló meg az álomszipka teljesen veszélytelen, többszörösen tesztelt találmányok, hiába mutogatta Bocskoján a befőttesüvegben tárolt álmokat, a helyzet csak egyre rosszabb lett, Mirminyó megmakacsolta magát. Szégyenlősen, sírásra görbülő szájjal ült az ágya szélén.

Minél lelkesebben magyarázott Bocskoján, minél körülményesebben ecsetelte Zazil a találmány nagyszerűségét és megbízhatóságát, Mirminyó annál feszültebb és éberebb lett.

Aztán sóhajtott egy nagyot, hanyattfeküdt, lehunyta szemét. Zazil előkészítette az álomszipkát, és vártak. Mikor már úgy tűnt, mélyen alszik, hirtelen megszólalt lehunyt szemmel, suttogva Mirminyó:

– És mi van, ha most pont nem tudok azokról a pöfékelő hegyekről álmodni?

– De hát azt mondtad, minden éjjel azzal álmodsz! – érvelt Zazil.

– Azt csak úgy mondtam, hogy minden éjjel, nem számoltam meg, hogy tényleg úgy van-e – ellenkezett Mirminyó.

Zazil tanácstalanul nézett fel Bocskojánra. Niru egyre kétségbeesettebben nézte a jelenetet, ebből így nem lesz egyhamar alvás, álom, megoldás. Kisurrant a barlangból, felébresztette a zajkereskedőt, előkerestek egy kis dobozt a zajgyűjteményből. SZIROMZENE – ez állt a doboz tetején. Letette Mirminyó mellé a földre, kicsit megrázta, láthatatlan lábacskájú pendülések szaladtak szét a padlón, fel az ágyra, falakra, betöltötték a barlangot.

Mindenki mélán nézett maga elé, önkéntelenül mosolyogtak, Mirminyó pedig pillanatokon belül elaludt. Aludt és forgolódott, aludt és pillája rebbent, mosolygott és köhintett. Zazil tettre készen állt fölötte az álomszipkával, és a szükséges pillanatokban kiszippantott egy-egy álomegységet.

Alakra egészen átlagos álom volt Mirminyóé. Kicsit nyúzott, kicsit cirádázott, de ahogy Zazil közelebb hajolt hirtelen felkiáltott:

– Szaga van, szaga van az álomnak! Ilyennel még nem találkoztam!!!

Bocskoján és a zajkereskedő is odahajolt: tényleg, olyan illatok, szagok áradtak Mirminyó álmából, amilyet még nem is éreztek, gyorsan lecsukták a befőttesüveg tetejét, nehogy elszökjenek az illatminták. A nagy zajongásra Mirminyó is felébredt.

– Hátha Tivonul tud segíteni, végül is ő ért legjobban a szagokhoz – kuncogott Bocskoján.

Előkerítették Buffogót, ő is beleszagolt Mirminyó álmába.

– Kesence, sőrény és állott kén szaga – mondta összeszűkült szemmel Tivonul. – Egyszer találkoztam egy fűszerésszel, neki volt hasonló szaga. A Nagy Rozsdatavak mellől érkezett. Valami furcsa nyelven beszélt, pörkölt, pörsenés vagy valami hasonló.

Ahogy ezt kimondta, Mirminyó felélénkült:

– Pörke, igen, a nagyapám is pörke volt!

– Pörke – morfondírozott Tivonul –, ha jól emlékszem, a Nagy Rozsdatavak felé élnek a pörkék, de még sosem jártam arra. A tavakig eljuthatunk pár hét alatt, de nem lesz egyszerű út.

Bocskoján elvesztette a fonalat, amikor Tivonul kimondta a Nagy Rozsdatavak nevét. Édes mosoly terült el az arcán:

– Egy tó tele rozsdalével, nem is egy tó, töménytelen tórendszer fenékig rozsdalével! Akkor elég csak odáig mennünk és minden gondunk megoldódik…

Épp itt tartott, amikor Buffogó oldalba bökte:

–Régen tényleg tömény rozsdalé volt benne, de mára felhígult, csak a neve a régi.

De Bocskoján kedvét nem lehetett elvenni, forrásokat, patakokat látott maga előtt csupa rozsdalével. Miközben Tivonul az utazás unalmas, praktikus részleteit tárgyalta meg Zazillal, Bocskoján azon agyalt, hogy tudna minél több demizsont, hordót magával cipelni.

Részlet a Csimota Kiadónál 2018 novemberében megjelenő Együtt a Pörkeföldre című kötetből. A könyv FB-oldala: https://www.facebook.com/sundoresniru

A Plüss Műhely rovatban mostantól gyerekirodalmi szöveteket is közlünk, hogy kritikák, interjúk, beszámolók mellett ezekkel is segítsük olvasóink tájékozódását a gyerekirodalom világában.