Bencsik Orsolya: A tükröztetés repedt vonala

A férfin olyan kalap volt, amilyent évekkel később látott nagyapja fején, a végérvényesen halvánnyá, fehérré vált hajat a tekintet elől szinte teljesen eltakarva. A városban állott volt a levegő, ha jól emlékszik, éppen delet harangoztak, a nagyapja ilyenkor már az ebédlőasztalnál ült és porcelántányérjában kavargatta a forró levest. Ha nem lett volna meleg, nem látta volna meg a férfi fehér, apró virágokkal körbehímzett zsebkendőjét. Ott áll a templom előtt, oldalán egy fekete dakszli. A felhők között egy kisebb folt, a jegenyéken soha nem tapasztalt mennyiségű cinege. A férfi arra nézett, szája éppen csak alig mozgott, mintha magában, de azért mégis csak halkan kimondva számolná a kék szárnyakat. Az izzadságcseppek pillanatok alatt a fehér vászonra hímzett finom szálak közé ivódtak, a dakszli a lépcsőkön szaladgáló galambokat figyelte. A kalap fekete volt és bársonyos, akárcsak a dakszli, mintha készítője az állat fényes, finom szőrével vonta volna be. Ha jól emlékszik, a templom jobb tornyán öt perccel múlt dél, mire a harang elhallgatott. Ekkor már nagyapja is javában kanalazta a levest. A porcelánon alig hallhatóan koppant a fém, a kerti verőfényben a bazsarózsák között a büdöskék feléledtek, és a sarkon levő trafik előtt a borbély öccse, a kéményseprő egy vastag, fekete női harisnyát vett. A felhők között a kisebb méretű folt mintha irányt váltott volna, hogy akkor, amikor a jobb torony óráján a percmutató a hármas számhoz érjen, akárcsak egy épp támadásban levő, nagyobb testű madár, sebesen ferdén, lefelé vegye az irányt. „Ha legalább neccet vennél”, nevetett a trafikosnő, szájában a fogak fehér gyöngyökként csillogtak. A dakszli előtt a lépcsőn továbbra is ott szaladgáltak a galambok, a férfi most törölte meg másodszor a homlokát, zsebkendőjén a kék búzavirágok szirmai sötétebbek lettek a nedvességtől. A porcelántányéron a vasárnapi rántott hús, lábasban sült krumpli. Nagyanyja kanállal rakta a tányérra, anyjáék ajtaja előtt hat kövér, fekete macska, bajszuk mozdulatlan. Hajának rövidségét egy életre elutasítva, a lépcsősor előtt, éppen a templom szimmetriájában álló magas férfival szemben ült. Fején selymes, fekete dakszli-szőrből készült kalap. Ekkor már feltűnővé vált, hogy a jobb tornyon levő óra pontosan négy percet késik a balhoz képest. A kéményseprő arra gondolt, milyen óvatosan húzná le a trafikosnő lábáról a necc­haris­nyát, a trafikosnő arra, estére csavarokkal a hajában nehéz lesz az alvás. Amikor nagyanyja leszedte az asztalt, a felhők közül végleg eltávozott a támadó madárként viselkedő folt, hogy a négy perc üres terében a két torony között meghúzható vonal közepébe csapódjon, és az óramutatók alig észrevehető zavarkeltését követve határozott cikornyáival véglegesen megtörje a tükröztetés biztonságos rendjét. A férfi mellett a fekete dakszli megnyalta a szája szélét, a galambok közé néhány cinege repült a jegenyék lombjai közül. „Harminchárom”, formálták az ajkak, az égen felhők, a padon fakó vörösség.

Az emlékezés nem fekete lyukai

Fekete dakszli, fekete kalap, fekete ruha és hat fekete, kövér macska. A kéményseprő fekete ruhája, kormos arca. Fekete harisnya. Léderer Antal és Antalné (született Mayer Katalin) kisebbik lányának fekete, soha nem világosodó szeme. Fekete munka.

A lényeges repedés ívét követő mondatok

1. Az utcán sokan voltak, a templom körül körmenet. A jegenyéken éppen harminchárom kék szárny, a kertekben az elfelejtett munka, a felfuttatott borostyán után vadszőlő, tuják, sárga kapu, zöld kapu, vaskapu, rövidáru-kereskedés. A dakszli hátán, talán a gerince vonalán, folyamatosan odaképzelt érintés. A repedt vonal folytatásaként magas, kalapos férfi. A vasárnapi ebéden húsleves, rántott hús, sült krumpli, nagyanyja csipkeruhája. A kertben bazsarózsák között elbújva szúrós illatú büdöskék, a gangon lelógatva a szárításra szánt dohány, csokorba kötve a fűszerpaprika. Tyúkok, vörösek, mindenfelé.

2. A kofferben, keskeny kartondobozkában tizesével sorakoztak a pamukok, hártyavékony, zizegő papirosba csomagolva a selyemfonalak, feltekerve a csipkeszegélyek. Az ajtón csöngő, a padról látni lehetett az elárusító hatalmas orrát, mellette fekete ruhában a lányát. Akárcsak a fehér gallérok, úgy a férfi kék búzavirágokkal szegélyezett zsebkendője is a Léderer Antalné divatáru, rövidáru kézimunkakellékek kereskedésének (Lederer Antun trg kratke robe i drukeraj) tulajdonát képezték.

3. Abolt mögött, az árnyékos udvar másik oldalán függönnyel takart ajtón keresztül is láthatóvá válik egy kombinés nő alakja, amint kilép szoknyájából. Mintha a kalapos férfi is látná. Átlát Léderer Antal és fiatalabb lánya testén, át a polcokon sorakozó ingeken, a pult alatt rekeszekben tárolt színes, különböző méretű gombokon, oldalt a méterre vásárolható szöveteken, át a távolság miatt kevésbé éles, árnyékos udvaron. Ekkor köszön el a trafikosnőtől a kéményseprő, zsebében a világ legvastagabb, elnyűhetetlen, fekete harisnyája.

4. A legfinomabb harisnyák éppen ott készültek az árnyékos udvar másik oldalán, feketén, a soha nem látott varroda lefüggönyözött ajtaján túl, kombinés nők, szőnyegre hullott anyagok, cérnák és szúrós gombostűk között, a melegen tartott selyemhernyóknak köszönhetően, akik a dunsztosüvegekben, az eperfák (Morus alba) levelei között, meg nem szűnő sercegés, halk rágások között termelték azt a csodás selymet, melyekbe csak misenapokon bújtak a női lábak. Zenta (Senta) felé az úton két oldalt sorjáztak az eperfák, ezek leveleivel etették a selyemhernyókat. A selyemhernyó a szövőfélék (Bombycidae) családjába tartozó éjjeli lepkék egyik fajának, a selyemlepkének (Bombyx mori) lárvája.

5. Anő kombinéját trapéz alakú, homokszín szövetkabátjával (benne a származási címkén a JUGOSLAVIJA felirat) együtt egy hónappal ezelőtt lefizetésre vette a topolyai Nagyáruház (Nađaruhaz) ruharészlegén. Kosztümöt, szoknyát rendszeresen a Léderer Antalné divatáru, rövidáru kézimunkakellékek kereskedése mögötti árnyékos udvar rejtekében illegálisan működő varróműhelyben készíttetett, meghatározott időközönként, sietősen. Derekának jobb oldalán mályvaszínű folt, mellei, mint két kicsi torony között vékony kis vonal, a felhők közül testébe, mint templomba kiszámíthatatlan sebességgel csapódó, azonosíthatatlan folt okozta zavart keltő repedés.

6. „Oldalt még egy kicsit be kell venni”, mondja, „hadd feszüljön”. A kombiné (nem fekete) alatt, a melltartó takarásában sejthető hasadás, és a jobb mell alig láthatóan nagyobb, mint a bal. A függönyön túl a világ: a rövidáru-kereskedés, férfi, a dakszli, a galambok, cinegék. „Soha semmi nem lehet ugyanolyan”, mondja, és mikor elhalad a templom előtt, szövetkabátja zsebében megtapogat egy kék szárnyat.

A szétválás két tornya

A trafikosnő éjjelenként csavarokkal a hajában aludt. A kéményseprő a nő csigavonalainak folyamatos elmúlásáról álmodott, a borbély ugyancsak, akárcsak az összes férfi, akinek álmai, melyekbe ha valaha is beúszott a trafikosnő alakja, elsődlegesen ezekről a reggel még feszes, pici, bodor, majd az idő előrehaladtával egyre hosszabbakra, lazábbakra ereszkedő hajfürtökről szóltak. Azokról a fürtöcskékről, melyek a munkaidő végén, amikor már az összeszámolás is megtörtént, és a kéz csak a lakatokat teszi fel a lehúzott ablakra, kulcsra zárt oldalajtóra, semmi mást, csak az egye­nesség szigorú rendjét követik. Reggel a tükör előtt vörösre rúzsozta a száját, és mielőtt becsukta maga mögött az ajtót, nyakára selyemsálat tekert.

A férfi a nő alakját nézte, már nem látható kombinéja alatt az elgondolt repedés vonalát, ahogy a kéttornyú templom előtt, keze szövetkabátjának zsebében, elhaladt. A dakszli már nem ült mellette, és a délutáni melegben megmagyarázhatatlanul finom, nedves köd szitált, majd ereszkedett le az egész belvárosra, hogy estére ebben a fátyolszerű, szemcsés takarásban zárja be Léderer Antal és kisebbik lánya a boltot, és egymás mellett – a másikat nem látva, csak gondolva – sétáljanak el a Felszabadulás utca (ulica Oslobođenja) 7-es szám alatt levő házba. A kézben zacskó, a zacskóban dunsztosüveg. Az ablakokon már a zsalugáter, az udvarban a korábbi tapasztalatoknak köszönhetően ha nem is láthatóan, de érzékelve tyúktollak, vörösek, mint a trafikosnő mindennap gondosan kirúzsozott szája. A rövidáru-kereskedés mögötti, árnyékos udvar másik felén levő varrodából elhozott dunsztosüveget az éjjeliszekrényre állítja, hogy a sercegés, az állandó rágás között édesebb legyen az álom. Léderer Antalné (született Mayer Katalin) nem érti, nem tud mire gondolni. Férje ingének gallérján gyanús foltok. Hegyes ceruzájával (2 HB) határozottan halad a papíron. Egyenes vonalakat húzva szinte lyukasztja azt, és a kora esti órában (kint köd, beláthatatlan város) az egyik sercegést hallhatatlanná teszi a másik.

A férfi a nő alakját nézte, a szövetkabát színét, alatta a feszülős szoknyát, és mire a finom, nedves köd szitálni kezdett, a zsebben egy illeszkedő szárnyat tudott. „Templom a test”, ezt mondja a kéményseprő, a puttószerű fürtök nem válaszolnak. „A lélek a test temploma”, ezt a borbély mondja, arca sima, az egyenes vonalak szigorúan néznek, kattan a lakat is. A fekete dakszli (fényes szőre akár a férfi kalapja) a nőt követi, akinek lépteinek nyomát magába szívja a májusi köd. „A trafikosnő a Cinege utcában lakott”, ezt nem tudni, ki meséli, „és esténként, lefekvés előtt, mikor a fürdőszoba kerek, faragott rámájú tükre előtt becsavarta a haját, arra gondolt, hogy soha semmi nem lehet ugyanolyan.” A két óra közötti múlhatatlan távolságban, a négy perc üres terében, a hitvesi ágy bal oldalára tett dunsztosüvegből kiszüremlő állandó sercegésben soha nem szűnhet meg a repedés. A jobb oldalon a Halálos tavasz és egy hegyes ceruza. „Mint a köd”, mondja Léderer Antalné (született Mayer Katalin) a kisebbik lányának, „olyan”. Lánya tekintete fekete, soha nem világosodó. Mint kombiné alatt képzelt cikornyás vonal, derékon nem látható folt, úgy a férj inggallérjain a gyanús nyomok és a felhők közül lecsapó kicsi folt is valójában a trafikosnő fürdőszobájának pipereszekrényében lapuló hajcsavaroknak köszönhető, melyek a sima hajat egy napra göndörré, majd hullámossá teszik.

Az tény, hogy a nőre megnyugtatóan hatott a fekete dakszli, akinek emlékei közül már tova is repültek a templom lépcsőjén szaladgáló galambok. A férfi pontosan a tükröztetés repedt vonala alatt állt, onnan figyelte a nő egyre halványabb alakját, mely végül a Felszabadulás utca (ulica Oslobodenja) közelében levő órás ajtaja mögött tűnt el véglegesen, hogy nem sokra rá újra nyíljon is az ajtó, és az alig látható kéz a bolt előtt tanácstalanul járkáló dakszli elé egy kék szárnyat dobjon.