tiszatáj | 2021. december 7.

„Tagjai vagyunk egymásnak”

PARTI NAGY LAJOS KAPTA A BERTÓK LÁSZLÓ KÖLTÉSZETI DÍJAT

TÜLKÖS TERÉZIA BESZÁMOLÓJA
Idén első alkalommal, a költő születésének 86. évfordulóján adták át a Bertók László Költészeti Díjat a pécsi Kodály Központban. Az estet Bősze Ádám, a rendezvény házigazdája nyitotta meg…

Az alapítók célját Ágoston Zoltán tolmácsolta: a költő halálának évfordulóján alapított díjat a névadó emlékezetének fenntartása mellett, a korlátozásoktól mentes szabad művészet, valamint a kiemelkedő kortárs magyar költők elismerésének szándéka hívta életre. Szakmai hátterét a Jelenkor Alapítvány, anyagi feltételeit pedig a költő fia, Bertók Attila biztosította. Az elismerést, mely 1.000.000 forint pénzjutalommal és oklevéllel jár, minden év december 6-án, Bertók László születésnapján adják át Pécsett. 

A rendezvény a költő műveinek megelevenítésével indult; a Szélkiáltó együttest Bera Márk, a Pécsi Nemzeti Színház színművészének előadása követte.  

A díjátadó, annak hosszútávú terveivel összhangban társművészeti együttműködésként valósult meg: Balogh Máté, a Pannon Filmharmonikusok felkérésének eleget téve az alkalomra két művet komponált; az est folyamán mindkét mű ősbemutatójára sor került. A Hangyák indulójának librettója a Firkák kétsorosai és a Fekete tejút, hangyák vonulnak alapján szerveződik; íve a töredéktől egészig, suttogástól kórusig húzódik. Az Intrada, ami az est második felének, egyben a díjátadó ceremóniának nyitánya volt, szintén Bertók-versre írt mű, melyben a szoprán a Nyári nappalok szövegét énekli Paul Peuerl újrahangszerelt szvitjének dallamára.

Ágoston Zoltán laudációjában Parti Nagy Lajos nyelvi leleményét, humorát, nyelvteremtő erejét emelte ki: „nyelvet teremtett, ami keveseknek sikerült”. Nyelve a Dichtung értelmében sűríti és mondja el a világot, s válik ezáltal „a nyelvhús ínymesterévé”. A méltatást követő beszélgetés fő szála a „Jelenkor és Pécs gombolyagból” bomlott ki, középpontjában Csorba Győzővel és Bertók Lászlóval. Életművük és hatásuk Parti Nagy számára éppoly jelentős, mint Orbán Ottóé vagy Tolnai Ottóé. „Bertóktól megtanulható volt a formához való (akár túlzott) hűség és az alaposság”. A pályakezdés vonatkozásában, Szederkényi Ervin és a Jelenkor szerkesztőségének fontossága mellett, említésre került az idei PécsLIT-en 41. évfordulóját ünneplő Fél korsó hiány című kötet, melyet Bertók László szerkesztett, előszavát pedig Csorba Győző írta. A beszélgetés a díjazott felolvasásával zárult, mely során elhangzott A Csorba-kert és a Firkákra firka (bertóknyolcvanöt) is.

Tülkös Terézia




Bertók László

Bertók László 1935-ben született a Somogy megyei Vésén paraszti családban. Vésén, majd Csurgón járt iskolába, utóbbi helyen érettségizett. A csurgói gimnázium önképzőkörében írt verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe vetették 1955-ben. Szabadulása után katonai szolgálatot teljesített, azt követően a családi gazdaságban, illetve alkalmi napszámosként dolgozott. 1959-től segédkönyvtáros Nagyatádon, 1965-ben feleségével Pécsre költözött, ahol több évtizeden keresztül dolgozott könyvtárosként. A hatvanas évek elején a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán, majd egy évtizeddel később az ELTE könyvtár szakán végzett levelező tagozatos hallgatóként. Első önálló verseskönyve 1972-ben látott napvilágot, azt követően mintegy kéttucat verseskönyvet, valamint több prózai és ismeretterjesztő kötetet publikált. A Jelenkornak csaknem indulásától munkatársa volt, a folyóiratban 1959-ben jelent meg először verse. 1975-től a szerkesztőbizottság tagja, 1999-től haláláig a lap főmunkatársa volt. Számos egyéb díja mellett 2004-ben Kossuth-díjat kapott, tagja lett a Digitális Irodalmi Akadémiának. Egyéb kitüntetései mellett Vése, Nagyatád és Pécs is díszpolgárának választotta. 2020. szeptember 14-én hunyt el Pécsett.
Bertók László költői indulásakor egyrészt a 19-20. századi magyar klasszikusokból — Csokonai, Vörösmarty, Arany, Petőfi, Ady, József Attila — költészetéből, valamint a népi irodalom hagyományából nyert inspirációt. A hatvanas-hetvenes években fokozatosan tágította szemhatárát, megismerkedve a hazai gondolati költészet vonulatának életműveivel. A lírai paradigmaváltás sem hagyta érintetlenül poétikáját, saját formai kísérletekre sarkallta, melyek révén a nyolcvanas évektől élete végéig képes volt a költői megújulásra, miközben összetéveszthetetlen hangja megmaradt.
Sokat foglalkoztatta a “hazulról haza”, a faluból a városba, a parasztiból az értelmiségi-művész létformába megtett útja, s e változások közepette sem lett hűtlen gyökereihez: a tradíció fenntartása, újramesélése és a modern, új utak keresése együtt jellemezte. “Talán választott városom, / a máris életem felét”, így kezdi egyik pécsi versét, majd később ekként folytatja: “az ahány város, annyi Pécs / az elereszthet, de fogom”. E kötődése is eltéphetetlennek bizonyult, amellyel Pécshez és benne a huszadik századi pécsi irodalom hagyományvonalához ragaszkodott. Elődei, Weöres Sándor és Csorba Győző életművei mellett immár az övé is kétség nélkül ezt a magasrendű költői vonulatot erősíti. De a szellemi elődök közé sorolta Várkonyi Nándort és az általa szerkesztett Sorsunk folyóiratot is, akik mindannyian öntudatosan vallották, hogy nem a “vidéki” irodalom rangját, hanem az országos mérce szerinti élvonalat célozzák. Ez az attitűd a díj létrehozói számára iránymutató.