„Bolond az, aki nem megy humoristának ilyenkor”

SPIRÓ GYÖRGY KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA

Mi mindenre lehet válasz vagy megoldás a humor? Illetve hogyan lehet majd eszköze annak az ihletnek, mely a közéletből születik? Spiró György Egyéni javaslat című kötetének bemutatóján minderre választ kaptunk június 16-án a Dugonics téren. A szerzővel humorról, a magyar valóságról és globális abszurdum formáiról Jászay Tamás beszélgetett.

Humoreszkek – foglal helyet a kötet alcímeként a műfaji megjelölés, mely aztán mégis többféle szöveget fed egyszerre. Jászay első kérdése e szövegek megszerkesztettségére irányult, hisz olyan fiktív képviselői indítványokat is olvashatunk a kötetben, melyek precízen szerkesztett, pontos leírásai a valóságnak – vagy valami másnak, mely csak később derül ki. Mennyire rendszerező, rendszerető ember állhat e szövegek mögött? „Attól függ, milyen szempontból, de igen, akár ügyvédnek is elmehetnék e szövegek alapján.” – felelte Spiró reflektálva a gondos szerkesztésmódra, majd kiemelte, nincs benne ilyesmi rendszeretés, csupán ilyen korban élünk. Folyamatosan rendeletekbe bonyolódunk, ügyintézésbe, állandóan számonkérnek valamit rajtunk. Ez vesz körül minket, ez a modern világ és ezt veszik célba a kötet szövegei is. A szerző ’89 után kezdte el figyelni, hogyan és mit mondanak ezek a rendeletek – „Két mondat biztosan ellent mond egymásnak.” – mondta, majd kiemelte: ott pedig van egy joghézag, abban meg remekül lehet evickélni. Ez az evickélés az, ami előbb-utóbb megihlette, hisz ebben élünk, nem is tudunk másban.

A pontosan megszerkesztett anyagot azonban az a humor köti össze, mely a precizitás mögött feszül, s ezzel mintegy könnyeddé oldja a komoly problémákat taglaló, kifigurázó szövegeket. Központi szerepe van tehát a humornak, mint megtudjuk, s ezek humoreszkek  így állítanak egyfajta tükröt a valóságnak. Annak a valóságnak, ahol valóban mindig a fejünkre olvasnak vagy folyamatosan számon kérnek rajtunk valamit, ahol nem tudunk bejelentkezni az ügyfélkapura, nem jó a jelszó, mást kérünk, az sem. Ez az a valóság, ahol ha nem is egyetlen, de a legészszerűbbnek tűnő megoldás lehet a humor. E valóság tapintására pedig a legkézenfekvőbb a sajtó, s innen jön maga az inspiráció is – „például nézem a tévét, megszállottan. Engem megihlet.” – mondta Spiró, mikor Jászay az ihletmerítésről kérdezte. Végigzongorázza a csatornákat és elmondása szerint, volt politikai újságíróként figyelmet fordít arra, hogy melyik hír hányadik helyen van a híradásokban, hogy van megírva, mit hallgatnak el, miről és hogyan hazudnak – „csodás tanulmány, remek játék” –  hangsúlyozta. Mindebből azonban feltételezhetjük: aki elolvassa a szóban forgó kötetet, nem téved nagyot, ha észleli az átfedést a szövegek világa és a mai magyar valóság között. Ugyanakkor megemlítendő, hogy bár vannak bizonyos időbeli jelzések, utalások mégsincs a szövegeknek pontosan meghatározott időpontja, nem reflektál teljes egészében a konkrét történésekre. Spiró elmondása szerint ez szándékos, mert nem volt cél a politizálás, semmi értelme, sőt: érdemes egy írónak mélyebbre mennie és megragadni valami ennél lényegibbet. Azokat a folyamatokat kell parodizálni, melyek a mélyben forognak, azt a mentalitást kell tálalni, annak van értelme. Természetesen nem csak magyar viszonylatban említette mindezt, hanem az egész közép-kelet-európai mentalitásra célzott. Az Egyéni javaslat szövegei mindezt helyezik középpontba, helyet kapott a bürokrácia, az állami „hülyeségek”, a szövegek kifigurázzák a nemzeti idiotizmust, sőt valójában az egész világ abszurditását parodizálják. Ami azonban mégis inkább magyar, azt egyfajta mellérendelő, kissé paraszti gondolkodás képviseli. Tehát a kötet mozgatórugója bár maga a humor, nem a kávéházi, urbánus humor uralkodik e szövegekben, ennek oka a szerző szerint akár az is lehet, hogy ő maga sem abban szocializálódott. Megfogja és egy görbe tükör elég állítja azt a tipikus mentalistást, és élethelyzet-csokrot, amelyek „annyira mi vagyunk” – ahogy Jászay is fogalmazott a beszélgetés során. Ez mint egy házmester-ország képe jelenik meg, ahol feljelentjük a másikat és ahol képtelenek vagyunk megérteni egymást – akár az az eset, mikor becsönget a szomszédasszony, hogy elmondja, biztosan a másikhoz akartak csöngetni hajnali ötkor, aztán hiába hívják be, hogy nézze meg, nem hiszi el, hogy nincs bent náluk senki. Spiró ismeri ezt a vidékies mentalitást és humort – hisz az említett példa is magával a szerzővel történt meg – így vezet végig minket a köteten. A mondhatni sajátos magyar valóság, mentalitás miatt felmerült a fordítás lehetőségének kérdése is: mennyire lenne lehetséges, mind nyelvileg, mind kulturálisan. Tekintve, hogy egy szöveg sem kötődik sehol sem időhöz vagy térhez, nincsenek folyamatosan nevek, helyszínek, dátumok, akár ez is lehet garancia arra, hogy működhetnek ezek a szövegek tágabb kontextusban is. Emellett az abszurd  másol is abszurd – tette hozzá Spiró, csak be kell vonzani, ahogy ő is teszi, képessége van rá.

A fiktív képviselői indítványok mellett olvashatunk áriát, lakógyűlési jegyzőkönyvet, tudományos értekezést, párbeszédet, drámai szösszenetet – mintha az Egyéni javaslatból egyszerre köszönne vissza a színpadi, az esszéíró és a prózaíró Spiró. Ennek kapcsán felmerült: mi dönti el a formát? „Attól függ, mit ad ki az anyag” – felelte a szerző, majd kiemelte, lényeges tudnivaló e kötet kapcsán, hogy felolvasásra szánt szövegeket tartalmaz, sokkal több poénnal, mint ahogy az egy prózai szövegben előfordulhatna, ugyanis füllel másképp fogadunk be, fontosabb a figyelem fenntartása. Emiatt azonban e kötet más olvasási attitűdöt kíván: nem átlósan kell olvasni, ahogy a prózát szoktuk, hanem egyszerűen egymás után a szavakat, mert nem lehet tudni, mikor csap le a poén. Nincs cselekmény, türelmet igényel és a kitartást, hogy az ember elviselje a csömört, melyet az emberi hülyeség szül.

A műfaji sokszínűség ellenére Spiró egyszerűen humoreszkeknek nevezte a szövegeket – ahogy ez az alcímben is szerepel –, mindazok ellenére is, hogy e műfaj hagyományait sem követik közvetlenül és teljesen. Nem novellák, talán valamilyen szatírácskák, rövidek és életszerűek, miközben abszurdak is. Mindezek, az abszurd, (negatív) utópia és groteszk parodizálás kapcsán végül az irodalmi forrásvidékekre tértek ki, említve Bulgakov korai műveit,  Örkényt, valamint egy egészen kurrens művet, a Szolgálólány meséjét is.

Ferencz Hedvig

Fotó: Somogyi Könyvtár