Tiszatájonline | 2023. november 18.

Átadták a Senior Auctor Díjat

ELSŐ ÍZBEN URI ASAF KÖLTŐ, FESTŐMŰVÉSZ LETT A DÍJAZOTT

A Senior Auctor Díjat privát, teljesen új- és időszerű, előremutató, hiánypótló kezdeményezésként 2023-ban Janáky Marianna író, költő és díjalapító partnere, Müller János a Stonehenge cégcsoport tulajdonos ügyvezető igazgatója, az Életem Receptje Életmódmagazin tulajdonos-főszerkesztője, a NYOSZ alelnöke, a MÚOSZ ISZPSZ Szakosztály elnöke alapította a célból, hogy az életük későbbi szakaszában írni kezdő szerzők részesülhessenek elismerésben e díj formájában.

„…Feladatunk éppen akkora, mint az életünk – ezért tűnik végtelennek. (Franz Kafka) A Senior Auctor Díj-létrehozásával egy új kezdeményezés erősíti a senior társadalom elismertségét, melyet cégtulajdonosként, társadalmi funkcióim mellett magánemberként is kiemelten fontosnak tartok…” – emelte ki ünnepi megnyitó beszédében Müller János. 

A Senior Auctor Díjat első alkalommal a MÚOSZ székházában, 2023. november 16-án az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztályának (ISZPSZ) rendezésében megvalósuló ünnepségen vehette át Uri Asaf vegyész, költő, festőművész. Az átadót megtisztelte jelenlétével és a díj kapcsán vázolt gondolataival Balogh-Madár Emese, Belváros-Lipótváros Budapest-Főváros V. kerület Önkormányzata alpolgármestere, Kocsi Ilona a MÚOSZ elnöke, Meskó László a NYOSZ elnöke, Györe Balázs József Attila-díjas író, költő és Ungváry Rudolf A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett író, filmkritikus. 

Az ünnepségen ott voltak még kiemelt vendégként Szrenka Pálné Békés Vármegye Nyugdíjas Szövetség elnöke, a magyar kultúra lovagja, Véghné Reményi Mária Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége elnöke, Németh Nyiba Sándort költő zeneszerző, olimpikon, a magyar kultúra lovagja a Krúdy Gyula irodalmi kör elnöke, Sajti László az Életem Receptje vezető szerkesztője, Korpa Tamás Sziveri János díjas költő, aki az általa írt remek laudációt olvasta fel. Munkájával megtisztelte az eseményt a még mindig fiatalos lendületű Eifert János Balogh Rudolf-díjas fotográfus-fotóművész, akinek köszönhetjük, hogy fotóival megörökítette a rendezvényt. A díjazottal a Budapest V. kerületi TV is készített interjút. 

Az ünnepelt tiszteletére a félórás zenei műsort a Budapest belváros Szabolcsi Bence Zenei Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető tanára Peltzer Ferenc állította össze. A tantestület tagjai közül zenélt rajta kívül Törő Károlyné Fancsali Emőke, Szénásiné Kilián Hedvig, Krum Enikő, Mocskonyi Gergely és e kiváló zeneiskola általuk felkészített eminens diákjai: Megyeri Virág, Adamik Zalán, Várkonyi Lili, Túróczi Nóra, Vintze Csongor. Külön is köszönet a kuratóriumi tagoknak: Prof. Dr. Hansági (Kulcsár Szabó) Ágnesnek a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárának, Dr. Czeglédi Andrásnak filozófusnak, aki többek közt a 2000 című folyóirat szerkesztője, Egyetemi oktató, a Német-Magyar Filozófiai Társaság tagja, Dr. H. Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus, szerkesztőnek, a komáromi Selye János Egyetem oktatójának, Korpa Tamásnak a költő, kritikus, szerkesztőnek és Janáky Marianna tanár, író, költőnek, az Osvát Ernő-díj alapítójának, aki a díjátadón – személyes megjelenésük elmaradása okán – felolvasta Marno János József Attila-díjas író, költő e jeles alkalomra írt versét és Rácz Péter József Attila-díjas költő Uri Asaf munkásságáról írt rövid esszéjét. 

„Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést: vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam? Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.” (Elif Shafak)