Tiszatájonline | 2019. április 29.

Bologna-mérleg

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR
Bár a Bolognai Gyerekkönyv Vásár a gyermekirodalom egyik legnagyobb seregszemléje, szakmai fókuszában már jó ideje az illusztráció áll. Fődíjas alkotói hagyományosan illusztrátorok, így egy magamfajta művészettörténész számára kiváló tájékozódása pont arra nézvést, hol van és merre tart ma a könyvillusztráció? – RÉVÉSZ EMESE BESZÁMOLÓJA

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR

„Adatassék a’ Gyermekek’ kezeikbe, hadd gyönyörködtessék magokat a’ Képeknek meg-nézésével kedvek szerint, hogy azokat vóltaképpen meg-ismerhessék, még otthon-is, minekelötte az Oskolában el-kűldettetnének.” Comenius Orbis Sensualium Pictusának bevezető szövege az egyik első alapvetés, amely a könyvillusztrációra úgy tekint, mint a világ megismerésének forrására. Joggal gondolhatnánk, hogy a digitális nemzedék ingerküszöbét már nem viszi át a nyomtatott kép, de az illusztrált könyv világszintű konjunktúrája meggyőző cáfolata ennek. Vélhetően az idei Bolognai Gyerekkönyv Vásár díjzsűrije is így gondolta, amikor az ismeretterjesztő (nem fikciós) kategória egyik díját Comenius új, spanyol kiadásának ítélte. A barcelonai székhelyű Zorro Rojo kiadó az eredeti latin szöveg kasztíliai fordítása mellé az első, 1658-as nürnbergi kiadás Paul Kreutzberger által készített rajzait mellékelte. Túl a filológiailag és könyvművészetileg egyaránt igényes kiadáson, a kötet beemelésének a közfigyelem centrumába üzenetértéke van: ami a 16-17. századi könyvolvasók számára a szédületes ütemben terjedő sokszorosított grafikai kép volt, az ma a digitális képek világa. Mindkét korszak egyfajta „képrobbanásként” élte meg az új médiumok viharos gyorsaságú térhódítását, s mindkét eszköz a képek technikai sokszorosítása révén tette lehetővé képek és szavak párhuzamos olvasását, valamint a vizuális információcsere felgyorsulását. Sok az áthallás tehát napjaink képkorszaka és a kora újkor demokratizálódó vizualitása között. Mi több, manapság már egyenesen úgy tűnhet, hogy bizonyos műfajokban a képek biztosítják a nyomtatott könyvek túlélését. A gyerekkönyvek területén bizonyosan.

Bár a Bolognai Gyerekkönyv Vásár a gyermekirodalom egyik legnagyobb seregszemléje, szakmai fókuszában már jó ideje az illusztráció áll. Fődíjas alkotói hagyományosan illusztrátorok, így egy magamfajta művészettörténész számára kiváló tájékozódása pont arra nézvést, hol van és merre tart ma a könyvillusztráció? A gyerekkönyv ebben az esetben nem szűkítő kategória, ugyanis a gyerekkönyv bolognai definíciójába a csecsemőknek készült lapozóktól a fiatal felnőtteket megcélzó kiadványokig minden belefér, köztük olyan átmeneti képes műfajok is, mint a művészkönyv, a graphic novel vagy a képregény; ahogy azt is ki merné firtatni, hogy Defoe Robinsonjának vagy Shakespeare illusztrált kiadásának van-e helye az ifjúsági kategóriában. Ami túl a kategóriák szubjektív dzsungelén egészen bizonyos, hogy mára a gyerekirodalom a könyvillusztrációs művészet legprogresszívebb ága. Itt van legnagyobb szabadsága a grafikusoknak és itt folynak az illusztrációs művészetek legizgalmasabb kísérletei. Ahogy az is bizonyosan látszik, hogy a könyvillusztráció a kortárs grafika egyik legprosperálóbb ága. Fontos ezt az itthoni olvasóknak külön kihangsúlyozni, mert a magyar ugarról nézve mindez egészen hihetetlennek tűnik.

A bolognai összkép természetesen nagyon színes, ám annyi világosan érzékelhető, hogy a képeskönyvek ezredforduló óta tartó diadala rendíthetetlen. Képeskönyv alatt persze ne azt értsük, amire a hazai olvasó gondol, a legkisebbeknek szóló képes lapozókat. Mellettük ugyanis reneszánszukat élik az egy történetet sok képpel bemutató mesekönyvek, amelyek kivitelüket tekintve olykor a művészeti albumokkal vetekednek. Emellett az elmúlt évtizedben hihetetlen sikert arattak a szöveg nélküli képkönyvek vagy „csendes könyvek” (silent book), amelyekben a narratíva kizárólag a képek nyelvén bontakozik ki. Ezek távolról sem a legkisebbeknek szóló képeskönyvek, hanem magas művészi színvonalú alkotások, amelyek témái olykor fajsúlyos, filozofikus mélységű gondolatmenetek. Stiláris trendeket nehéz felvázolni, hiszen a kortárs művészethez hasonlóan e téren is a kifejezés sokszínűsége érvényesül. Mégis kitapinthatóak rajzi divatok: így a 60-70-es évek négyszínnyomásos grafikai stílusát utánzó designer stílus, ami olykor neonszínű, geometrikus formákkal idéz meg egyfajta retro hangulatot; a másik végleten viszont uralkodik a cizelláltan kivitelezett „belle disegno”, szép rajz. A kettő között pedig a szabad ötletek tárháza tombol, technika és stílus szétáradó gazdagságával. Közös nevező a rajzi szabadság, képi ötlet és fantázia határtalan csapongása, valamint a mindennek keretét alkotó professzionális kivitel, grafikailag és könyvészetileg egyaránt átgondolt tálalás.

Ha az idei díjazottakat vesszük szemügyre, úgy tűnik, a zsűri kifejezetten a trenden kívüli, eredeti műveket ismerte el. Ilyen a fődíjas cseh könyv, amelyben Vojtech Mašek abszurd humorú Pinokkió történetét Chrudoš Valoušek rajzai kísérik. Utóbbiak groteszk világában a népies ponyvák archaizáló, fametszetes stílusa keveredik Keith Haring és a graffitik vizualitásával, a populáris művészet valami egészen eredeti kombóját keverve belőlük. A díjazottak között feltűnően sok a szöveg nélküli képkönyv. A fikciós kategória másik díjazottja, a francia Icinori fedőnevű művész Et puis (És aztán…) című kötete, egyedien bizarr képi világával tűnik ki társai közül. A 12 képes oldalpár egy-egy hónapot mutat be, szürreális színekkel, álomszerű díszletek közt mozgó, kalapács fejű figurákkal. Ez a disztópikus mű arról a folyamatról szól, amivel átalakítjuk környezetünket. Képileg éppúgy örököse Hyeronimus Bosch démonikus fantáziavilágának, mint a kultikus Adventure Time című rajzfilmnek. A fikciós kategória harmadik díjazottja szintén francia és szintén képkönyv, tehát a szöveget teljesen mellőző képi elbeszélés. Tom Haugomat Á travers című kötete 180 oldalon meséli el egy fiú életútját, aki gyermekkori álmát valóra váltva űrhajós lesz. A fiatal francia illusztrátor a nézőpontok változására építi fel vizuálisan kötetét, így voltaképpeni tárgya maga a látás, a megfigyelés. Az oldalpárok bal oldalán rendszerint a megfigyelőt látjuk, jobbra pedig azt, amit lát. Pl.: a távcsővel néző gyereket – és a távcső képét, tévét nézőket – és a képernyőn futó Majmok bolygója egy jelenetét. Képei egyedi világa egyszerre expresszív és retró hangulatú, köszönhetően a következetesen végigvitt háromszín nyomásnak. A díjazott könyvek közül a harmadik képkönyv az első könyves (Opera Prima) kategóriában egy dél-koreai alkotás. Chae Seung-Yeon története arról szól, hogy egy forró nyári napon miként menekülnek az állatok egy fa árnyékába, s ahogy rövidül az árnyék, hogy állnak piramist alkotva egymás fejére. (A végén kiderül, hogy mindez egy vízparton játszó kisgyerek játéka volt.) A fekete-fehér ceruzarajzok lenyűgöző tisztasággal használják dramaturgiai eszközként az oldalak fehér terének telítettségét és ürességét, a jelenlét és hiány állapotát kifejezve, teret és drámát alkotva általa. Érdemes megfigyelni, hogy mindhárom díjazott képkönyv a grafikai eredetiség és kidolgozottság mellett világos és dramaturgiailag mesterien végigvitt gondolati tartalommal is rendelkezik, szóljon bár a környezetvédelemről, álmaink megvalósításáról vagy az egymásrautaltság erkölcsi parabolájáról. Emellett feltűnő, hogy a vizuálisan kvalitásos kiadványok könyvészeti tálalása is igen igényes: a könyvművészetileg igényes könyvben az illusztráció csak az összetevők egyike. A könyv mint művészi tárgy végső formáját a kötés, a nyomtatásra használt papír, színminőség, könyvtervezés és tipográfia összjátéka adja meg.

Persze a grafikai innováció nem a nagy átlagra vonatkozik, hiszen az 1442 kiállító közül félszáznál aligha több azon kiadók száma, akik grafikailag progresszív gyerekkönyveket adnak ki. Az idei nyertes kiadók évek óta művészileg magas színvonalú könyvekkel vannak jelen a piacon. Ilyen az idei fődíjas, a prágai Baobab kiadó, vagy a többi díjazott közül a francia Albin Michel Jeunesse és a Thierry Magnier kiadó, a norvég Cappelen Damm, a spanyol Zorro Rojo és Media Vaca vagy a dél-koreai Bandal kiadó. A nemzetközi figyelemre érdemes gyerekkönyvek tehát hosszú és kitartó művészi munka és üzletpolitika eredményeként születnek meg. Továbbra is vannak régiók, ahol feltűnően szabad a kiadók kísérletező kedve, a nagy német, francia, angol és persze olasz központok mellett izgalmas a portugál, skandináv és litván kínálat, a régióból pedig a cseh, lengyel és ukrán könyvek. Távolabbra tekintve Dél-Korea könyvkínálata továbbra is ámulatba ejtő, ahogy Mexikó néhány kiadója is az élvonalban áll. Magyarország már évek óta nincs ezen a térképen, grafikailag nem irányadó, ezért nem érdekes, amit nyújtani tudunk.

Ez belülről nézve fel se tűnik, hiszen egy nagyobb hazai (gyerek)könyvesboltba lépve bámulatra méltóan színes kínálatot lát az érdeklődő, a statisztikai adatok szintúgy imponálóak, a kiadott címek száma és piaci részesedése exponenciálisan nő. Elüldögélünk a saját kis zárványvilágunkban, ahol az általános vélekedés szerint az illusztráció a nemzeti nyelvű irodalmat veszélyeztető fenyegetés, ami némi magyarázatot ad arra, miért kopnak ki a rajzok az olvasni már jól tudó gyerekek könyveiből. A rajzolt kép sokak szemében még mindig csak olvasni nem tudó kisdedek szórakozása, az érzékek komolytalan és könnyelmű kedvtelése az intellektuálisan nagyobb kihívást jelentő olvasással szemben.

Magyarország területét tekintve terjedelmes, ám tartalmára nézve érdektelen pavilonnal szerepelt a könyvvásáron. Noha évek óta folynak szakmai viták a részvétel módjáról és formájáról, ennek alig van kézzel fogható eredménye. A könyvvásárt követően a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) tartott szakmai vitát a tapasztalatokról, összegezve a legfőbb problémákat. A hazai részvétel keretét idén (is) a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary programja teremtette meg. A legfőbb kérdés a magyar megjelenés kapcsán, hogy szükség van-e egységes fellépésre (irányításra)? Kérdés persze, hogy egy vásárnak kell-e, hogy tartalma legyen? (Egy zöldségesnek van?) Úgy gondolom a tartalomnál ezúttal fontosabb az arculat, lévén a vizualitás nemzetek fölötti kifejezési forma. Még lefordítani sem kell tehát. Innen nézve kevés jelentősége a népmese tematikának (idén a stand a népmese tematikát választotta), ha az csak egy kis katalógusban kap formát. Az ide tévedő látogató azonban leginkább a standon helyet kapó 19 kiadó kiadványaival találkozhatott, amit a Magyar Gyermekirodalmi Intézet TOP 25-ös könyveinek bemutatója és a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum tavaly díjazott gyerekkönyveinek (Év Gyerekkönyve Díj) bemutatója egészített ki. Mivel a kiadók maguk válogatják a rendelkezésre álló helyen bemutatandó műveket, így a polcokra kirakott művek megjelenésében nem érvényesül sem súlypont, sem szűrő. Az esetlegesen kiemelkedő, nemzetközileg is releváns művek belevesztek a vegyes kínálatba. A kiadók önérvényesítése így összességében ellene dolgozik a magyar gyerekkönyv nemzetközi reprezentációjának, ami hosszabb távon rontja az egyes vállalkozások piaci esélyeit is. Ahhoz, hogy a magyar gyerekkönyv ismét érdekessé váljon a világban, határozottan fel kellene mutatunk azt, ami érdekes lehet a nagyvilág számára is. Ha mindent mondunk, azzal semmit se mondunk. Mivel ezen a seregszemlén a grafikai művészetek középpontban vannak, olyan alkotókat volna ildomos centrumba helyezni, akik vizuális világukat tekintve a nemzetközi figyelemre tarthatnak számot. A tálalásnak szoros része a pavilon és a szóróanyag vizualitása, ami idén különösen aggályos volt. Be kellene látni, hogy a vizuális arculaton nem lehet spórolni egy olyan fórumon, amelynek fő hangsúlya a vizualitás. Mivel a szóróanyag jellegénél fogva olyan nyomtatvány, amely a hazai könyvkiadás arculatának egyik legfőbb hordozója, tervezése professzionális szakembert igényel, lehetőleg olyat, aki a magyar gyerekkönyvnek minőségi és progresszív vizuális hátteret teremt.

A hazai stagnálás okait keresve természetesen mélyebbre kell ásnunk, hiszen a magyar stand arctalansága hosszú évek mulasztásainak hordaléka. A közönség, az alkotók és a kiadók együttesen formálják a hazai gyerekkönyvek képi világát.

Az alkotók. Jó illusztrátor szerencsés esetben teremhet ugyan a mezőn is, ráérezhet ösztönösen a képi elbeszélés sajátos műfajára, de a világ legtöbb szegletében már belátták, hogy ez is egy mesterség, amit oktatni lehet. A könyvillusztráció művészetének számos tanulható eleme van, a karakterformálástól, a képi narráción keresztül a könyvtervezésig. Egy jó illusztrátor egyszerre képzőművész, író és könyvművész, aki egy kötetet a címfelirattól az utolsó vonásig kézben tart. Ám honnan is várhatjuk a hazai könyvillusztráció utánpótlását, ha a mesterség a grafikai képzésekből fokozatosan kiszorul? Jelenleg egyetlen magyarországi művészeti egyetemen sem folyik professzionális illusztrátor képzés. Ennél is szomorúbb, hogy az egykor nagyhírű hazai könyvtervező-tipográfiai műhelyeknek is leáldozott: a Képzőművészeti Szakgimnázium nagy múltú könyvművészeti-könyvkötészeti képzését például bedarálta az új szakképzési rendszer. Ahogy olyan nyomdászati-könyvészeti háttér sincs Magyarországon, amely nemzetközi színvonalú albumok kivitelezésére lenne alkalmas. Holott számos külföldi művészeti egyetem példája mutatja, hogy az illusztrációs képzés nagy vonzerővel rendelkezik, és egy jól működő illusztrációs műhely egy generáció könyvművészetét emelheti magas színvonalra. Nívós művészeti képzés hiányában csak dilettáns próbálkozásokra van esély. Könyvészeti szempontból pedig labdába se rúghatunk a fejlett könyves központokkal szemben, és ahol nincs aki megtervezze, ott az sincs aki élvezettel birtokolja, ne adj isten, gyűjtse a szép könyveket.

A kiadók. A művészileg magas színvonalú kiadványok mögött két féle kiadó típus áll: vagy nagy múltú, évente sok címet kiadó nagyobb vállalkozás, mint a francia La joi de lire, vagy kis családi műhely, mint az idei vásár nyertes könyvét kiadó cseh Baobab vagy az ukrán Agrafka. Utóbbit például két fiatal lembergi művész alapította kifejezetten azzal a céllal, hogy művészileg igényes, progresszív gyerekkönyveket adjanak ki. Nem gondolnám, hogy Ukrajnában arányaiban nagyobb tömegek lennének kíváncsiak a grafikailag progresszív képeskönyvekre, mint Magyarországon, de az Agrafka Art Studio nem is a hazai piacból akar megélni. Számításaik beváltak: kiadványaikat sorra díjazzák a nagy nemzetközi versenyeken. A látással és a halással kapcsolatos, általuk írt és tervezett albumok jogait mára mintegy húsz ország vette meg. Magyarországon jelenleg nem működik ilyen típusú kiadó. Hasonló ambíciókkal indult itthon a bibliofíl könyvekre szakosodott Borda és az első magyar silent book sorozatot kiadó Csimota. Mára azonban mindkettő vállalkozó kedve megcsappant. A magyar gyerekkönyv illusztráció a kétezres évek elején érzékelhető újító lendülete mára megtorpant, sok a biztonsági játékos, eltűntek a bevállaló kísérletezők. A változás aligha várható a nagy kiadóktól, inkább egy kisebb művészeti stúdiótól, amely nem a hazai piac nyomása alatt működik, hanem mer nemzetközi viszonylatban gondolkodni. Nekik lesz esélyük arra, hogy a komfortzónából kilépve fiatal, újító erejű grafikusokat és színvonalas nyomdákat találjanak. Kiváló grafikusaink vannak ugyanis, csak megfelelő feladatokkal és méltó kivitelezéssel helyzetbe kell hozni őket.

A közönség. A kiadók visszatérő magyarázata szerint a hazai közönség nem nyitott a vizuálisan újszerű könyvekre, hiányolja a szöveget a nagyobbaknak szóló képeskönyvekből és idegenkedik a külföldön teret hódító szöveg nélküli képkönyvektől. Kétségtelen, hogy a magyar vásárló olvasni valót és nem nézni valót megy vásárolni a könyvesboltokban. Amiben bizonyára része van a hazai vizuális műveltség, képzőművészeti és művészettörténeti oktatás alacsony színvonalának. Ott, ahol a vizuális kultúra fejlesztése a közoktatásnak már egészen csekély része, hogyan is várhatnánk el, hogy az olvasó-nézők képesek legyenek tudatos befogadóként élvezni a képi kifejezést, hogy tudjanak képeket olvasni? Ezen láthatóan az sem változtat, hogy a nemzetközi trendek kifejezetten szorgalmazzák a képolvasás képességét (visual literacy), mint olyan készséget, amire napjaink képvilágában a mindennapokban is mind nagyobb szükségünk van. A közönség értetlensége azonban nem elegendő indok, ha arra gondolunk, hogy a minőségi képeskönyvek épp a gyerekek vizuális-képzőművészeti nevelésének leghatékonyabb eszközei. Ma teremtjük meg a jövő könyvművészetének és képzőművészetének fogyasztóit. Más kérdés, hogy a gyerekek könyveit tudvalevőleg a szüleik vásárolják, s épp ők azok, akik általában bigott módon idegenkednek minden képi újszerűségtől. Egy azóta már leáldozott, egykor prosperáló budai gyerekkönyvesbolt vezetője egy ízben úgy fogalmazott, hogy a környékről épp azok a fiatal értelmiségi családok költöztek külföldre, akik korábban nyitottak voltak a képileg minőségi és újszerű gyerekkönyvekre. A hazai kultúra általános konzervativizmusa tehát mintha ezen a területen is éreztetné a hatását.

A könyvillusztráció hazai szakmai megítélésére jellemző, hogy az öt nagy magyar grafikai biennálé (triennálé) közül egy sem vállalja fel programszerűen az illusztrációt. E hiány pótlására hívtuk életre idén első alkalommal a Budapesti Illusztrációs Fesztivált, amelynek célja épp az lenne, hogy felpezsdítse az állóvizet, az érdeklődő kiadók számára láthatóvá tegye az új tehetségeket, az alkotóknak lehetővé tegye a megmutatkozást, a közönséget pedig szembesítse a könyvillusztráció művészi lehetőségeivel.

Révész Emese